Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-169

169. országos ülés 1911 május 31-én, szerdán. 125 hiúsult a felső táblának, a főrendiháznak ellenállása folytán és még a főrendiház kívánsága szerinti módosítások után is, az alsó táblának ezen törvényjavaslata szentesítést már csak oly formában nyert, a mely forma jelentett ugyan egy kis lépést az igazság és a felvilágosodás követelményei felé, de ezt a kérdést hosszú időre a maga lényege szerint való megoldástól eltérítette. Az 1848: XX. t.-cz. alapját képező javaslat tárgyalásánál természetesen ez a kérdés, valamint a negyvenes évi rendi országgyűlés tárgyalásai során is újra felszínre került. Az 1848: XX. t.-cz. akkor nem terjesztetett ki az izraelita hitfelekezetre. De ezért a zsidó polgárai a hazának, mint az a szabadságharcz történetének minden elfogulatlan tanulmányozója előtt kétségtelenül bebizonyosodott, mégis ugy viselkedtek, a mint viselkedni kötelességük volt, mint e haza szülötteinek s ezren és ezren siettek az újonnan toborzott honvéd zászlóaljak soraiba és vérük hullásával tettek bizonyságot arról, hogy ők a szabadságáért küzdő magyar nemzetnek hű fiai akarnak lenni. (Folytonos zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek! Bakonyi Samu: Meg is adták az árát, t. képviselőház, mert a mint tudva van, a szabadságharcz leveretése után a magyar zsidóságra egy nagyon érzékeny, nagy hadisarez vettetett ki. E hadisarez történetéből sarjadzik ki a kérdés későbbi fejlődése. 0 felsége, a ki akkor mint osztrák császár, mint abszolút uralkodó állott Magyarország felett, ezt a hadisarezot bizonyos mértékben leszállította és azután annak azt a rendeltetést adta, hogy az a magyar zsidóság kulturális fejlődésének szolgáljon alapjául, rendelkezéseket tévén, hogy abból áílittassék fel egy rabbiképző intézet, egy tanítóképző intézet, mintafőiskola, a mint magát az illető császári rendelet kifejezte és létesíttessenek vakok és siketnémák ájiolására különböző alapítványi helyek. Az alkotmány helyreállítása után, sőt még előbb — a mit bizonyos mértókig szintén nevezhetünk az alkotmány helyreállításának, a mennyiben az országgyűlés 1861-ben összehivatott — a kérdés megint előtérbe lépett és az 1867. évi XVII. t.-cz.-kel báró Eötvös József elérte azt, a mit az egész magyar közvélemény a multak tanulságából okulva osztatlanul követelt, hogy az ország zsidó vallású polgárai a többi vallásit polgárokkal egyenjogúsítást nyerjenek. Adatok vannak rá, hogy báró Eötvös Józsefnek a felfogása az volt, hogy az emanczipáczió ténye tulajdonkópen magában foglalja a később hosszú harcz után bekövetkezett reczepeziót is. Ennek bizonyságára nem kell klasszikusabb tanura hivatkoznom, mint magára báró Eötvös Józsefre, a ki az emanczipácziót követő időben 1868 deczember 14-re összehívta volt a Magyarországi zsidó hitfelekezet képviselőit egyetemes gyűlésre egyenesen abból a czélból, hogy mint önálló és szabad vallásos társulat egyházi és iskolai ügyeiket önmaguk szervezzék és rendezzék. A kongresszust megnyitó beszédében báró Eötvös József a kongresszus czéljául azt tűzte ki, hogy a zsidóság, mint a hazában létező más egyházak és vallásos társulatok, alkossa meg a saját szervezetét és hogy a hazában létező izraelita hitfelckezet, mint vallásos társulat is ép oly közvetlen, önálló és autonóm testület legyen, mint a keresztény autonóm egyházak, a mi kétségtelenül nem lehet semmi egyéb, mint a bevett egyéb vallásfelekezetekkel való teljes egyenjogúsítás közjogi tekintetben is, vagyis az 1848 : XX. t.-cz. hatályának a zsidó felekezetre való kiterjesztése. A zsidóság azután a kongresszuson elvégezte a maga szervezésének munkálatait. Különböző hatások alatt azonban támadt egy kisebbség, — e hatásokról későbben fogok röviden szólni — a mely arra ébredt fel, hogy őt oly hitbeli szakadékok választják el a kongresszusban képviselt zsidóság egyetemétől, hogy ők a kongreszszus által megalkotott statútumot magukra nézve kötelezőnek nem tekinthetik. Ezen mozgalomnak azután sajnálatos hatása volt az, hogy Pauler Tivadar akkori vallás- és közoktatásügyi minister egy úgynevezett Hitőr-egylet által, tehát egy magánegylet által alkotott szabályzat alapján megengedte a különálló szervezkedést a Hitőr-egylet tagjai közé sorakozó zsidóknak. Ez volt a kiindulás pontja annak az anarchiának, mely a magyar zsidóság mai szervezetében dúl s a mely lehetetlenné teszi, hogy ez a felekezet a maga belső kulturális erejét a nemzeti nagy közérdek javára kellőképen kifejthesse. (Ugy van!) Szembeállította Pauler Tivadar egy magántársulat szabályzatának ezzel az elismerésével a szeparatisztikus törekvéseket a zsidóság egyetemének törvényes képviseletével és az az által alkotott és a király által szentesitett szabályzattal. De még Pauler Tivadar is csak pártról és nem különálló felekezetről beszél és azt mondja ki ebben a külön szervezkedést megengedő rendelkezésben, hogy a vallásos tanok és szabványok bírálatába nem bocsátkozik. Jól teszi, mert ugy a kongresszus előtt, mint után, valamint ez idő szerint is a zsidóság körében egyéb külömbségek nincsenek tulajdonképen, mint a nemzeti szellem meghonosodásának mértéke ugy az iskolában, mint a templomi szószéken. Mégis, t. ház, ennek a mozgalomnak az a szomorú eredménye volt, hogy a képviselőház, ha jól idézem, 1870 márczius 18-án hozott határozatával azt az álláspontot foglalta el, hogy addig, a inig a törvényhozás tüzetesebben nem intézkedik, a kongresszusi statútum egyetemes végrehajtását felfüggeszti. De ezzel szemben azután a kongresszusi bizottság, a melyet megválasztott a 68-as egye-