Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-170

148 170. országos ülés 1911 június 1-én, csütörtökön. le annyira a saját hitfelekezetemet, hogy az egyetem áldásait a saját hitfelekezetemtől megtagadjam. Eri tehát mély tisztelettel kijelentem, hogy nem látom be, miért ne lehetne a protestáns theológiákat az egyetemre bevinni, hiszen ma már az egyetemi törvények értelmében a törvényesen bevett vallásfelekezetek közül nem lehet és nem szabad egyetlenegyet se a többi fölé helyezni, hanem teljesen egyenlő mértékkel kell mérni minden vallásfelekezetnek. Ezt kivan ja a jog, törvény és igazság, és, igy a protestáns theológiák is elhelyezhetők, szerintem, az egyetemen, annyival is inkább, mert a római katliolikus theológia is már régen ott van. Joggal követelheti tehát theológiájának az egyetemen való felállítását minden egyes törvényesen bevett vallásfelekezetet. Ezeket óhajtottam a vallásügyi minister urnak kegyes jóindulatába ajánlani. S miután az általam elmondottakból az igen t. minister ur is meggyőződhetett arról, hogy még nagyon sok seb várja a gyógyító kezet, én a tárgyalás alatt levő költségvetést pártállásomnál fogva sem fogadom el, hanem vagyok bátor a következő határozati javaslatot beterjeszteni (olvassa) : »Határozati javaslat. Utasítja a ház avallásés közoktatásügyi mijiistert, hogy a jirotestáns lelkészek évi fizetésének a jelenleg 1600 K-ról 2400 K-ra leendő kiegészítésére s a protestáns lelkészeknek ötévenként 6 izben 200 K. korpótlékra nézve 3 hónapon belül törvényjavaslatot terjeszszen a ház elé.« (Helyeslés balfelöl.) Elnök: Szólásra ki következik? Szinyei-Nlerse Félix jegyző: Ilichter János! Richter János: T. ház! Eövid parlamenti működésem alatt különösen a belügyi táreza, valamint a kultuszbudgetnek most folyó tárgyalása alkalmával fájdalommal tapasztaltam, hogy teljesedésbe mennek már a múlt évi válsztási kampány alatt szerzett balsejtelmeim, hogy ezen országgyűlés állandó szintere lesz a felekezeti torzsalkodásnak, a melyből, ha a jövő perspektiváját a múltból szerzett tapasztalatok alapján tekinteni, csak ujabb, következményeiben kiszámíthatatlan kulturharcznak csalhatatlan előzményeit látom kifejleni. Puskajjoros a levegő az egész vonalon. Egyrészt az egyes vallásfelekezetek közötti súrlódások mindinkább kiélesednek, sőt itt-ott nyilt lángokban is törnek ki, másrészt jiedig állig felfegyverkezve — sőt az előőrsök már csetepatéban — áll egymással szemközt két hatalmas tábor: a pozitív hit tábora, hátvédben a konzervativizmussal, szemben az úgynevezett szabadgondolkodók táborával, melynek avant gardeját a radikalizmus képezi. Ha van ország e világon, melynek legalább ebben a tekintetben feltétlen nyugalomra van szüksége, (Igaz! Ugy van!) ugy bizonyára Magyarország az, sajátos helyzeténél fogva, a mely épenséggel rózsásnak nem nevezhető. Ezen ország — bocsánat a. rossz példáért — nem épen szerencsés vegyes házasságban él egy más nemzettel. Ebben a házasságban a hatalmaskodó, zsarnokoskodó férj nem Magyarország, hanem a mi kedves sógorunk, az a sógor, a ki nem fér meg önmagával, egyben azonban mindig egyetért, abban, hogy hatalmaskodni, zsarnokoskodni, ha lehet, megalázni kell a másik felet. Ez a másik fél azonban nem egységes sem nyelvében, — és ez a kisebb baj — de a mi sokkal veszedelmesebb, nem egységes érzésben és hogyha ezen bajokhoz hozzájárul azután még egy nagyobb baj, az egyes vallásfelekezetek közti súrlódás, a konzervativizmus és radikalizmus borzasztó harcza, akkor egy szerencsétlen bábu lesz a mi felünk annak a kedves sógornak a kezében. (Ugy van! a szélsöbaloläalon.) A mi a konzervativizmus és a radikalizmus harczát illeti, abban a szerenesés helyzetben van ez az ország, hogy a nyugateurópai eszme és eszmeáramlatok nem itt születnek, nem is törnek be ajtóstul az országba, van tehát elég idő azokat ruminálni, kritizálni, józan megfontolás tárgyává tenni, hogy ez uj eszmék és eszmeáramlatok realizálva mily hasznot hoztak ós mily kárt tettek a művelt nyugaton, hogy a mikor azok realizálására ebben az országban kerül a sor, azokat ugy realizáljuk, hogy minél kevesebb kárt és mentől több hasznot hozzanak az országnak. (Helyeslés jóbbfdöl.) Itt meg kell jegyezni, hogy ne legyünk egyszerű másolói, plagizátorai egy idegen kultúrának, hanem mindenkor szem előtt tartva az ország sajátos helyzetét és viszonyait, ugy fessük, ugy alkossuk meg és ugy illeszszük he az uj kulturképet, a hogy Magyarország megbonthatatlan kerete megkívánja. (Helyeslés jobbfelól.) Szemem előtt van Erancziaország, a diadalmas, a megalázott Erancziaország, az a Erancziaország, a mely rombolni, de építeni is tudott, Erancziaország a modern haladás fáklyavivője, de a dekadenczia jréldányképe is. Itt van a franczia forradalom, ez a rettenetes tüz, a mely felemésztette a franczia társadalom összes korhadt fáit. Megégett benne, sajnos, sok fiatal és életrevaló hajtás is. Destruktív volt ugyan a franczia forradalom, de a destrukczióból mi következett? A hatalmas franczia birodalom, a mely egész Európa felett uralkodott. Az egyház a franczia forradalom alatt meg volt alázva. A francziák megfeledkeztek régi Istenükről, az oltárra állították az embert, vagy inkább a némbert, ennek tömjéneztek, ezt imádták, de nemsokára azután visszatértek régi Istenükhöz, eszményükhöz és diadalmaskodott az egyház, mely ha nem is volt dus az anyagiakban, annál hatalmasabb volt és hatalmasabban élt a szivekben. És a modern Erancziaország! Látom vezérférfiait, a mint izgatják a tömeget sztrájkra, a