Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-163

16 163. országos ülés 19ÍÍ május 23-án, kedden. Reasszumálom tehát, hogy minden oly törekvését a tanári karnak, a mely az illetmények javítására irányul, természetesnek, jogosultnak tartom és azt rokonszenvvel fogadom. Kevésbbé mondhatom ugyanazt a tanári törekvések azon részeiről, a melyek a munka könnyitése szempontjából érvényesülnek. És őszintén megvallom, sajnálatomra szolgál, hogy a tanári kar oly elkeseredetten tiltakozott az ellen, hogy a maga 18 órai kötelező tanideje 20 órára emeltessék fel. Mi sem áll távolabb tőlem, mint az, hogy ezt a kérdést újból fel akarjam kavarni. A t. kultuszminister ur abban a helyzetben volt, hogy teljesíthette ezt a nagy kívánságát a tanári karnak, most már a legnagyobb hiba volna újból feléleszteni ezt az ügyet. Én csak annak a meggyőződésemnek adok kifejezést, hogy a tanári kar talán nem helyes utón járt, a mikor e kérdést oly mereven előtérbe állította, a mikor elzárkózott azon nagy igazság elől, a melyet pedig nekünk magyaroknak nem volna szabad elfelejtenünk, hogy nekünk, ha azt a nagy czélt el akarjuk érni, a mely felé minden valamirevaló magyar embernek törekednie kell, akkor a társadalom minden rétegében a megfeszített munkát kell nem szóval, de lehetőleg cselekedettel prédikálnunk, és hogy e tekintetben a magyar fiatalság előtt elsősorban a magyar tanári karnak kellene mintaképül állnia. (Ugy van ! Elénk helyeslés a jobboldalon.) Erre különben van tér a tanári kar előtt. Kisebb óraszám mellett ugyanis nagyon nagy tér nyílik a szoros óraszámon kivüli tevékenységre. Ott van mindaz a foglalkozás a fiatalsággal, a melyben, nem tudom, a mai tanári kar megüti-e azt a mértéket, a mivel az öregek bírtak. Ott van az odaadó foglalkozás a tudománynyal, a mely nem egyes tankönyveknek összetákolásából (ügy van! Ugy van!) és nem bizonyos felületes zsurnalisztikái tevékenységből, hanem intenzív belértékű tudományos munkásságból áll. Hát ha a tanári kar kiküzdötte magának a 18 órai heti időt, elég tér nyílik arra, hogy kimutassa, hogy ezt nem. alacsony önzésből, tette, hanem azért, hogy azután annál odaadóbban, annál behatóbban foglalkozhassak a nem sablonszerű, de talán annál hivatásszerűbb tanári funkcziók teljesítésével. (Helyeslés a jobboldalon.) És ha ezen a helyen be fogja tölteni a magyar tanári kar azt az ürt, a mely betöltésre vár, én leszek a legelső, a ki örömmel fogom konstatálni, hogy megérdemelte azt a teherkönnyitést, a a mely a 20 órai munkaidő be nem hozatalában rejlik. (Élénk helyeslés.) De van itt még egy másik hasonló törekvés Az, a mely a 30 évi nyugdíjazási periódusnak meghosszabbítása ellen szegült. Itt is ugy van, a szerzett jogok már teljesen megvédettek. Erre a kérdésre azonban nem szándékom visszatérni, de a pro futuro, a jövőbeli rendezésre nézve annak az erős meggyőződésnek adok kifejezést, hogy Magyarország sem szellemileg, sem pénzügyileg nem elég erős arra, hogy 30 évi szolgálat után 50—55 éves, egészséges, erőteljes férfiakat teljes fizetéssel nyugdíjba küldjön. (Ugy van! Ugy van ! a jobboldalon és a középen.) Itt ismét az a szempont áll előttem, hogy nekünk takarékoskodnunk kell a nemzeti erőkkel, takarékoskodnunk különösen a szellemi tőkével, a melylyel rendelkezünk; abból nem szabad parlagon hevertetnünk semmit, azt a magyar kultúra, a magyar nemzeti lét czéljaira fel kell használnunk és ki kell használnunk mindaddig, a míg rendelkezésre állanak és hasznos munka teljesítésére képesek. (Elénk Jielyeslés a jobboldalon.) Ugy, hogy ha abban a helyzetben lesz is a kormány, hogy a többi tisztviselői ágazatoknál a 40 évről a 35 évre . lemehessen, nagyon helyeslem azt az eszmét, hogy a tanári kart is pro futuro ebbe a 35 éves rendszerbe illeszszük bele. (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) És megfontolásra ajánlok még egy szempontot : nem lehetne-e a dolgot ugy megoldani, hogy a nyugdíjjogosultság emelkedjék ugy, hogy a fizetés 35 év alatt elérhesse a száz perczentjét, de azért a ki 40 évi szolgálatot nem teljesített, csak beigazolt munkaképtelenség esetében kérhesse nyugdíjaztatását. (Helyeslés jobbfelől.) Mert ismétlem, valóságos pazarlás a nemzet értékes szellemi erőivel, ha nem öreg, de egészséges, életerős embereket engedünk minden szükség nélkül nyugdíjba menni és teljes tétlenségben élni. (Igaz ! Ugy van ! a jobboldalon.) És ha a t. tanár urak arra hivatkoznak, hogy az ő munkájuk sok tekintetben hamarább elhasználj a az erőket, mint más foglalkozási ágak munkája, itt ismét arra kérem őket, nézzék a dolognak rájuk nézve necsak hátrányos, de előnyös oldalait is. (Ugy van !) Megengedem, hogy a tanári szolgálat jár bizonyos olyan strapával, erőfeszítéssel, a mely más foglalkozási ágaknál nincs meg, de ezzel szemben óriási előnye van a szünidőben. (Igaz ! Ugy van ! a jobboldalon és a középen.) Nemcsak abban, hogy sokkal nagyobb része esik az évnek tanári szünidőkre, mint bármely más tisztviselői ágnak szabadságidejére. De abban is, hogy — eltekintek egészen kezdő vagy egészen mellékes funkcziókat teljesítő tisztviselőktől — más, érdemleges munkát végző tisztviselőnek olyan értelemben vakácziója, mint a tanárnak, nincs sohasem. (Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon.) Mert a tanár az egyedüli, a ki abban a szerencsés helyzetben van, hogy akkor, a mikor neki szabadsága van, egész munkálkodása szünetel. Neki nem kell. előre dolgoznia, hogy szabadságra mehessen, nem kell utólag feldolgoznia fentartott ügyeket, nem kell azt a mérgelődést és esetleg azt a munkatöbbletet elviselnie, a mivel a szabadságáról visszajövő tisztviselő számtalanszor találkozik, ha mások lerontották azalatt azt, a mit ő bizonyos irányban megépített. (Igaz! Ugy van ! jobbfelől.) Az a szellemi pihenés, a mely ma a tanárnak rendelkezésére áll, egyetlen más foglalkozási ágra nézve sem áll fenn. Az élet nyújt előnyöket és