Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-163

18 Í63. országos ülés 1911 május 23-án, kedden. anyagi és szellemi sorsának felkarolása terén, de én azt hiszem, megférnek a szabadkőmivességen belül a legkülönbözőbb szellemi irányzatok képviselői is. Most pedig egy ujabb jelenség, hogy a szabadkőmivesség élére — legalább a mennyire látjuk — egy fiatal gárda került, a mely tagadhatatlanul óriási agilitással törekszik vezéri szerepre minden téren, törekszik a legultrább radikalizmus utján feltűnni, hires emberré, szereplő emberré válni, (Ugy van ! jobb- és balfelől.) és a mely nagyon kényelmes és czélszerű dolognak tartja piedesztálul használni fel magának a szabadkőmivességet. (Ugy van! Ugy van! jobb- és balfelől.) Hogy a magyar szabadkőmivesség tűri-e, elfogadja-e ezt a szerepet, hogy odaadja-e magát piedesztálul, az az ő dolga ; de ma még, addig, mig nincs konstatálva az, hogy a magyar szabadkőmivesség tényleg átalakult egy ultraradikális szektává, a mig nincs bebizonyítva, hogy a szabadkőmivesség beáll Kanonenfutternek ezeknek az uraknak háta mögé, addig nem szabad azonosítanunk a szabadkőmivességet ezekkel a törekvésekkel és nem szabad felülnünk egyenesen ezeknek az ultraradikális uraknak, a kik az ellenük intézett támadásokat ugy akarják feltüntetni, mintha ez meggyalázása volna az eddigi szabadkőművességnek, (Helyeslés jobbfelől.) a melynek pedig — ismétlem — nagyon számos mérsékelt, tiszteletreméltó, vallásos tagja is van. (Ugy van ! Ugy van 1 jobbfelől.) Hanem hát hámozzuk ki a hamis jelszavakból ezt az egész jelenséget és nézzünk szemébe annak, minden ilyen mellékiztől megfosztva. (Halljuk !) Azt hiszem, az általános emberi és specziális hazai viszonyok hozzák magukkal, hogy ez a bizonyos szellemi irány a jelen időben annyira elhatalmasodott. Az a lökés, a melyet a természettudományok adtak, a dolog természeténél fogva megrendítette igen sok embernek a világnézetét. A gondolkodás teljes szabadsága merészebbé tette az embereket, lerombolta a tekintélyeket, a mi járhat átmeneti bajokkal, de a mit én egészben véve bajnak nem tekintek. A kultúrának általános haladása a társadalomnak sokkal szélesebb rétegeit tette hozzáférhetőkké bizonyos szocziológus vagy etikai vagy bölcsészeti elmélkedések és okoskodások számára. És ezáltal, a mig egyfelől sokkal nagyobb tért nyújtottak a spekulatív okoskodásokra és argumentáeziókra, másfelől sokkal nagyobbá tette a kísértést, hogy igy kevesebb alapossággal és kevesebb tudományos mélységgel dolgozzék valaki és érhessen el sikert, mint annak előtte, a mikor a társadalomnak csak egy igen csekély, alapos műveltségű elitrésze foglalkozott e mélyreható kérdésekkel,' (Általános helyeslés.) Ma Magyarországon minden félművelt ember sokkal többet szocziológuskodik, mint felteszem, az én csekélységem. (Igaz! Ugy van! Derültség a jobboldalon.) A világ léte és nem létének nagy problémái felett sokkal nagyobb önérzettel és sokkal nagyobb biztonsággal okoskodik és beszél, mint mások, a kik talán több időt töltöttünk el abban, hogy igyekezzünk némi műveltségre szert tenni. (Általános helyeslés.) Ilyen viszonyok között természetesen azok a szellemi velleitások, a melyek már magában véve felületesség és félműveltség veszedelmét teszik, nagy mértékben elharapóznak és igen sok helyen szimpátiákra találnak. (Igaz! Ugy Van! a jobboldalon.) Ezeknek a törekvéseknek pedig a valóságos melegágya a napi sajtó. (Helyeslés a jobbés a baloldalon. Zaj. Halljuk ! Halljuk !) Ne méltóztassék, t. képviselőház, engem olyan korlátolt embernek tartani a ki a napisajtónak nagy és fontos hivatása iránt érzékkel nem bír. A mai társadalmi élet és az emberiségnek fejlődése és haladása ugy, a hogy az történt, a sajtó közreműködése nélkül elképzelhető sem volna. A baj, a mit én látok, — és ebben talán egyetértenek velem a sajtónak hivatott munkásai is — a viszonyokban, az egészségtelen versenyben rejlik. A magyar közönségnek helytelen és a sajtó rossz szokásából táplálkozó megszokása és gondolkozási módja belekényszeritette a sajtót abba, hogy olyan útra térjen, a hová nem való, hogy t. i. a magyar közönségnek úgyszólván Konversations Lexikonja legyen. (Általános helyeslés.) A sajtónak feladata szerintem elsősorban a tények regisztrálása. A kultúrember, a mikor reggel lapot vesz a kezébe, azt kivánja, hogy a lap lehető rövidséggel és szárazsággal mondja el, hogy mi történt 24 óra alatt, s mondja el igazán és ne hazudjék neki. A másik, a mit a dolog természete szerint kell hogy a napi sajtó kövessen, az, hogy bizonyos politikai propagandát csináljon. Itt már természetesen tér nyílik az okoskodásokra, az argumentáeziókra, esetleg a rabulisztikára is. De hogy azután hová látjuk fejlődni, főleg Magyarországon, a sajtót, az már valósággal beteges állapot, olyan, a milyennek teljes lehetetlenség a sajtót elképzelni. Mert az, a mit a magyar ember kíván, az, hogy megkapja, lehetőleg kiszínezve, ha nem is egész helyesen, ha nem is az igazságnak megfelelően a napi eseményeket, kapjon lehetőleg rövidre tördelt politikai okoskodásokat, hogy azok átolvasása és átgondolása nagy fáradságába ne kerüljön ; kapjon azután egy nagy adag pornográfiát, szocziológiát, etikát, világbölcsészeti, művészetről, tudományról, mindenről való okoskodást, hogy a maga egész szellemi szükségletét abból az ötkrajezáros lapból merítse, a melyet a reggeli kávéjával szervíroznak; ez a veszedelem. (Ugy van! Ugy van! Élénk helyeslés.) Ez a veszedelme egész kulturális életünknek, és pedig olyan veszedelme, a melyért a sajtó tulajdonképen nem is hibás, mert ebbe őt belekényszeritette a közönség ízlése, belekényszeritette a közönség felületessége és a melyen a sajtó tulajdonképpen nem is tud segíteni. Mert ha egyszer a közönség ezt kivánja.. . . (Zaj a baloldalon. Halljuk ! Halljuk !) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Gr. Tisza István:... ha a közönség ilyen lapokra fizet elő, akkor természetes dolog, minden