Képviselőházi napló, 1910. VII. kötet • 1911. április 25–május 22.

Ülésnapok - 1910-160

484 160. országos ülés 1911 május 19-én, pénteken. dőn segédtanfelügyelővé lett, anyagilag károsítva lenne, erkölcsileg pedig mintegy megalázva az ország közvéleménye előtt, ha reményének meg­valósulásától eliittetnék. Az ő személyében meg­aláztatnék maga a magyar tanitóság is. (ügy van! balfelöl.) Ez történnék olyan emberekkel, a kik telve alkotási készséggel, rátermettséggel, az összes népoktatási törvények ismeretével, buz­gósággal, hasznavehető tagjai a tanfelügyelői intézménynek. Kérem a t. minister urat, hogy ezekkel az emberekkel szemben, a kik prakticze bizonyították be rátermettségüket e pályán, te­kintsen el a tervbe vett szakvizsgának tőlük való kívánásától és ne állja útját semmi sem előrehaladásuknak, illetve tanfelügyelőkké leendő kineveztetésüknek. T. ház! Utóbbi időben mindinkább be akar furakodni még a tanítás, a nevelés terére is egy törekvés, a melyre rámutatott a t. minister ur is mindnyájunk megnyugtatására, és ez a vallás oktatása nélkül való erkölcsi nevelés. Ez az a modern jelszó, a melylyel sereget akarnak maguk­nak toborozni némelyek, azok, a kik minden szellemi haladás, minden kulturális fejlődés kerék­kötőjéül a vallást szeretik oda állítani. Nem tudom, vájjon meggondolják-e ezek a szavakkal oly könnyen játszani akarók, hogy a morális dezo­láltság lejtőjén mekkorát sülyed egy nemzet, a mint a minister ur is igen helyesen említette, ha ezeresztendős nagy tradiczióival szakítva, elindul egy olyan csapáson, a mely minden mással kecsegtethet, csak azzal nem, hogy praktikus életczélt, az igazi boldogulás megvalósítását szol­gálják azok az eszmények, a melyekkel e pálya hiteget ? Nem. tudom, meggondolják-e ezek az emberek, hogy a vallás oktatása nélkül való erkölcs nem más, mint egy olyan fa, a melynek van virága, azonban gyümölcse nincs ? (Ugy van ! baljelöl.) Nem imponál-e ezeknek az embereknek egy kiváló franczia államférfiunak, Guizot-nak nyilat­kozata, a ki korunkra vonatkozólag oly találóan mondja (olvassa) : »Minél élénkebb és kiterjedtebb lesz a szocziális mozgalom, annál kevésbbé lesz képes a politika az emberi társadalom megingatott alapjait megerősíteni. Ehhez magasabb hatalomra van szükség, mint a minők a föld hatalmasságai. Az embernek messzebbre nyúló eszményeinek kell lennie, mint a milyent a földi élet nyújt. Az ember­nek Istenre és az örökkévalóságra van szüksége. Azért arról kell gondoskodnotok, hogy az iskolák­ban a vallás, a hit és a törvény uralkodó befolyást nyerjen, mert ezek képezik méltóságát és bizton­ságát egy nemzetnek. A népoktatás üdvös, vagy kárhozatos hatalom a szerint, a mint jól vagy rosszul igazgatják azt.« Nekem is szent meggyőződésem az, hogy a modern iskolának szüksége van a vallásoktatásra. Ha ehhez még a nyugati kultúrát tőrőlmetszett ősi magyar jellemvonásokkal tudjuk felfrissíteni és egész szellemi életünket a magyar jellemnek, a magyar természetnek, az egészséges magyar agyvelőnek a vonásaival tudjuk gazdagítani, a mint azt gróf Tisza István helyesen mondotta, akkor a modern velleitásoktól nincs okom félteni a mi kulturális politikánkat, akkor haladni, mű­velődni törekvő nemzetemet nincsen okom félteni a jövőben sem. Szívesen elismerem, t. képviselőház, hogy a költségvetés és a t. minister urnak előbb elhang­zott igazán fölemelő és megnyugtató beszéde meg­győz és megerősít engem abban, hogy a t. minister ur ennek az etikai politikai iránynak a hive. De minthogy ez a politika, a mint a tuLsó oldalnak egyik kiváló férfía mondotta, nem adatik ingyen a gond­viselés által, hanem áldozatokkal, még pedig nagy áldozatokkal jár, és mert Magyarország kezdetleges ipara, elhanyagolt mezőgazdasága és egyre foko­zódó közterhei miatt, nem biztathatom magamat azzal, a mivel Deák Ferencz 1836-ban biztatta az országgyűlést, hogy »a nemzet gondoskodni fog magárók, sőt ezt a gondoskodást sokkal inten­zivebben a mostaninál, magától a t. kormánytól várom : azért pártunk nevében a költségvetést nem fogadom el. (Helyeslés a báloldalon.) Elnök: Az idő előrehaladott voltára való tekintettel javaslom, hogy a tanácskozást a ház szakítsa félbe. (Helyeslés.) Most pedig bátor leszek javaslatot tenni a legközelebbi ülés idejére és napirendjére nézve. Javaslom, hogy a ház legközelebbi ülését hol­nap, vagyis f. hó 20-án, d. e. 10 órakor tartsa, a melynek napirendjén legyen elnöki előterjesz­tések és irományok bemutatása, az indítvány- és interpelláczióskönyvek felolvasása és az 1911. évi állami költségvetés részletes tárgyalásának foly­utiuctScl. Méltóztatnak ehhez hozzájárulni ? (Igen!) Ha igen, akkor ezt határozatként kimondom és az ülést bezárom. (Az ülés végződik 2 óra 20 ferczhor.) Hitelesítették, Vertán Etele s. h. Horváth Mihály najdóbiráló-bizottsági tagok. *,

Next

/
Thumbnails
Contents