Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-172

172. országos ülés 1911 június 7-én, szerdán, 205 kéknek nagy járványai onnan erednek, hogy a nép a legnagyobb bizalmatlansággal van az oryosi tudomány iránt. Ha ellenben az iskolásgyermekek már az iskolában megismerkednének az orvossal, és ha már iskolában időről-időre megvizsgálná az illető iskolaorvos vagy hatósági orvos a gyermeket és praktikus tanácsokat adna akár a gyermeknek, akár a tanitónak, esetleg szükség esetén, a mihez már nagy jóakaratot feltételez, talán magának az illető szülőnek is, ugy igen nagy hasznot lehetne elérni és nagy eredményt a közegészségügy felkarolása terén. A falusi iskolák túlzsofoltsága akkora méreteket ölt Magyarországon, hogy erről annak, ki ilyen iskolába nem járt, fogalma sincs. Rendszeres dolog, hogy 100—120—130, akárhány helyen 140 iskolás gyermek is van egy iskolában. Magam is tanítottam egy iskolában, melyben 107 tanítvány volt egy osztályban. Hogy gyakorlati eredményeket az oktatás és nevelés terén lehet-e elérni száz gyermeknek fegyelmezése mellett rövid néhány tanóra alatt, azt hiszem, ezt mindenki kétségbe vonja. Ép azért mindent el kell követnünk, hogy az iskolák szétosztása és az osztályok szaporítása révén iskoláinknak túlzsúfoltságát feltétlenül megszüntessük. T. ház! Elérkeztem beszédem végéhez, s itt még három igen lényeges dologra akarom felhívni a t. minister ur figyelmét. Ezek egyike a női nevelés és női oktatás kérdése. Népiskoláink és polgári leányiskoláink nagy részében — tisztelet a kivételeknek — ép ugy oktatják és nevelik a leányokat, mint a fiúiskolákban a fiukat, pedig egészen más oktatást tételez fel a leányiskola, mint a fiúiskola. Svájczban, Belgiumban, Olaszországban, Németországban, ÍYancziaországban igen eredményes kísérletek történtek arra nézve, hogy faluhelyeken és városokban a nők specziális, a női nem külön igényeinek megfelelő oktatásban és nevelésben részesüljenek mind a nép-, mind a középiskolákban. Svájczban pl. már 1897-ben bevezették az összes leányiskolákba kötelező tantárgynak a főzést. Ha valaki tudja, hogy munkás- és földmivelő népünk asszonyai a főzés tekintetében milyen primitív ismerettel rendelkeznek, hogy a mit a férjnek szűkös keresménye megszerez a család részére, azt sem tudják a konyhában ugy feldolgozni, hogy praktikusan és takarékosan élvezhető, egészséges ételt tudjanak elkészíteni, az nem fogja mondani, hogy ábránd az, ha arról beszélünk, hogy a közoktatásnak és a köznevelésnek arra is kell irányulnia, hogy népünket az iskolában az élelmezésnek egészségesebb módjaira is meg kell tanítani. Hisz akárhányszor az iskolákban órákat ós hónapokat töltenek el azzal, hogy a parasztlányokat horgolni megtanítsák, akkor, a mikor nem tudják megtanulni a családjukban szükséges legprimitívebb háztartási ruhák elkészítését. Az a tanítónő, a ki a varrást vagy a szabászatot tanítja, képtelen arra, hogy a varrásból megélni tudjon s azt mint kenyérkeresetet praktizálja, mégis ő tanít másokat miből azoknak kenyerüket kell megkeresniük. Parasztleányaink nevelése terén nagyon hátra vagyunk. Bajorországban a Bayerischer Bauernverein és a bajor kormány az 1910. január 23-án kiadott rendelet értelmében, a társadalomnak nagy anyagi áldozatkészsége mellett, faluról-falura járó vándorkurzusokat tart fenn, melyek mindössze tíz hétig tartanak s a melyekben különösen az eladó lányok, kik a családi tűzhely alapítása előtt állanak, részesülnek a háztartási teendőkben szükséges szorgos felvilágosításban és gyakorlati oktatásban, a mi elkerülhetetlenül szükséges ahhoz, hogy a családi tűzhely boldogságát megalapítsák. Belgiumban az állam a parasztleányok részére, kik már az iskolákból kikerültek, az ismétlő iskolákban tejtermelési ós tejfeldolgozási kurzusokat rendezett be. Olaszországban a konyhakertészet elemeiből képezik ki az iskolákból kikerült lányokat. Én azt hiszem, ezek olyan gondolatok és eszmék, melyekkel oly földmivelő országban, mint a mienk, feltétlenül kell a közoktatásügyi kormánynak is foglalkoznia. Hagyjunk el abból a sok felesleges szószból és frázisból, melyekből túlságosan sok van ugy is iskoláinkban. Talán ne tanulják gyermekeink szó szerint egymásután következő sorrendben a vármegyék székhelyeit, mert hiszen képviselőtársaim közül is akárhányan lesznek, a kik ha megvizsgáztatnók és megkérdeznék, hogy sorrendjében mondják el ezeket, nem fogják tudni, holott az iskolákban a kilenc éves parasztleányok megbuknak, ha nem tudják. Ezek felesleges emberkinzó dolgok. Az iskolánál, a nevelésnél a főfeladat, hogy a lényegest a lényegtelentől válaszszuk el. Az iskola tanítson arra, a mi az élet felfogására, az életben való érvényesülésre praktikus, aj mi szükséges, és hogy ha ezt a lényegest megtanította, az illető módját fogja találni annak, hogy a továbbképzés terén megtanulja azt, a mi a későbbi idők folyamán szükséges. (Helyeslés balfelöl.) Égy másik nagy kérdésre térek át, mely a külföldön is mozgalmat keltett, s mely azt hiszem, különösen Magyarországon ipari körökben nem fog valami nagy visszhangra találni, de mégsem térhetek ki előle. Ez az, hogy most az iparostanonczot, a ki egész héten át dolgozik, kit az ipartörvény rendelkezése ellenére túlhosszú munkaidő alatt foglalkoztatnak, minek folytán egészségi állapota is koczkán van, megraboljuk vasárnapi munkaszünetétől, kénytelenek vagyunk elrabolni szabad idejét. Egészségügyi szempontból, szocziálpolitikai szempontból, a társadalmi békének szempontjából, valláserkölcsi szempontból szükséges, hogy