Képviselőházi napló, 1910. VII. kötet • 1911. április 25–május 22.

Ülésnapok - 1910-158

Í5&. országos ülés Í9Í1 május 17-én, szerdán. 423 expeditorokat, kiadókat tartani, ezek azonban nem tisztviselők, nem állami alkalmazottak, hanem a postamesternek privát szerződéses alkalmazottai. Egy üyen privát alkalmazott pályázott arra a postamesteri állásra, melyet a t. képviselő ur emiitett. Ezeknek jogigényük az állásokra nincsen, azonban méltányosságból szokták őket tekintetbe venni. Másrészről azonban az is tény, hogy a tisztviselők özvegyei és árvái, ha ilyen állásokra pályáznak, teldntetbe veendők, és tekintetbe is vétetnek. (Általános helyeslés.) Ez esetben szintén eltérés történt attól az eljárástól, hogy az illető volt postai magánalkalmazott nyerje el az állást, de én azt hiszem, hogy ez egy olyan eljárás, a mely ellen kifogást tenni nem lehet. A t. képviselő ur azután azt a kérdést vetette fel, hogy mivel lehet megindokolni a posta bevételét, mely az ő nézete szerint túlságos magasan van a jelen előirányzatban preliminálva. Erre nézve azt válaszolhatom, hogy ezt a múlt évek zárszámadásaival lehet megindokolni, és pedig teljes alapossággal, 1909-ben ugyanis volt a rendes bevétel 78,800.000 korona, 1910-ben volt 85,800.000 korona, tehát az emelkedés egyik évről a másikra volt 7 millió. Most 1910-ről 191 l-re az emelkedés nem 7 millió, — a mint pedig felvehettük volna, sőt felvehettünk volna az átlag alapján számitva 10 millió emelkedést is — hanem csak 3-2 milliót állítottunk be, ugy hogy azt hiszem, ez a legmérsékeltebb preliminare, a melyet felvehettünk. (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) A t. képviselő ur ezután áttért az államvasutak ügyeire és nyilván arra volt elkészülve, hogy itt vehemens támadás fog intéztetni az államvasuti igazgatás ellen, ő tehát védőbeszédet mondott, a melyben ezt az igazgatást megoltalmazta és tanúi voltunk annak a jelenetnek, hogy támadás nélkül végig kellett hallgatnunk egy hosszú védbeszédet. (Élénk derültség jobbról.) En a mostani viszonyokat és a mai körülményeket egyáltalában nem tartom alkalmasaknak arra, hogy kritikát gyakoroljak a multak felett; nem is érzem magamat erre hivatva ; a kormány veszi a dolgokat ugy, a hogy vannak ; ott, a hol bajokat lát, igyekszik azokat szanálni és kötelességszerűen megtesz mindent, a mi megteendő, hogy az államvasutak ügyei helyes mederbe tereitessenek és helyes mederben folyjanak. A mi azonban a vasutaknak jövédelmezését illeti, már e tekintetben is észlelhető bizonyos javulás, mert habár Söj)kéz t. képviselőtársam nem nagy súlyt látszik helyezni arra, hogy az államvasutak jövedelmeznek-e vagy nem, én — mint pénzügyminister — nem lehetek egy értelemben vele, (Derültség.) s nekem súlyt kell helyeznem arra, hogy az államvasutaknak ügyei helyes beruházási és helyes adminisztratív politika mellett egyszersmind olyan vezetésben is részesüljenek, a mely a finaneziális oldalt nem hanyagolja el, a mely lehetőleg mennél nagyobb mértékben hoz jövedelmet az államnak. (Elénk helyeslés a jobboldalon és a közéfen.) A dolog ugy áll, hogy 1907-ben az államvasutaknak nettó jövedelme, a melyet beszállitott az állampénztárba, 889 millió korona volt, ez 1908-ban leszállott 69-9 millióra, 1909-ben leszállott 64-9 millióra, 1910-ben pedig felemelkedett 932 millió koronára. (Éljenzés a jobboldalon.) Olyan években tehát, midőn a bevétel nem csökkent, hanem emelkedett, — mert az imént felsorolt években a bevétel folytonosan emelkedő irányzatot tanúsított — az üzleti hányad folytonosan rosszabb volt mindaddig, a mig 80-6 százalékra emelkedett 1909-ben; rosszabb volt pedig azért, mert a bevételek emelkedését meghaladó mértékben emelkedtek a kiadások. Az 1910. évben a kiadások emelkedtek 7 millió koronával, a bevételek emelkedtek 35 millió koronával és így a hányad is természetesen rögtön javult, mert 80°/

0-ról leszállott 74-8°/

0-ra. (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) Ugyancsak a t. képviselő ur azzal a váddal sújtott minket, hogy a pályafentartást elhanyagoljuk és azt a kérdést intézte hozzám, hogy mi alapon és miért hanyagoljuk el a pályafelügyeletet és pályafentartást ? Felfogása nyilván tévedésen alapszik, mert a költségvetés világosan bizonyítja, hogy pályafelügyelet és fentartás czimén 3,200.000 koronával, és ugyanezen czélra az átalakítási munkálatoknál 6,400.000 koronával többet preliminálunk, tehát összesen 9,600.000 koronával nagyobb összeget 1911-re, mint a mennyi 1909-re volt preliminálva, igy tehát igen jelentékeny tétellel javítjuk ezt az összeget; s ép ezért elhanyagolásról szó egyáltalában nem lehet. (Ugy van! ügy van ! a jobboldalon.) Szólott a t. képviselő ur a második vágányok lerakásáról is, különösen a fiumei irányban. T. képviselőház ! A fiumei irányra és más útirányokra is, e költségvetés tanúsítása szerint, a második vágányok lerakására 5 millió koronányi összeg van felvéve a beruházások között. A második vágányok építése tehát folyamatban van és folyamatban van a fiumei irányban is, nevezetesen a kelenföld—adonyszabolcsi vonalrészen. Természetes, hogy miután igen nagy összegek kívántatnak e czélra, ezen munkálatok lassú tempóban haladnak. Szólott a t. képviselő ur még arról is, hogy az előbbi kormány idején felmerült egy terv, a melyet ugy látszik — mi elejtettünk, hogy t. i. Fiume felé egy egészen uj második vasút építtessék. Igenis ez a terv felmerült, de komoly megfontolás után, komolyan tárgyaihatónak nem bizonyult, mert rendkívüli költséggel járt volna ; 21 km.-nyi alagutat kellett volna csinálni, a költségek pedig közel 120 millió koronát tettek volna ; egyszóval óriási uj kiadást vont volna maga után, minden eredmény nélkül. Mert ma a helyzet az, t. képviselőház, hogy a fiumei állomás, értve ez alatt a tárházakat és a többi intézményeket is, még a mai fiumei vasúti vonalon lebonyolítható forgalomnak is csak 50%-át képes befogadni; tehát a vasút