Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-170

170. országos ülés 1911 június 1-én, csütörtökön. 155 ezen a téren megtehet. Tegye meg azt, hogy a magyarosan érző, magyarosan alkotó igazi magyar művészetet vegye pártfogásába, a többit pedig bizza az élet nagyhatalmára. Most még csak néhány szót kívánok szólni az iparművészetről. (Halljuk!) Az iparművészeti iskola czélja az, hogy ez az iskola elsőrangú kiváló és jó iparművészeket neveljen, a mit az által érhetünk el, ha abba az iskolába a tanerőket helyesen választjuk meg és ezen helyesen megválasztott tanerőket helyesen is alkalmazzuk. Bocsánatot kérek, ha pár pillanatra kitérek és Németország iparművészetéről szólok. Ne méltóztassanak engem félreérteni, mert nem a mi, most még zsengekorát élő iparművészetünkkel való összehasonlítás gyanánt akarom ezt megtenni, hanem mintegy példaképen akarom odaállítani, mint azt az iparművészetet, a mely ma Európának egyik legmagasabb fokán áll. Tehát ha csak egy pillantást vetünk Németország iparművészetére, mit látunk ? Azt látjuk, hogy majdnem minden városában van egy-egy iparművészeti iskolája. Méltóztassanak csak a statisztikát megnézni, hogy mit eredményezett ott az utolsó tiz évben az iparművészeti iskolák fejlesztése? Azt eredményezte, hogy nemcsak Európa minden államának piacza, hanem Amerika is vásárlója lett az ő produktumaiknak. Ezek az iskolák a legnagyobb sikerrel működtek és sikereik főtitka épen a szakértelemben és abban rejlett, hogy ők nemzeti irányban működtek. Nálunk a főbaj az, hogy a mi iparművészeti iskolánkban a tanerőket nem alkalmazván helyesen, a helyett, hogy iparművészeket nevelnénk, művészeket nevelünk. Ez az oka annak, hogy a proletár-művészek száma hihetetlen arányokat ölt. Itt van egy élő példa. Külföldön most az iparművészeti iskola egy tanára nagy sikereket ért el a majomszobrászat és festészet terén. Nem akarom én kétségbevonni ennek az urnak nagy művészi tudását, rátermettségét és arravalóságát, de ez még sem bizonyság és nem predesztinál valakit még arra, hogy a magyar iparművészeti iskolának tanára legyen. (Derültség a bal- és a szélsőbaloldalon.) Vagy itt van egy másik példa. Megüresedvén nem rég az iparművészeti iskola igazgatói állása, kit neveztek oda ki ? Egy egészen szürke embert, a ki — mint mondják — külföldön fényképfelvételek terén ért el nagy sikereket, és ezzel szemben mellőztek egy embert, a ki egyesegyedül volt hivatva erre az állásra, a ki a magyar építőművészet terén már megteremtette a magyar stílust, a ki egyes-egyedül mutatta meg az utat, a melyen nemzeti irányban ez az ijjarmüvészeti iskola fejlődhet és haladhat: Lechner Ödönt. Ott van az ő kőbányai templomalkotása, itt van az iparművészeti múzeum gyönyörű palotája és minden más egyéb alkotása, a melyhez csak hozzányúlt, Milyen szép eredményeket érhetnénk el az iparművészetnek nemzeti irányban való fejlesztésével ! Polónyi Géza: Nagyon helyes ! Fráter Lóránt: Hisz a régi magyar ötvösművészetnek még ma is a világon mindenütt vannak vevői. Méltóztassanak csak egy pillantást vetni arra, hogy rövid idő alatt milyen hírnévre tett szert a magyar csipke. Méltóztassanak megnézni, milyen lendületet vett a magyar agyagipar is, de ez is kezd már elhalványodni, mióta annak nagymestere, Zsolnay meghalt. T. képviselőház! Eszembe jut, hogy a Felvidéken száz és száz tót család van, mely fafaragásból él. Statisztikailag ki van mutatva, hogy Tirolból évenkint két millió korona értékben szállítanak be ilyen fafaragványokat, (Ugy van ! a szélsöhalóläalon.) Milyen üdvös dolog lenne, és ez igazán nem járna nagy költséggel, ha ilyen fafaragótelepeket állítanánk fel és így az a két millió nem Tirolba, hanem szegény tótok kezébe menne; akkor talán sokan itt maradnának és nem mennének ki idegenbe. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Sehol sincs olyan hely, mely oly rohamos fejlődés stádiumában volna, mint ma Budapest, a hol bőségesen nyilik alkalom arra, hogy a fejlődés nemzeti irányban vezettessék. Méltóztassanak megnézni Berlint vagy Nürnberget. Az előbbi a modern, az utóbbi a középkori német iparművészet csodáit tárja elénk. Csodálatos véletlene a Gondviselésnek, hogy ennek a városnak vezetése ma épen olyan ember kezébe van letéve, a ki egyesegyedüli megteremtője ennek a fejlődésnek, a ki úgyszólván egészen uj életet lehel ebbe a haldokló kolosszusba, a ki tetőtőltalpig, izig-vérig egyszersmind művészember is és így minden garanczia meg van arra nézve, hogy ebből a városból igazi magyar világvárost teremtsen. A világ egy nemzetében sincs talán annyi tehetség,mint szegény magyar nemzetünkben. íme, itt vannak műasztalosaink. Amerikában, s a külföldön mindenütt, minden gyárban, mikor arról van szó, hogy egy műasztalost alkalmazzanak, a magyar ember minden más felett előnyben részesül. Nem is képzelik, t. képviselőház, hogy az ipar ezen ágában való előretörekvés, a kenyér ée megélhetés utáni törekvés mennyi embert késztet idegenbe. Bizony mélyen elszomorító dolog, hogy ma a túltengő militarizmus a nemzet utolsó csepp vérét is felszívja (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) és megfosztja a nemzetet mindazon áldozatoktól, a melyeket a czivilizácziő legelemibb követelményei is szükségessé tennének; de azt kell mondanunk, bennünk van a hiba. (Igaz! Ugy van!) Bennünk van, mert ezt az istenadta drága kincset, a tehetséget parlagon hagyjuk.heverni, a helyett, hogy a nemzet és a társadalom erkölcsi és anyagi gyarapodására és meggazdagQ20*