Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-163

163. országos ülés 1911 május 23-án, kedden 15 Igen kérem a ház minden tagját, általában mindazokat, a kiket érdekel a dolog, hogy legyenek arról meggyőződve, hogy senki inkább nem érzi át azt, mennyire jogosult volt a magyar tanári kar azon törekvése, hogy anyagi illetményeit korszerű szinvonalra emeltesse, mint én. (Helyeslés.) Teljesen jogosult ez a törekvés, jogosult általában a magyar tisztviselői kar minden rétegében, mert hiszen még nem olyan régen is, az akkori viszonyokhoz képest, igen csekély volt a magyar tisztviselői kar fizetése, azóta pedig tudjuk, hogy a megélhetési viszonyok rohamosan drágultak, (Ugy van!) másrészről pedig egy szabadelvűén és helyesen gondolkozó ember sem zárkózhatik el a magyar művelt középosztálynak azon törekvése elől, sőt a legnagyobb rokonszenvvel kell, hogy felkarolja annak azon törekvését, hogy abba a helyzetbe juttassa magát, hogy nemesebb és finomult értelemben vett nagyobb igényeket elégíthessen ki, nagyobb igényeket elégithessen ki családtagjai részére. (Általános helyeslés.) Én tehát minden olyan mozgalmat, a mely arra irányul, hogy a magyar művelt középosztálynak ezen igen értékes része kielégítő anyagi helyzetbe jusson, jogosultnak tartok és rokonszenvvel fogadok. (Élénk helyeslés.) Ez a rokonszenv csak egyes olyan nyilatkozatokkal szemben nem érvényesülhet, a melyek azután a fizetésrendezés kérdését a hivatás teljesítésének kérdésével kapcsolják össze. Kétségtelen tény, hogy ha valaki anyagi gondokkal küzd, az a legerősebb lelkű embernél is vissza fog hatni hivatásának teljesítésére ; (Igaz ! Ugy van !) kétségtelen tény — és lelketlenség volna ezt kétségbevonni akarni, — hogy nem lehet ugyanazt az elfogulatlan, odaadó és önfeláldozó kötelességteljesitést kívánni attól, a kinek családja megélhetése a legmélyrehatóbb gondokat okozza. (Igaz! Ugy van !) De engedelmet kérek, mentől nagyobb erkölcsi értéke van valakinek, — egyesnek, vagy társadalmi rétegnek, — annál inkább kell ambiezióját abba helyeznie, hogy még a legelőnytelenebb helyzetben is, talán megkettőzött, megfeszített odaadással teljesítse kötelességét. És igy az a gondolatkör, mely szerint a kötelességtelj esitést, az ideálizmus ápolását, a gondjaikra bizott ifjúságnak ideális és nemzeti szellemben való nevelését anyagi érdekeik kielégítésétől tegyék függővé, meg vagyok róla győződve, felháborodással utasittatik vissza a magyar tanári karnak szine-java részéről. (Igaz ! Ugy van !) Épen azért azokat az egyes kifakadásokat, a melyeket a tanári kar egyes tagjai ilyen irányban megengedtek maguknak, nem szabad az egész tanári karnak imputálni, (Altalános helyeslés.) ugyanazért a tanári karnak sem szabad találva éreznie magát akkor, ha ezek a kifakadások megfelelő retorzióban részesülnek, (Igaz ! Ugy van ! a jobb- és a baloldalon.) A mi már most magát az anyagi viszonyok javítására irányult törekvéseket illeti, hiszen ezek nagyban és egészben sikerre vezettek. Itt még csak egyes kérdések maradtak fenn és ezek is talán inkább az időtől függővé téve, a mely alatt érvényesíttessenek. Én a magam részéről nem habozom kijelenteni, hogy melegen óhajtom, miszerint az a bizonyos kulcs — neveztessék az harmadolásnak vagy akárminek — a mely mellett a középiskolai tanári kar a különböző fizetési osztályba beosztatott,. alkalmazkodjék évről-évre a létszám emelkedéséhez, vagyis ne tolódjék el a tanári kar hátrányára a létszám emelkedése folytán. (Általános helyeslés.) Melegen óhajtom, azt is, hogy a mint az állam pénzügyei engedik, a lehető legrövidebb idő alatt jusson a tanári karból is — itt már természetesen betudva az igazgatói és főigazgatói állásokat is — a VI. és V. fizetési osztályokba körülbelül annyi perczentje a tanári karnak, a mely más foglalkozási ágaknak megfelel a magasabb hivatali állások betöltésénél. (Helyeslés a jobboldalon.) Feltétlenül óhajtandónak tartanám azonban azt, hogy a tanári kar előléptetésénél is az érdem jutalmazható legyen, rés nyittassák annak, hogy necsak épen a szorosan automatikus előlépés utján történjék a tanári kar előmenetele, őszinte örömömre szolgál, hogy épen a jelenlegi kormány az automatikus előléptetésnek, fájdalom, nagyon elharapózott jelszavával szemben oly férfiasan megállja helyét. (Helyeslés.) őszinte megelégedésemre szolgált, hogy már a megyei tisztviselők jogosult igényeinek kielégítésénél is ezekkel a nehézségekkel kellett és sikerült elsősorban megküzdeni, és hogy egyebet ne mondjak, alig pár napja t. barátom,'§a pénzügyminister ur, ugyancsak helyes és férfias felfogásnak adott kifejezést a kereskedelmi tárcza alkalmazottjai, és gondolom, a postai alkalmazottak fizetésrendezésének kérdésében. Mert meg vagyok róla győződve, — hogy erősebb kifejezést ne használjak — hogy elernyedt társadalom az, a mely az érdem jutalmazása elől el akar zárkózni, a mely saját munkájánál nem igyekszik azon, hogy megfeszített erővel dolgozva gyorsabb előlépésre is tegyen szert, hanem nem kivan egyebet, mint hogy ugyanazon petyhüdt tempóban, a sablonos kötelességteljesítés mellett egyformán menjen előre valamely foglalkozási karnak kiváló, vagy nem kiváló, buzgó, vagy kevésbbé buzgó tagja. (Ugy van! a jobboldalon.) Elismerem, hogy e kérdés bizonyos nehézségekkel jár, épen a tanároknál, a tanári munkásság belső természeténél fogva. A tanár munkája kevésbbé szemmellátható, mint a legtöbb más tisztviselő munkája, kevésbbé bírálható felül külső, szemmellátható ismérvek alapján ; tehát elismerem azt is, hogy itt talán több tér nyílik a protekcziónak, mint másutt. De ez nem tarthat vissza attól a meggyőződésemtől, hogy a tanári karnál is rést kell nyitni az érdemek kivételes jutalmazásának, és azt hiszem, meg lehet találni a módokat, ugy hogy a tanári kar azért biztosítva legyen, hogy nem jogtalan protekczió és kegyenczrendszer utján fog egyik vagy másik tagja a tanári karnak érdemetlen előléptetésben részesülni. (Ugy van ! a jobboldalon,)