Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-168

168. országos ülés 1911 május 30-án, kedden. 107 a vallásosság viszonyaira is jótékonyan fog hatni. A vallásos meggyőződés szabadságának épen nem vagyok ellensége, sőt annak legnagyobb hive vagyok; azonban legyen szabad még megjegyzést tennem azokra, a kik vallás nélkül akarják a társadalmat elöbbrevinni és esetleg azokra is, a kik feltétlenül csak a vallás mellett és a vallásnak régi értelmezése mellett kívánják az emberiség fejlődését irányítani. Az én szerény nézetem szerint a vallásnak az alapja az emberiségnek az ö gyöngeségéről való tudata a természeti erőkkel szemben: hogy okvetlenül valamely magasabb lényben akar hinni és hisz, a ki felette áll, s a kinek befolyása van az ő sorsára, jövőjének intézésére. Ez az emberi lélekben benne van, ezt kiirtani nem lehet és ez ellen hiába próbálnánk meg akármit. A mi a vallás szertartásait illeti, azokra még olyanoknak is, a kik nem olyan erős hitűek, szükségük van. ~Ne Budapestet és más nagy városokat nézzünk, ne a művelt osztályok életét figyeljük, hanem odakünn a népéletet. És akkor elmondhatjuk, hogy a vallásra először is a valláserkölcsi nevelés végett még nagy szükség van és lesz is, másodszor még azoknak is, a kik a vallásra nem sokat adnak, a népélet, a nép mostani viszonyai és berendezkedései szerint a vallási szertartásokra feltétlenül szükségük van. A gazdag ember és a művelt ember tudja az ő életét változtatni, a hogy akarja, munkálkodhatok, szórakozhatik, a hogy neki jobban esik. Nem ugy a nép. A népnek az ő élete fentartására a hét hat napján kora reggeltől késő estig nehéz munkát kell végeznie. Az a nép nem ér rá a lelkületével foglalkozni egész héten át. Az a nép durva munkát végez, s "úgyszólván még magát tisztogatni sem képes kellőkép. Annak a népnek szüksége van arra, hogy a hét egy napján legalább munka ne tétessék, ő magát rendbehozhassa, fölvehesse az ünneplőjét, a melyben már ő is több embernek érzi magát, s akkor valami lelki táplálékra is szüksége van, mert e szükség érzete benne van a lelkületében, és ha sohasem tanulta volna is a vallás törvényeit, elmegy a templomba. Ott először is társaságba kerül, a melyet egész héten nélkülözött, s örül, hogy társaságban van, örül, ha hallja az orgona szép hangjait, a melyek felemelik lelkét a hétköznapi göröngyről, és az a tanítás, a melyet ott hall, az őt kiemeli a hétköznapiságból ^és a durva munkából és más emberré teszi. (ElénJc helyeslés és taps a baloldalon.) A mig ezek igy fennállanak, a hogy én ismerem a nép életét és a világot odakünn, addig vallástalanságról, vagy a vallás kiküszöböléséről beszélni lehetetlenség, elérhetetlen dolog. Ezt meggyőződésből mondom, és hiába küzdenek ellene. Hanem igenis, a vallásos szertartást, a vallás törvényeit kell alkalmazni a világ fejlődéséhez, hogy a népet minél feljebb emeljük a társadalom színvonalában. Mindazonáltal, t. ház, van egynéhány megjegyzésem arra is, hogy sokan mindent a vallás jellegével, a vallás szemüvegén, és pedig különböző szemüvegein át nézve, akarnak csinálni a társadalomban. (Igás! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Láthattuk és látjuk ma is, hogy a vallás czégére alatt igen különböző életmódokat lehet folytatni. Az egész történelem tanúság arra, hogy a vallás czégére alatt lehet dicső szabadságbarczokat megvíni, s lehet zsarnoki uralmat létesíteni. (Igás! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Anglia a vallás czégére alatt meg tudta teremteni az ő szabadságát, de ugyancsak Anglia volt, — Spanyolországgal egyetemben — mely a vallás czégére alatt kiirtotta Amerika őslakóit. Maga a vallás tehát nem elegendő arra, hogy mindent pótoljon az emberi társadalom sorsának intézésében, mert ehhez szükséges az is, hogy a vallást ugy alkalmazzuk, a hogyan azt az idők és az emberiség szükségletei megkívánják. Mi magyarok is ugy vagyunk, hogy adott nekünk a vallás — és pedig a katholikus vallás — Rákóczi Ferenczet, de adott Kolonicsot és Caraffát is. A midőn tehát feltétlen hive vagyok annak, hogy a vallásos érzület fentartassék, másfelől pedig meg is vagyok győződve róla, hogy az kiirthatatlan, ugyanakkor hive vagyok annak az iránynak is, mely szerint a vallásosság szempontjából sem szabad szélsőségekbe menni, mert végre is két egyformán vallásos ember, két teljesen különböző és homlokegyenest ellenkező cselekedetet vihet véghez, egyugyanazon vallásosság czégére alatt. T. ház! Most még igen röviden Rakovszky István t. képviselőtársamnak egy pár megjegyzéséről kívánok megemlékezni. (Halljuk! Halljuk !) Rakovszky István t. képviselőtársam tegnap itt felolvasta, hogy (olvassa): »A mely országban a különféle vallásfelekezetek az alkotmány keretében törvényhozás utján polgárilag egyenjoguaknak nyilváníttattak, ott a hűség és igazságosság megköveteli, hogy ezt az egyenjogúságot a honpolgárok meg ne sórtsék«. Majd azt mondotta maga Rakovszky István, hogy a jezsuita, a katholikus álláspont az, hogy másoknak jogait érinteni nem szabad, mások jogait tiszteletben kell tartani, s szószerint igy folytatta (olvassa): »De, uraim, egy kis viszonosságot is kérünk és bocsánatot kérünk, hogy mi katholikusok vagyunk«. Sietek kijelenteni, hogy a mi Rakovszky István t. képviselőtársunknak az egyenlőségre vonatkozó kijelentését illeti, azzal nemcsak hogy teljesen egyetértek s igyekezem is azt gyakorolni és azt gyakoroltatni az életben és a társadalomban, hanem nagyon örülök is annak, hogy épen Rakovszky István t. képviselőtársam, a ki a katholikus világban elismert tekintély, hangoztatja ezt és remélem, igyekszik nemcsak itt az országgyűlésen, hanem bizonyosan kint 14*