Képviselőházi napló, 1910. VII. kötet • 1911. április 25–május 22.

Ülésnapok - 1910-142

Ií2, országos ülés IMI április 27-én, csütörtökön. 55 három-négy éves koräban. így tehát csak helyeselni tudom a minister urnak azt az intézkedését, hogy erre a czélra nagyobb összeget vett fel, habár még ezt is kevésnek tartom. A lótenyésztés körében azt olvasom a költségvetésből, hogy a t. minister ur 290.000 K-t vett fel a versenydijak fedezésére, tehát nagyobb összeget, mint az eddigi volt és a t. minister ur ezt azzal indokolja, hogy azért vette fel e tételt, hogy a versenydijak szaporodjanak. Én arra kérem a t. minister urat, hogy ezt a 290.000 K-t ne a versenydijak szaporítására adja, hanem inkább forditsa a népies lótenyésztés emelésére, hiszen az a gazdaközönség, a mely a- telivérió tenyésztésével foglalkozik, úgyis olyan nagy mértékben élvezi az állam jótékony kezét részint a drága telivér mének beszerzésében, részint versenydijakban, hogy igazán nincs szükség arra, hogy ezt a támogatást még fokozzuk. A mi a versenyeket illeti, nem több versenydijra, hanem jobb kvalitású versenyekre van szükség. (Helyeslés a szélsőbahldalon.) Az állatértékesitési viszonyokról kell még megemlékeznem és itt igazán sajnálom, hogy itt a t. minister ur nem követte osztrák ministertársát, a ki erre a czélra oly nagy összeget vett fel, a minek üdvös eredményét azután bizonyosan látni fogja. Hisz a t. minister ur maga mondotta ház egyik ülésében, hogy a szarvasmarha, a mig a vágódihra kerül, négy-öt kézen megy keresztül és ez is kétségtelenül hozzájárul a hus drágaságához. Ha tehát az értékesitési viszonyok rendezve lennének, legalább a husdrágaságnak ez az egyik oka megszűnnék. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Helytelen felfogásból és a viszonyoknak nem ismeréséből ered az, hogy igen sokan azt gondolják hogy a mostani magas állatárak tisztán és kizárólag a nagy- és középbirtokosok előnyére válnak. Az igaz, hogy a nagy- és középbirtokos ilyenkor drágábban adja el állatját, azonban drágábban is szerzi be mind az igás erőt. mind pedig a hizlalásra szánt állatot. En magam is gazdálkodással foglalkozom és nyugodt lélekkel el merem mondani, hogy jövedelmemet ezek a magas állatárak igen kevéssé érintik. E magas állatárak épen a kisbirtokosnak vannak igen nagy előnyére. Mert pl. a Dunántúl annak a kisbirtokosnak nem az a felesleges eladott gabonája adja meg a megélhetését. Hiszen ő alig termel ott többet, mint a mennyi neki és családjának kell. Ha van is felesleges gabonája, az oly kevés, hogy abból megélni nem tud, hanem a legnagyobb jövedelmet az állatárakból befolyó jövedelem képezi. (Ugy van ! balfélól.) Hogy pedig a kisgazdának most jól megy a sora, ezt talán még sem kell irigyelni. (Helyeslés balfelől.) Hogy mezőgazdaságunk fejlődjék és kibontakozzék a régi megszokott keretekből, ahhoz okvetlen szükséges, hogy a gazdasági szakoktatás is fejlődjék. E téren a haladást eltagadni nem lehet és itt csak azokkal fogok foglalkozni, a miket hibának tartok. így kezdem a földmivesiskoläknál. A földmivesiskoláknak részint az lett volna a czélja, hogy ott a vagyonosabb kisbirtokos fia megszerezze a gazdaság elemi ismereteit, részint pedig, hogy a nagyobb gazdaságoknak gazdákat neveljenek. Sajnálom, hogy ki kell mondanom, de ezt a czélt a földmivesiskola nagyon kevéssé valósította meg. Nem valósította meg pedig azért, mert ezekben az intézetekben nem gazdákat, hanem urakat nevelnek, a nélkül, hogy az erre szükséges intelligencziát is megadhatnák. A midőn azután azok a fiatalemberek kikerülnek az életbe, akkor nem akarják azt a gazdát megillető jogkört elfoglalni, hanem v.^gy a gazdatisztnek, vagy pedig a gazdálkodónak szerepkörét akarják betölteni. Innen van az, hogy igen sok uradalom ilyent nem is alkalmaz. Azt hiszem, hogy itt a földmivesiskolák szervezetében kell a hibának lennie és igy az intéző köröknek kötelessége gondoskodni arról, hogy ezek a hibák onnan kiküszöböltessenek. Hibának tartom azt is, hogy a gazdasági középiskolákból akadémiákat szerveztek. Itt igen sajnálom, hogy Darányi Ignácz volt földmivelésügyi minister, képviselőtársammal nem tudok egy véleményen lenni. A mig az országban csak Magyaróváron volt egy akadémia, addig annak megvolt a nagy, igen jó hirneve, olyan hire, hogy a mikor még kétnyelvű volt a tanfolyam, igen sok külföldi hallgatója is volt, a mi kétségtelenül annak jó hírnevéről tesz tanúságot. Nem akarok bővebben kiterjeszkedni arra, hogy annak az akadémiának olyan tanári kara volt, a mely nemcsak az országban, hanem az egész művet világon megállta a maga helyét. Most, hogy az egy akadémia helyett ötöt készítettek elő, — távol legyen tőlem, hogy én a gazdasági akadémiai tanár urak képességei felől akarnék bírálatot mondani — csak arra akarom a t. minister ur figyelmét felhívni, hogy ezekben a gazdasági akadémiákban ma oly kevés a hallgató, hogy egyegy tanfolyamnak alig van annyi hallgatója, mint a mennyi a tanári kar tagjainak a fzáma. Teljesen feleslegesnek tartom az országban az öt akadémiát. Nagyon elég lenne, ha csak kettő lenne és az igazságosan lenne az országban elosztva. A mi pedig a legjobban kellene és a mire a legnagyobb szükség volna, arra a t. kormány nem gondol. Ez a gazdasági egyetem, a gazdasági főiskola. (Helyeslés balfelől.) A gazdasági egyetemre szükség van azért, hogy a gazdasági tudományok behatóbban legyenek ott művelhetők és azok, a kik magasabb gazdasági képzettséget akarnak elnyerni, azt ott meg is szerezhessék. Ilyeneknek tartom én a gazdasági tanerőket, a földbirtokosok fiait, a közigazgatási tisztviselőket; hiszen ma már egy főbírónak, ha kijön az életbe, képzett gazdának kell lennie, hogy becsületesen meg tudja állani a helyét. Ilyeneknek tartom azokat a jogászokat, a kik vizsgáik letétele után gazdálkodással foglalkoznak, ilyeneknek tartom azokat a jogászokat, a kik letették az ügyvédi vizsgát és