Képviselőházi napló, 1910. VII. kötet • 1911. április 25–május 22.

Ülésnapok - 1910-142

14-2. országos ülés 1911, április 27-én, csütörtökön 45 szemléltetni és a t. ház figyelmébe ajánlani. (Halljuk ! Halljuk !) A kisbirtoko i osztály jelentősége, feladata és támogatásának kérdése tulaj donképen nem szorul bővebb fejtegetésre, mert kétségtelenül tiszta dolog, bogy az államfentartó elemet képviselő kisember képezi alapját az adózásnak, s minden rendű állami és közigazgatási tevékenységnek. Mindig örülhetünk, ha az országból emigráezió történik a tengerentúlra oly czélból, hogy ott vagyont és ezen a réven majd birtokot szerezzen az illető. (Mozgás halfelóí.) Ez az osztály tulaj donképen akkor legszerencsésebb , ha az országban elégedetten élhet és munkálkodhatik a maga telkén a maga kúriáján. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) A középbirtokos osztály helyzete különösen a Felvidéken a lehető legkritikusabb. A kivándorlás folytán ott a munkásviszonyok megváltoztak, úgy hogy majdnem hihetetlen, de való, hogy a felvidéki középbirtokos osztály az aratási munkálatok elvégzésére alföldi munkásokat kénytelen felfogadni. (Ugy van! jobbfelöl. Mozgás a baloldalon.) Méltóztassanak elhinni, hogy ez igy van; mi gyakorlati tapasztalásból tudjuk ezt és mi magunk érezzük azt legjobban. Igen nagyfontosságú és nehéz kérdés az, hogy e középbirtok megtartassék, mert a középbirtokos osztály biztosítására mely módok vannak az államhatalom kezében ? A hitelnyújtás, az nem elegendő, mert a földbirtokos osztály azt a hitelt, a melyet igénybe vesz, ha neki hitelképessége van, ugy is megkapja. A gazdasági viszonyok végzetszerűek a felvidéki középbirtokososztályra; ott egyedül a gazdasági iparágak fejlesztése, a kis nyerstermények feldolgozása az egyedüli létkérdése a felvidéki középbirtokososztálynak. Es még egy mód van, a melyre a középbirtokos osztály nagy része rátér ; ez tulaj donképen az erdőgazdaság. Erre nézve méltóztassék nekem megengedni, hogy ennek kapcsán bírálat tárgyává tegyem a földmivelésügyi ministerium erdőpolitikáját. (Halljuk!) Nekem az a felfogásom, hogy évtizedek előtt kevés súlyt fektettek az erdőre, de annak jelentősége, közgazdasági fontossága évről-évre előbbrehalad. Hiszen érdekkel olvassuk a költségvetést és az indokolást, hogy maga az állam hány száz millió értékű erdővel rendelkezik; ismerjük a vidék lakóit és szomszédjait, ismerjük annak az erdőnek jelentőségét, ismerjük annak fontosságát nemzeti és szocziális szempontból. A földmivelésügyi minister ur már kezdetben, mikor ministeriumát átvette, azon elismerésre méltó elhatározásra jutott, hogy a kincstárnak erdőbirtokait szaporítja a Felvidéken. Ezért csakis elismerés és hála illeti a Felvidék részéről. De méltóztassék elhinni, ha a Felvidéken maga az a szántóföld a kisgazdák kezébe jut és az erdők is elosztatnak, ott nincs védbástyája az államnak, nincs, ki gondozza azt a népet, s akkor azon különös helyzetbe jutunk, hogy Magyarországnak határszélei .ki vannak téve a szomszéd ellenségeknek, de egyúttal a belső ellenségek demagógiájának is. A mikor én a legnagyobb elismerésemet nyilvánítom a kincstári erdők kezelésére nézve, — hisz adatok mutatják, hogy annak kezelése évről-évre több jövedelmet hoz, annak nemzeti missziója és jelentősége általános és közismert dolog — másrészt azonban sajnálattal kénytelen vagyok megbírálni a földmivelésügyi ministeriumnak az állami kezelés alatt lévő erdők és kopár területek rendezésénél kifejtett politikáját. Az erdőnek fejlesztése és gondozása nagy állami és nemzeti kérdés. Az erdőtörvénynek az az intézkedése, hogy a közös erdőterületeknek kezelését, a fa kihasználását törvényileg szabályozza, általában közelismert, megfelelő intézmény, a mennyiben egyrészt a visszaéléseknek gátat vet, másrészt meg az értékesítést előmozdítja és a vagyont kíméli, ápolja s a községeknek a jövőre nézve biztosítékot nyújt. De az államilag kezelt közös községi erdőterületeknél egészen más képet vagyok kénytelen a t. háznak szíves figyelmébe ajánlani. Az erdők és a legelők kérdése minden kulturállamban nagy fontosságú kérdés; ez a két faktor támogatja egymást, ez a két faktor kiegyenlíti egymást, Magyarországon azonban állandóan ellenséges viszonyban van egymással. A legelőnek, a mely biztositéka a Felvidék megélhetésének, — már állattenyésztési szempontból — legnagyobb ellensége az erdészeti hatóság. Nem azért ellensége, mintha ellensége akarna lenni, de előtte mindig csak az erdészet, az erdészeti statisztikai kimutatások lebegnek. Nem kisérheti figyelemmel, mert neki tulajdonkép a törvény ad kötelességet, a törvény szabja meg tevékenységét, és a törvény szabja meg azokat a retortákat, a melyeken keresztül az ily legelői vagy erdőkérdésnek át kell mennie. Hogyan állunk a gyakorlati életben ? Az erdőőr jelentést tesz a gondnoknak, a gondnok az erdőhivatalnak,, az erdőhivatal a felügyelőnek, a felügyelő a közigazgatási bizottságnak, a közigazgatási bizottság felterjeszti az ügyet a központba. A központ újból felvilágosítást kér, megint végigmegy a dolog a retortákon. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Újból leküldik javaslattétel és véleményezés végett, megint keresztül megy •a retortákon, ugy hogy a legegyszerűbb kérdés rendezése gyakran két-három évig tart. Ezt képes volnék gyakorlati adatokkal is bizonyítani, de nem fogom a t. ház türelmét sokáig igénybe venni. (Halljuk! Halljuk!) Csak azt ajánlom szíves figyelmébe a t. minister urnak, — a kiben megvan a hajlandóság és a kinek széles látköre van — hogy neki igen könnyű a helyzete. Neki e törvények megalkotásában semmi része nem volt; ő átvett egy kormányzást, a melynek tevékenységét figyelemmel kiséri, ő van hivatva, hogy a hibákat javítsa, és ő van hivatva arra, hogy szükség esetén törvényjavaslattal segítsen a bajon és sérelmen. (Ugy van ! a jobboldalon.) Hogy mily fontos a legelőkérdés a Felvidékre