Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.
Ülésnapok - 1910-170
170. országos ülés 1911 június 1-én, csütörtökön. 157 a maga feltétlen jogosultsága? Hiszen kétségtelen, egy sokoldalú kultúrát, nagyhatalmi állást abszolúte nem birunk fentartani, ha nincs sokoldalú termelésünk, ha nincs erős ipar, ha nincs erős polgári társadalom. De azért, t. ház, ámbár ezt a két jelszót teljesen jogosultnak tartom és helyeslem is, hogy ha ez a két érdek képviseletre talál, mégis nagy szerencsétlenségnek tartanám, ha a közgazdasági gondolkodásban, ha a közgazdasági közvéleményben ez a két jelszó uralkodnék. Mert mi volna akkor, hogyan lehetne remélni, hogy az agrárius magát nyugalommal alávesse a merkantil többség határozatának, hogyan lehessen elérni, hogy meglegyen benne az a tudat, hogy a többség ugyanegy czél szempontjából indul ki, mint a kisebbség ? Ha egyszer ott vagyunk, hogy a kisebbség állandóan nem nyugszik meg a többség akaratában és elhatározásában azért, mert benne az ő versenytársának akaratát látja megnyilvánulni, akkor vége az alkotmányos életnek, vége a parlamentarizmusnak. És milyen nehéz a kormányzás, ha erőre kap ez a két jelszó! Hisz a kormány nem azonosíthatja magát sem az egyikkel, sem a másikkal. A kormánynak minden érdeket egyaránt fel kell karolnia, de ha parlamentáris ország vagyunk, kell, hogy azonosítsa magát egy párttal. Hogyan történhessék ez, ha a pártok tömörülését is ilyen jelszavak, mint agrárius és merkantilista, teszik lehetetlenné ? Hogyan találja meg a kormány az érdekek szerint cso]3ortosult politikai életben a szükséges állandó támogatást ? Lehetetlenség ez, t. ház. Mondom tehát, ámbár önmagukban véve ezek az érdekek jogosultak, mégis nagy baj, nagy veszély, ha ezek előtérben vannak. Az egyetlen egészséges helyzet ebben a kérdésben az, ha mindenki, minden jiolitikai tényező és minden párt a nagy nemzeti közgazdaság érdekeiből indul ki, s az egyik érdeknek csak annyi tért ád, a mennyi azt megilleti az összesség, a magasabb egység szempontjából. (Igaz ! TJgy van I Elénk helyeslés.) Itt van azután a másik ilyen különleges álláspont, az osztályérdek. Ez a szétbontó erő elsősorban mint munkásosztály érdek szokott fellépni. Ki tagadná azt, hogy az államnak legfontosabb, legégetőbb kötelessége a negyedik osztályt, a munkásosztályt felkarolni, annak érdekeit istápolni? Ki tagadná azt, hogyha ez meg nem történnék, akkor biztos kultúráról, biztos haladásról és jólétről szólni nem lehetne ? (Igaz! TJgy van! a középen.) Mert hogy ha a többség, a sokaság, a sok szegény ember ki van belőle zárva, akkor bizonytalan alapokon áll minden czivilizáczió. De mégis, milyen veszély van abban, ha egy osztályt kizárólag csak a maga saját osztályönérdeke utalja, ha hallgat azokra a tanácsokra, a melyek kötelességóvó teszik az osztálygyűlöletet, ha erőt vesz az a tendenczia, a mely ezt az osztályt arra akarja birni, hogy minden többi osztály ellen harczoljon? Milyen szerencsétlenség ez! (Igaz! TJgy van!) Ha ez erőt vesz egy nemzeten, alkotmányos élet alig képzelhető. (Igaz! Úgy van!) Hiszen az egész történelem bizonyítja, hogy minden állandó abszolutizmus rendesen csak azon alapult, hogy az osztályharczok megbontották a társadalom egységét, hogy az alsóbb osztályok támadása a felsőbbek ellen ezen felsőbbeket arra birta, hogy a rend kedvéért magukat alávessék minden fajta czézárizmusnak. Ezért láttuk mindenkor, hogy a megszorult vagy az ambicziózus fejedelmek törekedtek felszítani ezt az osztályérzést, törekedtek megszakítani a társadalom egységét, mert csak igy tudtak állandó hatalomhoz jutni. Itt van azután a másik ilyen széttagoló erő, a mely mostanában fellép: a szabadgondolkozás. (Halljuk! Halljuk!) A szabadgondolkozás olyan dolog, a mihez mindenkinek joga van. (Igaz! TJgy van ! a jobboldalon.) Nézetem szerint nincs joga a társadalomnak mások hitébe beavatkozni, legyen az pozitív, vagy legyen akár negatív hit. Teljes gondolatszabadság az előfeltétele a modern czivilizácziónak, a modern haladásnak. (Igaz! TJgy van! Általános élénk helyeslés.) A haladás csak a tévedések utján lehetséges, tehát a tévedést is meg kell engedni. A legfeltétlenebb gondolatszabadság az egyetlen helyes elv. (Altalános helyeslés.) Ezt az elvet fenn kell tartani, hogy mindenkinek meggyőződése és hite egy szentély, a melybe más ne avatkozzék, (Altalános élénk helyeslés. Taps a középen.) legkevésbbé a társadalom. De ha ezt elismerem, ha feltétlenül megvédem még a hitetlennek jogát is a maga hitbeli álláspontjához, azért a legkeményebben elitélem azt, ha ez a szabadgondolkodás agresszíve lép fel. Ez egyike a Jegnagyob bűnöknek, a melyeket elkövethet, (Élénk helyeslés jobb- és balfelöl) mert először is ellentétbe jön önmagával. Hiszen ha ő megkívánja magának a szabadgondolkodás jogát, akkor okvetlenül kell, hogy ezt megadja a többinek is; (TJgy van!) az, a ki a szabadság dicső nevét az ajkára veszi, az kell, hogy tisztelje a szabadságot .feltétlenül akkor is, ha az neki kényelmetlen. Es különösen veszélyes a szabadgondolkodás agresszív fellépése azért, mert ők még nagyobb sebet ejthetnek a hittel birok lelkén, mint megfordítva, azok a sebek lehetnek, a melyeket ők kapnak. Hiszen azt, a ki hisz, a kinek egy pozitív vallása van, azt sokkal fájdalmasabban érinti azt, ha az ő szeretetének, az ő imádatának tárgyát tiszteletlenül, gúnyosan érinti, holott a szabadgondolkodő nyugodtan nézheti, ha az ő negatív, nem hiten, hanem csak meggyőződésen, ténybeli okoskodásokon és semmi körülmények közt sem érzésen alapuló álláspontját támadják. És ha agresszív lesz az a szabadgondolkodó, akkor az felkölti a
