Képviselőházi napló, 1910. VII. kötet • 1911. április 25–május 22.

Ülésnapok - 1910-143

Ií3. országos ülés 191 í április 28-án, pénteken. n értéküeknek ismertessenek el a selmeozbányai bányászati és erdészeti főiskola tanulmányaival. Erre a földmivelésügyi minister azt felelte, hogy a kívánt egyenjogúságot el fogja ismerni, ha a tanulmányok négy évre osztatnak be, ugy mint Selmeczbányán. Ennek tudomásunk szerint eleget tettek és most teljesen egyenlő a tan- és a vizsgarend. Ehhez képest bátor vagyok teljes tisztelettel az igen t. minister urat felkérni: méltóztassék egy rendeletet oly értelemben kibocsátani, hogy a zágrábi erdészeti akadémiát végzett növendékek egyenjogusittatnak a selmeozbányai erdészeti főiskolát végzett növendékekkel és ehhez képest a Horvátországban letett államvizsgák az önálló erdészeti gazdaság vezetésére képesítsenek. Ugyanezt kívánjuk földmérési tanfolyamunk növendékeire nézve is. Bátorkodom a magas kormány figyelmét felhívni azon veszélyekre, melyeknek ki vagyunk téve annak folytán, mert a Dráva és Duna folyóink horvát partjai nincsenek megerősítve, mig a magyar partok szüntelen erősíttetnek. T. ház! Ezen tárgyilagos és a törvényen alapuló megjegyzéseimet azon őszinte törekvésben tettem, hogy közös politikai viszonyainknak immár olyan alapot vessünk, hogy a jövőre nézve meglegyen a sikeres és hasznos munkára okvetlenül szükséges erős alap, mely közös érdekeinket szolgálja és mindkét népünk hasznára válik. (Élénk helyeslés és éljenzés jobbfelől. Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök : Az ülést. 10 perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Ki következik ? Beszkid Antal jegyző: Förster Aurél! Förster Aurél: T. képviselőház ! A földművelésügyi tárcza tárgyalásánál tisztán és kizárólag a szövetkezetekről, azoknak fontosságáról és fejlődésüknek szükségességéről óhajtok itt egyet-mást elmondani, (Halljuk ! Halljuk ! a baloldalon.) bár a szövetkezetek ügye nem csupán a földművelési tárcza keretébe tartozik, hanem kiterjed ezekre a pénzügyi és a kereskedelemügyi kormánynak az ingerencziája is. Mégis azoknak a tömege, a kik ezeket a szövetkezeteket megtöltik, túlnyomó részben a kisbirtokos osztályhoz és a mezei munkásokhoz tartoznak. Vannak ugyan kisiparosok és munkások is azokban nagy tömegekben, de meg kell állapitanom mindjárt azt, hogy a perifériákon, künn, ezek között a kisiparosok, kisgazdák és munkások között érdekellentétek nincsenek. Nincsenek pedig azért, mert, hiszen t. képviselőtársaimnak túlnyomó része kisgazdaosztályt képviselvén, tudhatják, hogy a kisiparosok ép ugy foglalkoznak mezőgazdasággal mint a kisgazdák, szőlészettel és egyéb dolgokkal. Azonkívül a kisiparosok legnagyobb része, a kisgazdák gyermekeiből asszentáltatik és igy az érdekellentét még kisebb, és ha volt is eddig valami érdekellentét, a mely a fővárosból mesterségesen szittatott, ezt is a szövetkezetekben való együttműködés teljesen kiegyenlítette. A midőn az 1898. évi XXIII. t.-cz. alapján a szövetkezetek államilag szerveztettek, bizonyos állami garanczia mellett és a midőn azok állami kontroll és felügyelet alá kerültek, a szövetkezetek meglehetős nagy támadásban részesültek az u. n. beati possidentes, a meglevő erősebbek részéről azért, mert a szövetkezeteket ugy állították oda, mintha az bizonyos támadás lenne a régi érdekek ellen. Azt hiszem nem kell nagyon magyaráznom azt, hogy a szövetkezetek létesítése tisztán védekezés volt. A védekezés utalta az illetőket arra, hogy a szövetkezeteket megalapítsák, (Elénk helyeslés a balközépen.) mert a kik visszaemlékeznek a kisgazdák, a kisiparosok hiteligényeinek a kielégítésére és annak módjára, a hitelszövetkezetek alakulására különösen az uzsoratörvény előtti időkben, azok előtt világos kép fog állani a tekintetben, hogy miért volt szükséges ezen intézmények létesítése. 1883 előtt a magánuzsora — el kell ismernem felekezeti különbség nélkül — nekirontott az országnak, a mely irányzat az u. n, túlzott szabadelvüségben találta az alapját. (Helyeslés a néppárton.) Én emlékszem 30—40%-os betáblázott hitelekre. Barta Ödön : Én ismerek 267%-ot is ! Förster Aurél: Nagyon köszönöm, jövőre meg fogom jegyezni. De nemcsak a magánuzsora tette meg ezt. A ki ismeri a régi intézetek hitelesítési módját és tudja azon különböző módozatokat, a melyeket az alapszabályok keretén belül alkalmaztak a kisiparosok, a kisemberek hitelkielégitésével szemben az előtt, ezt bővebben fejtegetni nem szükséges. Megtörtént pl., hogy a mikor adókivető bizottsági tag voltam, adósok hoztak elém leszámolásokat, a melyekben feltűnt nekem a szokásos apró dijak, u. m.: intésdij, bélyegdij, nyomtatási díj mellett a »kedvezményi jutalék«. Magam is kivánosi voltam, hogy mi lehet ez a »kedvezményi jutalék«. Azt a felvilágosítást adták, hogyha a polgártárs, a paraszt, vagy kisiparos, ha nem fizet, csak kamatot és a tőkéből nem törleszt, 1%-kal többet vesznek tőle. Ezt nevezték el »kedvezményi jutalékának. Vagy megcsinálták azt, hogy a mikor annak a kisembernek 200 forintról szóló váltója volt és behozta a kamatot és 20 forint törlesztést, akkor az ő váltója ennyivel nem lett kevesebb, hanem azt a 20 forintot mint betétet kezelték tovább, adtak neki azután 4% kamatot, a váltó pedig maradt 200 forint és azután fizethetett 8—9—10—11%-ot. Vagy ha valaki felvett 500 frt kölcsönt, azt mondta neki az ügyvéd, barátom, maga úgyis eljön még és vesz ismét 500 frt-ot kölcsön, tehát betáblázunk mindjárt 1000 frt-ot. Vagy ugyanezt az összeget betáblázták a kezesekre is. Szóval nem kell hosszasabban magyaráznom, hogy a kamatlábot illetőleg teljes szabadság uralkodott.