Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-168

112 168. országos ütés 1911 május 30-án, kedden. a felekezetek, a melyek fentartják az 5 iskoláikat, szintén hozzájárulnak ezeknek az állami iskoláknak a fentartásához, ép ugy, mint azok a felekezetek, a melyek nem tartanak fenn saját iskolákat. Ez sérelmes azokra az egyházakra, a melyek felekezeti iskolát tartanak fenn. Másodszor, hogy az állami tani toknak — a mint mondottam — nemcsak sokkal előnyösebb a helyzetük, mint a felekezetieknek, hanem a felekezetektől a legjobb tanerőket vonják el, mert az csak természetes, bogy az a tanító, akármilyen vallásos is, akármilyen hite van is, családja iránti kötelességből mégis csak odatörekszik, a hol neki nagyobb fizetést és könnyebb megélhetést nyújtanak. A terhet is tehát kétfélekép viselik a felekezeti iskolák fentartói és a legjobb tanerőket vesztik el ilyen módon. Vannak olyan felekezeti iskolák, a hol egy tanitó 100—120 gyermeket is tanít. A törvény előírja, hogy egy tanítónak 80 gyermeknél többet tanítania nem szabad, és ha több az iskolaköteles, akkor másod- vagy segédtanítói állás rendszeresítendő. Azonban az iskolafentartók legtöbb esetben ellene szegülnek a másodtanitói állás szervezésének és felállításának, egyszerűen azért, mert a nélkül is akkora iskolaterheik vannak, hogy alig birják el, nagyobb terheket vállalni tehát semmiképen nem hajlandók ; de még egy másik nagyon fontos okból is, nevezetesen abból, hogy az iskolafentartók ki tudják mutatni, hogy az ő gyermekeik az iskolában nem érik el a 80-at és az ezen számon felüli gyerekek a nagybirtok cselédségéből, vagy a gyárakból és ilyenféle munkásosztályból kerülnek ki. Már most az a cseléd, az a gyárimunkás nem kötelezhető az iskola fentartására. Az a nagybirtokos, a bérlő, vagy az a gyáros, nem hajlandó hozzájárulni az iskola fentartásához, a tanügyi kormány joedíg a helyett, hogy reászoritaná azokat is az iskolák fentartására, szemet huny a dolog előtt és igy történik, hogy egyetlenegy tanító száz és száz gyermeket tanit. Megtörténik az is, a mire esetleg még rátérek, hogy az egyes nagybirtokosok ugy húzzák ki magukat a fizetési kötelezettség alól, hogy a pusztájukat külön községekké alakítják át és akkor nemcsak iskolaadót nem fizetnek, de még a községi adóhoz sem járulnak hozzá. Pedig azoknak, a kik a felekezeti iskolák továbbfejlesztését és el nem ejtését kívánják, azoknak kellene odahatni, hogy a felekezeti tanítók helyzete ne legyen roszszabb az állami tanítókénál. Mert én, a ki ismerem a mai életviszonyokat, ismerem az állani teherviselési képességét, ugy látom, hogy a felekezeti iskolák még sokáig fenn fognak maradni, sokáig fenn kell még azokat tartani. Epén azért, nézetem szerint, a felekezeteknek és a közoktatási kormánynak, a kik épen ezeket a felekezeti iskolákat fenn akarják tartani, volna leginkább a feladata odahatni, hogy annak a felekezeti tanítónak xígyanolyan helyzete, ugyanolyan sorsa legyen, mint az állami tanítónak. Mondhatom, t. ház, ahhoz a körülményhez, hogy a felekezeti tanítók rosszabb helyzetben vannak, mint az államiak, hozzájárul még az is, hogy annak a felekezeti tanítónak sokszor még a vallástanitással is foglalkoznia kell, mert sok helyen a papok reáróják még ezt is a tanitóra, habár nekik kellene ezt végezniök, s ez a körülmény okozza azután, hogy a néjrtanitók, még a katholikusokat sem véve ki, a legőszintébben kívánják az iskolák államosítását, csak nem merik nyíltan megmondani. Ennek az a következménye, hogy azok az elégedetlen tanítók elégedetlen nemzedéket nevelnek, a minek pedig a közéletre és a társadalom fejlődésére semmiféle jó hatása nem lehet. Még az óvodák kérdéséről óhajtok egy pár szót szólni. A kultuszminister ur kifejtette beszédében, hogy az óvodák fejlesztését szükségesnek tartja, és azzal a gondolattal foglalkozik is. Ezt magam is helyeslem. Ki ne szeretné azt a kis gyermeket, a mikor látja, hogy mily gyönyörű verseket tanul, hogy tanulja meg a társadalmi alkalmazkodást stb. Ha azonban ezt az intézményt közelebbről nézzük, az egyszerű népéletet véve alapul, azt látjuk, hogy annak igen sok hiánya van. Igazolja ezt az, hogy van nálam egy kérvény, mely a kultuszminister úrhoz van intézve, a melyet leszek bátor neki átadni, és a melyben római batholikus egyháztagok, a plébánossal az élükön, kérik egy állami óvodának a megszüntetését. Ez sajátságosan hangzik, mikor nem is a község tartja azt fenn, nem is a hitközség, hanem az állam. De van ennek egy magyarázata. A legtöbb községben nem is lehet óvodát létesíteni. Egyes községek nagy területen fekszenek. Ha ott óvodát létesítenek, annak a kis gyermeknek nyolcz-kilencz órára ott kell lennie, tizenegy-tizenkét órakor hazaküldik, délután két órára visszakívánják és négy-öt órakor ismét hazamehet. Engedelmet kérek, a hol a nép a mezei munkából él, a kinek műhelye egész nyáron a mezőn van, ilyen dolgot kívánni tőle igen bajos. Az a nép szegény, birtoka nincs, ha sok is a családtagja, nem tud a gyermek mellé cselédet adni, a ki a gyereket a hosszú utczán, nagy sárban, némelykor kilométereken át az óvodába kisérje ; nem akarja veszedelmeknek kitenni, inkább el sem ereszti. Az óvodából délben hazaküldik a gyereket, de mert nincs otthon cseléd, a ki vigyázna rá, az a gyerek ismét veszedelemnek van kitéve. Szóval az a szegény ember inkább kiviszi a gyerekét a mezőre. így történik azután, hogy az az egyszerű nép, a melynek kedvéért csinálták az óvodákat, nem tudja azokat használni és eltörlendőnek tartja az óvodákat már azért is, mert vele tartatják fenn. (Ellenmondás balfelől.) Megengedem, hogy ez most már eltöröltetett, de ezelőtt igy volt. Megtörtént, hogy épen az uradalom erősködött legjobban, hogy óvodát kell felállítani, s mikor azután felállították, az "uradalom azon a czimen, hogy a pusztákról a cselédgyerekek ugy sem járnak be, kivonta magát az adó alól. Mindezek odavezetnek, hogy az óvoda a szegény embernek nem használ, de azért a terhét