Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.
Ülésnapok - 1910-175
175. országos ülés 1911 június 10-én, szombaton. m meghatározott időben térjünk át. Maga az indítvány ki fog nyomatni és a ház tagjai között szét fog osztatni. (Helyeslés.) Szőj ka Kálmán jegyző: Az interpellácziós könyvben a következő bejegyzések foglaltatnak. 1911 június 7-éről Zboray Miklós: a budapesti közúti vaspálya részvénytársaság nyomorúságai tárgyában a kereskedelemügyi ministerhez ; június 8-ról, Pető Sándor: a fiumei hajósztrájk tárgyában a kereskedelemügyi ministerhez ; június 9-éről, gróf Károlyi Mihály : az argentínai husbehozatal ügyében a kereskedelemügyi ministerhez és a földmivelésügyi ministerhez. Elnök : Javaslom a t. háznak, hogy az interpelláczió megtételére félkettőkor térjünk át. Szíveskednek ehhez hozzájárulni ? (Igen!) Akkor ezt határozatképen kimondom. Következik napirend szerint az 1911. évi állami költségvetés (írom. 211) tárgyalása. Szólásra következik ? Szojka Kálmán jegyző: Popovics Vazul István! Popovics Vazul István : T. ház ! Engedelmet kérek, hogy én is hozzászólhassak a tárgyalás alatt lévő vallás- és közoktatásügyi minis+erium költségvetéséhez. Teszem ezt nem mint politikus, hanem mint olyan fajta régi pedagógus és iró, a kinek már 40 év óta szerencsém volt hazánk kultúrája érdekében szóval, tollal és tettel is működni. (Éljenzés.) Kezdem ott, a mit a nagyméltóságú minister ur a kultúra fundamentumának jelzett, a kisdedóvókon. A minister ur kilátásba helyezte, hogy a kisdedóvókat törvénynyel szándékozik újra szervezni. Teljes bizalommal nézek ez elé, mert biztosan tudom, hogy ez az uj törvény nem fogja a kisdedóvókat azon természetükből, a melyet nekik a tudomány és a tapasztalat kijelölt, kivetkőztetni, sőt remélem, hogy tekintettel lesz az óvónők nagyon szorult anyagi helyzetére és ezeknek a kultúra fundamentumát buzgón művelő honlányoknak anyagi helyzetét biztosítani fogja. De egyre bátor leszek az igen t. miniszter ur és a t. ház figyelmét felhívni. Nálunk a kivándorlás után a legnagyobb baj, sajnos, a gyermekek halandósága. Nem akarom a házat fárasztani oly adatokkal, hogy hány gyerek hal meg nálunk az első öt évben, csak annyit mondok, hogy több gyerek hal meg, mint a hány katona egy szerencsétlen háborúban a csatamezőn elvész. Honnan származik ez a baj ? Az én szerény véleményem szerint onnét, hogy minden irányú iskoláink vannak a leánynevelés terén, de hiányoznak nálunk a nép legszélsőbb rétegében olyan iskolák, a melyek a nőket az anya szép, magasztos és szent hivatására kiképeznék. Felhívom a t. minister ur figyelmét arra, hogy talán lehetséges volna a kisdedóvók mellett anyai kurzusokat rendezni, a melyekben az óvónők, a tanítók a községi orvosok segítségével tudnák a fiatal anyákat kioktatni abban, hogy miképen kell a kis gyermekeket nemcsak felnevelni, hanem úgyszólván feldajkálni. Nem gondolok én itt nagy iskolára, a melyet a tudományban dr. Escherich neve alatt ismerünk. Nem gondolok olyan nagy anyanevelő iskolára sem, a minőt talán csak a fővárosban lehetne felállítani, a hol gyermekkórházak, créche-ek és más ehhez hasonló intézmények vannak, a melyek ilyen nagyszabású iskolát támogatni képesek volnának. De ha minden faluban volna az anyák számára, a kisdedóvók mellett, egy külön tanfolyam, a mely az anyákat kioktatná arra, hogyan keü a gyermekek testi előmenetelét és fejlődését okszerűen kezelni, meg vagyok róla győződve, hogy nálunk a gyermekhalandóság tetemesen csökkenne. (Helyeslés.) Hálás köszönettel tartozom a minister urnak azon igéretért, hogy az elemi iskolai tanítók helyzetén segíteni szándékozik. Szerencsés voltam, t. ház, negyven évvel ezelőtt, mint fiatalember, a szerb egyházi kongresszuson ott lenni és országunk törvényeinek keretében egy iskolaszabályzatot 'létrehozni, a mely szabályzat alapján lettek szervezve, még a hetvenes években, a hazai szerb elemi népiskolák, a felső leányiskolák, a tanitóés tanítónői képezdék és az egyházi iskolai hatóságok. Mint boldogult Molnár Aladár, hires pedagógus tanítványa, még áldott emlékezetű báró Eötvös alatt, huszonöt esztendeig buzgólkodtam, hogy az átalakított szerb népiskolák számára kellő taneszközöket teremtsek elő, átdolgozva az állam, a magyar állam összes kiadványait szerb nyelvre. (Helyeslés.) Huszonöt évi tanfelügyelői működésemben, a bácsi és á budai gör. kel. szerb egyházmegyében, bejártam országunknak egy tetemes részét, buzdítván a lakosságot, a szerb hazafiakat, hogy buzgólkodjanak az uj iskolák felállításán, a tanítók javadalmazásának javításán. (Helyeslés.) Működésem járt is némi sikerrel e téren, de erre csak azért hivatkozom, hogy elmondhassam, hogy ismerem a tanítók működését, ismerem helyzetüket, és azon nagy áldozakészségüket, a melylyel hazánk kultúrájának szentelik magukat. (Helyeslés.) Nagy örömmel üdvözlöm a t. minister urat azon törekvésében, hogy a tanitókópezdóket újra szándékozik szervezni. Felhívom itt a figyelmét arra, hogy a mai tanító már nem olyan, mint a régi, a ki a bakulussal a kezében ijesztgette a gyermekeket, és kezelte őket mint olyan anyagot, a mely neki terhére van. A mai tanitó lelkes barátja a fiatalságnak, a gyermekeket nemcsak oktatja, hanem neveli őket, az a főhivatása, hogy necsak tudással, necsak technikájával, hanem az egyéniségével is hasson a fiatal emberekre és nevelje őket minden szépre és nemesre, hogy a gyermekekben már a jellem csiráját kezdje ápolni és fejleszteni. (Helyeslés.) Ehhez a nevelő feladathoz lelkesedés is szükséges, (ügy van!) Jaj annak a tanítónak, a ki napszámosa a hivatásának, a ki alig várja, hogy bevégezze azt az egypár órai tanítást és azután nem törődik többé a fiatalsággal. Azért súlyt kell fektetni a tanitóképezdék átalakítása alkalmával a pszichológiai tanulmányokra. Ott vannak az amerikai tanítók, a
