Képviselőházi napló, 1910. VII. kötet • 1911. április 25–május 22.
Ülésnapok - 1910-160
160. országos ülés 19Í1 május 19-én, pénteken. 483 akarják az iskola tanárai átalakítani. Az ily gyermeknek már szinte derogál szülőinek szegényes foglalkozásában segitségükre lenni. Hát kérdem én, miféle modern pedagógia rendeli azt, hogy a gyermeket tanítói kiemeljék abból a légkörből, melyben szülei szegénységét megbecsülni tanulja ? (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Hogy a proletariátus oly nagy számban rajzik ki az életbe, annak nemcsak a középiskolák, nem csupán a felsőiskolák az okai, hanem okai azok a kisebb fokú iskolák is, melyeknek pedig a gyakorlati élet számára kellene hasznos és értékes polgárokat nevelni. (Ugy van! balfelől.) A helyett, hogy előadásokat tartanak ezekben az iskolákban az Urániából kölcsönzött képekkel, nem lenne-e helyénvaló e pénzen a felnőttek részére elemiiskolai tanítók által gyakorlati előadásokat tartani és hasznos, népies ismeretekkel tágítani becsületes magyar népünknek látókörét ? Tapasztalásból tudom, hogy a nép nagy érzékkel viseltetik az ilyen népies, az ilyen praktikus ismereteket terjesztő előadások iránt. Épen ezekkel az előadásokkal lehetne hatalmas eszközt nyerni ifjúságunk helyesebb etikai irányba való terelésére nézve is. Valameddig a felnőttek oktatása az egész vonalon meg nem indul, valameddig vasárnap a korcsmák zárva nem lesznek, (Igaz ! Ugy van ! a baloldalon.) addig minden népiskolai oktatásnak az eredménye majdnem sikertelennek mondható. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ma az igazi kultúra terjesztésére a nép körében már alig áll más mód rendelkezésünkre, mint a felnőttek oktatásának ilyen módja. Hisz ismerek én magam községet, mely 3000 lakóval bír és évente 300 hektoliter szesz fogy el benne, mérhetetlen erkölcsi, mérhetetlen anyagi kárára a lakosságnak. (Ugy van ! balfelől.) Midőn kulturális állapotainknak javításáról, a kultúrának az egész vonalon való terjesztéséről beszélünk és beszélt a kultúra vezére, a minister ur, lehetetlen ezeket a gátló körülményeket elhallgatni és az egész kormánynak és a t. háznak figyelmét fel nem hívni arra, hogy nincs nagyobb érdekünk, mint az, hogy népünk etikai és anyagi boldogulása szempontjából ezek az állapotok minél előbb megszűnjenek, hogy különösen vasárnap a korcsmák zárva legyenek. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Az állami létnek egyik legerősebb alapja a par excellence népnevelési intézmény: a tanítóképzés. Hiábavaló a mintaszerűen berendezett iskola, hiábavaló a. tanításra hozott minden áldozat, ha a tanító nem tud lelket önteni növendékébe, ha nem tud a tanitó életet adni az iskolának. (Igaz! Ugy van I balfelől.) A tanitónevelés kérdése lép tehát előtérbe, midőn oly tanítókról kívánunk gondoskodni a népnevelés ügyének szolgálatára, kiknek oktatása teljesen bevégzett és a mai kor színvonalán áll. Sajnos, a tanítóképzés nagyjában és egészében ma is ott áll, hol állott ezelőtt három évtizeddel. (Mozgás jobbfelöl.) Tagadhatatlan ugyan, hogy az állami tanítóképzés, valamint a felekezeti képzés is az idő folyamán javult, fejlődött, de ugyanezt mondhatjuk-e a nemzetiségi tanítóképzőkről ? Van-e valaki, a ki a nemzetiségi képzőkben végbemenő munkálkodással foglalkoznék és törődnék ? (Igaz ! Ugy van ! balfelől.) Egy kiváló pedagógus mondja, hogy a tanítóképzésnél ugy az általános képzés, mint a szakképzés, magánviseli a befejezetlenség nyomát, s épen azért tűnik fel a tanítóképzőkből kikerült növendék, illetőleg férfiúnak képzettsége, műveltsége befejezetlennek. Erre a panaszra mindaddig'okunk lesz, s ezzel a jianaszszal mindaddig találkozni fogunk valameddig akadémiai fokra nem emeljük a tanítóképzést, valameddig nem fogjuk elhatározni magunkat a porosz példa követésére, hol már a tanítóképző hat évfolyamához a hetediket is sürgetik. (Ugy van ! balfelől.) Ugy értesültem a t. minister ur felszólalásából, hogy a tanítóképzés reformjával komolyan foglalkozik, s én remélem, hogy ennek az intézkedésnek meglesz az az üdvös hatása, hogy a tanítóképzőből kikerült ifjú kéjjzettsége nem lesz bevégzetlen és nem lesz oka senkinek sem csúfolódni, s a tanítóképzőt elvégzett növendék intellektuális képzettségéről szólva azzal előhozakodni, hogy a tanitó csupán »európai kulturlény«.A tanítóképzés félszegségeit emlegetve, nem feledkezhetünk meg a tanfelügyelői intézmény hiányairól sem. Itt talán még több kifogásolni való van, mint a másik téren. Hiszen maga Szász Károly, ki annak idején tanfelügyelő volt, azt mondta, hogy a népoktatás ügyének ez az institucziója az, mely mozdulni nem akar, fejlődni nem bir. Az élettapasztalás igazolja Szász Károly elméletét. Nem egyszer megtörténik az, hogy félbemaradt emberek kerülnek tanfelügyelői pályára minden szakértelem, minden nemesebb ambiczió nélkül. Minden pályán az embernek legalább szakvizsga kell, mely képesiti őt arra a pályára ; a tanfelügyelői intézménynél azonban tudtommal még ettől a szakvizsgától is eltekint a törvény. Megnyugvással hallottam a t. minister ur felszólalásából, hogy ezzel a dologgal nagyon komolyan foglalkozik, és én remélem, hogy a tanfelügyelői intézmény a maga kifej lődöttségében inkább fogja szolgálni közoktatásunkat, mint eddig szolgálta. A t. minister ur elődje azzal az intenczióval, hogy minél intenzivebbé tegye népoktatásunk ügyét, tanítókat segédtanfelügyelőkké nevezett ki, kilátásba helyezve számukra a tanfelügyelői kinevezést. Ugy hallom, — nem tudom, helyesen-e — a t. minister ur ezeket a tanítókból lett segédtanfelügyelőket előléptetni nem akarja. Ha ez való alappal bir, akkor, mondhatom, méltánytalanság ezek iránt az emberek iránt, a kiket maga az 1883 : 1. t.-cz. 8. §-a is kvalifikál a tanfelügyelői pályára. Az a tanitó, a ki 15—20 esztendei gyakorlat után lesz segédtanfelügyelő, az a tanitó, a ki egy jobb jövő reményében a nagyobb fizetési osztályból átlépett a kisebbe, mi61*
