Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-169

169. országos ülés iöll május ól-en, szerdán. 119 gását, (Folytonos zaj. Elnök csenget.) miért a gyűlölködés, miért a szenvedélyek, az indulatoknak a tüze éleszsze meggyőződésünk hevét ? Miért válaszszon szét bennünket a gyűlölködés, t. képviselőház, a mikor egyesíthetne, sőt egyesítenie kellene bennünket a nemzeti haladás szükségeinek? Es én azt hiszem, hogy teljes joggal kérdezhetem, hogy miért lennék én pl. destruktív irányzatú politikus azért, mert a népoktatás államosítását követelem? Miért volnék én destruktív politikus, mert a most uralkodó rendszerrel szemben követelem a tanitóképzőintézetek . . . (Folytonos zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek. Bakonyi Samu: . . . állami kezelésbe való átvételét ? Azt hiszem, a mikor e meggyőződésemnek adok kifejezést, hogy csak azért, mert e meggyőződésem közös azon irányzat vezetőinek meggyőződésével, a kikre csak ugy általánosságban, per Bausch und Bogén, reásüti Rakovszky István t. képviselőtársam a destruktív irányzat bélyegét, lehet, hogy én is magamra vonom az ő kárhoztató Ítéletét, de ez az én meggyőződésemben engemet semmi esetre sem fog megrendíteni. Azt hiszem, t. ház, a mikor ezt nyomatékosan hangsúlyozom, már előzetesen is bizonyságát szolgáltattam annak a t. ház előtt, hogy felszólalásom tulajdonkcpeni tárgyának taglalásánál engem semmiféle felekezeti irányzat nem vezet. Oly kérdésekről kívánok szólni, a melyek a magyar nemzet nagy kulturális köréből vannak merítve, és a melyeket mindannyiunknak, tartozzunk bármely osztályához a magyar társadalomnak, kövessünk bármilyen hitvallást, tisztán és egyformán, a magyar nemzeti egység és a nemzeti közművelődés szempontjából kell tárgyalnunk és megítélnünk. (Helyeslések a szélsobaloläálon.) T. ház ! A most folyó vita során igen előkelő helyet foglalt el már a t. minister ur programmszerü nyilatkozata folytán az egyetemeknek a kérdése. Legyen szabad nekem is ezt a témát teljesen pártatlanul szóvá tenni. Nem egy t. képviselőtársunk a felsőbb oktatás reformjának kérdésével szembeállította a nójmevelésnek elhanyagolt voltát és annak a felfogásnak adott kifejezést, hogyha van pénzünk és anyagi erőnk az egyetemek számának szaj>oritására, fordítsuk ezt az anyagi erőt egy égetőbb szükségre, a népnevelés elhanyagolt voltának megszüntetésére. Én, t. képviselőház, megvallom, ugy gondolkozom, mint a túlsó oldalról felszólalt egyik t. kéjjviselőtársam, hogy t. i. nyitott ajtót törnék be ma már ennek a kérdésnek a bővebb taglalásával. Hiszen a háznak mélyen t. elnöke, Berzeviczy Albert t. képviselőtársunk, már az 1890-es évek közepe táján irt volt egy alapvető munkát erről a kérdésről, a melyet minden részében megvilágított többek között így szól (olvassa): »Hogyha törvényhozás és a kormány a millennium idejére a harmadik egyetem ügyét legalább az elhatározás stádiumáig érlelnék meg, esetleg annak az ünnepélynek fényét az uj egyetem alapjának letevésével emelnék, ez által jelét adnák, hogy a magyar nemzet a leviharzott évek után még mindig ifjan, bár tapasztalata érett bölcsességével lépi át az uj évezred küszöbét.« Tökéletesen igaza van Berzeviczy Albert t. képviselőtársunknak ebben a felfogásában, a melylyel az uj ezredéves lét biztosítását a nemzeti kultúra legfelsőbb csúcsának kiépítésével látja leginkább elérhetőnek. De, ha összehasonlítjuk a felsőbb oktatás viszonyait nálunk Európa többi államainak állapotával, ma is áll az az igazság, hogy az egy Oroszország kivételével, a melyet a kultúra mintaképéül még sem tekinthetünk, Magyarországon van a népesség arányához képest Európa összes művelt államai közt a legkevesebb egyetem. Azt sem kell talán bizonyítanom, hogy minden uj egyetem a művelődésnek uj központja, a mely nemcsak a környező vidékre van nagy kulturális emelő hatással, hanem az egymás közt való egészséges versenynek biztosításával a különböző egyetemekben működő erőknek a nemzet közjavára való kifejtését a legnagyobb mértékben előmozdíthatja ugy, hogy én teljes mértékben egyet értek Kozma Andor t. képviselőtársamnak e tekintetben előadott igen találó fejtegetéseivel és hogyha ezekkel szemben Szabó István t. képviselőtársam tegnapi nagyon értékes beszédében szintén annak a felfogásnak adott kifejezést, (Zaj. Elnök csenget.) hogy a népiskolák számát kell elsősorban emelnünk, erre én azt felelem, hogy a két kérdést nem lehet junktimba hozni. Minthogy pedig az anyagi erőre is történt czélzás, e részben arra kell rámutatnom, hogy azokkal az áldozatokkal, a melyeket a versengő városok felajánlanak ennek a nagy kulturális intézménynek elnyeréséért, a t. közoktatásügyi minister urnak is mindenesetre könnyebb lesz annak a czélnak az elérése, hogy az így felszabaduló nagy összeggel a népiskolák számát, a mennyiben azokon a határokon belül lehet, lényegesen szaporítsa. Az egyetem kérdésének most folyó vitájában lehetetlen elzárkóznom az 1872-iki vitának egyik-másik jelensége elől, a mely t. i. a kolozsvári egyetem akkori felállításának kérdésében felmerült volt. Már akkor az egész ház közfelfogása megegyezett abban, hogy a kolozsvári egyetem felállításával nincs megoldva a magyar felsőbb oktatás szükségleteinek kérdése. Dr. Oláh Gyula akkori képviselő nyíltan kifejezést adott annak a felfogásának, hogy az egyetem kérdése Magyarországon ezzel még- nincs befejezve és hogy még több egyetemet kell létesíteni. Azokkal szemben, a kik már az annyi évtizeddel ezelőtt eme felfogás ellen azt a feltevést érvényesítik, hogy igy a lateinerek számát fogjuk túlontúl emelni, azt felelem, hogy az egyetemek szaporításának kérdése elsősorban gyakorlati szempontból a ma létező egyetemeken és különösen a budapesti egyetemen fennálló tarthatatlan állapotoknak