Képviselőházi napló, 1910. VII. kötet • 1911. április 25–május 22.

Ülésnapok - 1910-142

íi H2. országos ülés 1911 áp fennáll, a nép széles rétegeit nem érinti, mert az egész társadalom tudja és érzi, hogy csak e faktoroknak együttműködése és testvéries összetartása képes jó eredményt és sikert elérni. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Én, mint már egyszer emiitettem is, örömmel konstatálom és büszkének vallom magam, hogy azon kerületek, a melyeket eddig képviseltem, a melyek, mondhatnám, legszegényebb részei az országnak, sohasem fordultak hozzám azzal a kéréssel, hogy én inségkölcsönöket és kamatnélküli kölcsönöket eszközöljek ki. Ők mindenkor figyelmeztettek engem arra, hogy munkásságuk és tevékenységük, minden igyekezetük oda irányul, hogy a közgazdasági törvények, s az állami végrehajtás megfelelő legyen, hogy meglegyen a személy- és vagyonbiztonságuk, legyen jó, olcsó, közvetlen igazságszolgáltatásuk és ezen előnyök elérésére mellett ők nem kérnek semmiféle segélyt az államtól. És különben is hibás felfogás az, mely az utolsó időkben tapasztalható, s mely azt eredményezi, hogy a társadalmat hozzászoktatjuk a segélykérésekhez. Tudjuk, hogy a könnyen kapott pénz hamar elmegy, s csakis a munkával, ernyedetlen szorgalommal szerzett keresmény az állandó és áldásthozó. (Ugy van! jobbfelől.) A viszonyok Magyarországon általánosságban megváltoztak. Azok a keretek is teljesen megváltoztak, a melyek Magyarországon a birtokpolitikát határolták. Én gyakorlatilag átéreztem és áttanulmányoztam a kérdést minálunk a Felvidéken, s tudom, hogy különösen az amerikai kivándorlás következtében ott teljesen megváltozott a helyzet. A föld megmozdult, a nép nagy sokasága mind földszerzésre adta magát, megvette a megvehető birtokokat, és végeredményben — ha nagyon kevesen tartanak is velem — azt a nézetet kell vallanom, hogy az amerikai kivándorlás különösen a felvidéki szegény népességre nézve sokkal nagyobb előnyt hozott, mint a mennyi hátrányt okozott. (Ugy van! jobbfelöl.) Mert ne felejtsük, t. képviselőház, hogy felállíthatjuk a tételt ugy is, hogy emeljük gyáriparunkat, gondoskodunk a nép munkakeresetéről, stb. De nem gondoljuk meg, hogy a pénzegységi difiereneziáknál fogva a magyar államban nincsen meg az a közgazdasági ág, a mely a munkásnak azt a munkabért biztositaná, a mit neki Amerika képes fizetni. (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) Ezt példákkal is lehet ümsztrálni. Vegyük, h°gy e

gy kisember, egy kisgazda, kinek egyebe sincs, mint egy kis szalmafedeles házikója, kivándorol Amerikába, s három évi erős munka után hazatérve, hazahoz 8—9 ezer korona készpénzt. Felépitkezik, birtokot vásárol; ezt az előnyt látja a szomszéd, látja a község, látja a vidék. Csalogatni tehát a kivándorlásra nem kell. Amerikába tulajdonképen a vagyonszerzés a csalogató, ezt sem ügynökökkel, sem semmi más módon elősegíteni nem kell. (Ugy van!) 'j )rílis 27-én, csütörtökön. De, mint a tapasztalat mutatja, a földmozgósitás nem járt azzal a sikerrel, a melyet vártak tőle. Az állam a fennálló törvények szerint semmiféle ingereneziát nem tud kifejteni arra nézve, hogy az a birtok, a mely a kisgazdák között parczelláztatik, milyen részletekben és milyen birtoknagyságban osztassák el. Ott vannak a szántóföldek, a melyek fél-, negyed-, nyolczad-holdakra osztatnak fel; ott vannak a legelőterületek, a melyek feltöretnek, felosztatnak ; ott vannak az erdőségek, a melyek kivágatnak és szintén felosztatnak stb. Ez igen szép intézmény olyan nép között, a melynek bizonyos konzervativ jellege van, a mely egy nemzet, egy gondolkozás, egy vérmérséklet, egy véralkat. De Magyarországon, a hol minden megyében mások a viszonyok, az országszerte megnyilatkozó ellentétes áramlatokat figyelemmel kisérni a központból, a hivatalból, nem lehet. És bármilyen törvényalkotás történik, ha annak végrehajtása nem lesz deczentrálizálva; ha a vármegyék önkormányzatát nem veszik figyelembe ezen gazdasági kérdések megoldásánál, (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) akkor ott minden legjobb indulatú munkásság és fáradság hiábavaló lesz. Legyünk tisztában azzal, hogy vannak közgazdasági törvényeink, a melyek jók és helyesek lehetnek a nyugati államokban, a hol azoknak kihatásait már kipróbálták, de a melyeket nálunk minden gyakorlati tapasztalat és tanulmány nélkül alkalmazni majdnem a lehetetlenséggel határos. (Ugy van!) Az a kérdés, hogy a törvényhozás törvényalkotási tevékenysége alkalmával azt a törvényjavaslatot támogassa-e, a mely tetszetős és a külföldön bevált, azzal a tudattal, hogy ahhoz a törvényhez az idő folyamán a nép összesége alkalmazkodni fog, vagy pedig abból induljon-e ki a törvényalkotás, hogy a népnek faji jellegét, gondolkodását, megélhetési viszonyait, lakhelyének földrajzi fekvését és a nép kulturális feladatait igenis figyelembe kell venni akkor, midőn törvényalkotásról van szó. Ha hibák vannak Magyarországon a közgazdasági törvények tekintetében, azok nem a kormányzásnak, s nem a kormányzás buzgó, munkás tisztviselőinek hibái, a kik a legnagyobb kitartással és ambiczióval végzik feladatukat, hanem hibái az olyan alapon megalkotott törvénynek, a melynél fogva azt a törvényt az ország közviszonyainak megfelelően helyesen és áldásosán végrehajtani nem lehet. A birtokpolitika kérdése ma különösen napirenden van. Igen jól tudjuk, hogy nemcsak a Felvidéken indult meg a birtokmozgósitás, hanem országszerte mozgalom indult meg a nép rzéles rétegeiben a birtokszerzés iránt. Itt az ideje, hogy ezzel a birtokpolitikával a kormány is foglalkozzék. Hogy bizonyos egyoldalúsággal ne vádoltassam, kötelességem a birtokosok minden osztályát röviden jellemezni, azoknak feladatait és állami szempontból való fontosságát egy képben