Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-170

154 170. országos ülés tííí j mesebb szívvel és lélekkel a magyar művészetnek magyar mivoltáért még művész nem rajongott. Szinyei-Merséről be van bizonyítva, hogy az európai uj festésnek egyik úttörője volt, és nálunk kezdeményezője és képviselője. És ki értette meg őt idehaza? A képzőművészetek már természetüknél, anyaguknál és technikájuknál fogva is nemzetközibb természetűek, mint az irodalom. Hát nem egészen természetes-e, hogy a külföldi művészet, melynek tradicziói sokkal nagyobbak, ezen a téren előljár, és hogy a mi kép vásárlóink, gyűjtőink és Meczenásaink csak ritkán vásárolnak magyar műveket? Hát nem természetes-e, hogy ifjaink seregestül tódulnak külföldre, főleg Münchenbe és Parisba, hogy ott sajátíthassák el művészetük titkát, érintkezvén és ihletet merítvén a nagy mesterekkel való érintkezésből ? De nemzeti művészet így vajmi nehezen fejlődhetik. Minthogy pedig a XIX. század egyik nevezetesebb sajátossága, hogy az irányok min. denütt sűrűn változtak: a mi művészeti életünk is hosszabb-rövidebb képzéssel ezek után az uj európai irányok után indult. Kekünk is akadtak klassziczistáink, naturalistáink, az impreszszionizmus, szimbolizmus hívei, de magyar vonás bennük ritkán található. Itt igazán nem lehet hatásvadászatról beszélni, itt csak többé-kevésbé sikerült utánzatokról vagy érzéshasonlatosságokról lehet szó. A szobrászatról pedig egyáltalában ne beszéljünk, t. képviselőház, mert az már eleve kizárja magából a durva hatásvadászatot. • De hol vannak a festőművészet terén is azok a hatásvadászok? A külföldről hazatérő fiatal tehetségek néha csak egy karrikaturáját adják annak, a mit ott az idegenben tanultak vagy tapasztaltak. Inkább feltűnni akarnak, mint hatást vadászni; azt a hatásvadászatot pedig, melyet ők elérni vélnek, mely a pénztárczákat megnyissa, bizony nagyon ritkán érhetik el. Tájképfestőinkről pedig határozottan merem állitani, hogy azok a magyar földet érzik, értik és szivüknek minden szeretetével és melegével tudják megtestesíteni gondolataikat. Én nem tudom mire vélni ezt a vádat. Hiszen én is végigmentem télen az akkor megnyilt műcsarnok termein, és igaz, hogy a tehetségeknek valami nagy kicsapongásaival nem igen találkoztam, de ha voltak is különczködések az ujabb stilizálás terén, ezeket csak nem lehet hatásvadászattal megvádolni! Ahhoz, hogy művészi dolgokban kritikát gyakorolhasson, az illetőnek elsősorban műértőnek kell lennie. t % Béla Henrik: És szeretnie kell a művészetet! Fráter Lóránt: Ugy van, szeretnie kell a művészetet. Ahhoz pedig, hogy valaki igazi vérbeli műértő lehessen, az illetőnek művészi vénájának is kell lennie. (Helyeslés balfélül.) A ki a művészetről csak annyit tud, a mennyit az általános műveltség' tőle megkövetel, mint minden unius 1-én, csütörtökön. uri embertől, azt még nem avatja ez műértővé, mert az csak impressziók után indul. Egy istenadta ajándék, egy isteni adomány ez, és épen mivel isteni adomány, a kinek nincs meg, annak nem szégyene, a kinek pedig megvan, annak nem érdeme. A kit azután a gondviselés ilyen menyei stafirunggal megáldott, (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) az gyakorolhat kritikát művészi dolgok felett, de biztosithatom a t. házat, hogy az nem fogja a mai modern magyar képzőművészetet hatásvadászattal megvádolni. Ez is csak olyan laikus beszéd, a mely mellett egy igazi vérbeb műértő ember csak mosolyogva megy el. (Ugy van! a szélsobaloldalon.) Mondjuk meg a bajnak igazi okát. A bajnak az igazi oka: kevés műértés a közönségben, kevés a mi pénzünk, a mi művészeink nyomorognak, tengődnek, küzdenek a létért és mondom, a publikumban kevés az érdeklődés. Ez a főhiba és minden más baj csak ebből származik. Hogy az igen t. vallás- és közoktatásügyi minister urnak képzőművészeti politikája milyen, erről az elhangzott szép beszédből én teljes mértékben magamnak a képet megalkotni nem tudom. Valószínűnek tartom, hogy a pénzügyi bizottságban a kójivásárlások nem valami nagyon tetszenek, sőt valószínűnek tartom azt is, hogy nem mindig a művészi érdek és érdem a döntő körülmény ebben a tényezőben, anélkül, hogy ezzel valakit csak bármily távolról meg akarnék vádolni. Mi, t. ház, nemzeti művészetet akarunk. Mi közönséget akarunk, mely szereti, érti és érzi ezeket az alkotásokat és vásárolja is. Ezeknek kölcsönösen kell egymást nevelni. Ha ez megvan, akkor vigan haladhatunk a művészi áramlatok harczában. Hiszen vannak igazi tehetségek és vannak kontárok. Vannak nagy, egyetemes áramlatok, melyek elől semmiféle hatalmi szóval kitérni nem lehet. Hiszen, mint a múltban, ugy a jelenben is a képzőművészet legkiválóbb képviselői magyar emberek voltak. Ott volt a múltban egy Munkácsy, egy Zichy Mihály, a jelenben pedig Lászlő Éülöp és Benczúr. Mi részt akarunk venni minden harczban, mi részt akarunk venni Európa minden művészi . győzelmében és küzdelmében, de nem mint utánzók, hanem mint igazi egyenrangú küzdők. Itt van egy elő példa, annak a fiatal művészgárdának egy messze kimagasló alakja, ki kivette oroszlánrészét ebből a küzdelemből. Ez a fiatal művészünk a genfi nemzetközi Kalvinszoborpályázaton, a melyen résztvettek a világ összes nagy művészei, a második dijat nyerte meg, sőt részben megbízást is kapott a kivitelhez. Továbbá az a kitüntetés érte, hogy Genf városának tanácsa elrendelte, hogy azt a második dijat nyert mintáját öntsék meg ezen egy tized érczalakban, és a városi múzeumban tegyék el örök emlék gyanánt. Ilyeneket látva, tartsa kötelességének a kormány, hogy tegyen meg mindent, a mit