Képviselőházi napló, 1910. VII. kötet • 1911. április 25–május 22.

Ülésnapok - 1910-158

416 -158. országos ülés 19ÍÍ május 17-én, szeráán. leken rontani nem szabad, ezeknél jobb feltételeket meg lehet állapítani, de minden megegyezés, a mely rosszabbítani akarja ezt a helyzetet, törvénytelen, semmis és bíróilag nem érvényesíthető. A harmadik kérdés, a melyre röviden szintén rá akarok mutatni és a melynek megoldása szintén sürgős szükség, mert életkérdés : a kereskedelmi alkalmazottak és a magántisztviselők nyugdijának kérdése. Ebben a kérdésben Németország és Ausztria ellentétes irányokat követnek. Németország először megcsinálja az aggkor és rokkantság esetére való biztosítást, a bérmunkások egész tömegére vonatkozólag, és itt bevonta a kereskedelmi alkalmazottakat és magántisztviselőket is, a mennyiben 2000 márkáig állapította meg a kényszerbiztositást. Belátta azonban a német törvényhozás a magántisztviselők és a kereskedelmi alkalmazottak agitócziója következtében, hogy ezen a ponton nem állhat meg, ennek eredményeként most jelent meg, most van munkában a magántisztviselők és kereskedelmi alkalmazottak nyugdijáról szóló törvényjavaslat, a mely most már a kereskedelmi alkalmazottak és magántisztviselők nyugdijának kérdését egészen külön szabályozza és 5000 márkáig a kényszerbiztositás elve alapján áll. A szomszédos Ausztria egészen más rendszert követ. Minthogy az aggkor és a rokkantság esetére való biztosítás, a mely a munkások egész tömegére terjed ki, állami hozzájárulást igényel s igy az államot rendkívüli módon terhelné meg, Ausztria ott kezdette a kérdés szabályozását, ott kezdette meg a műnek felépítését, a hol az aránylag a legcsekélyebb áldozattal látszott lehetségesnek, t. i. a magántisztviselők és kereskedelmi alkalmazottak nyugdíjtörvényének megalkotásánál. Az 1906-ik évi deczember 16-iki osztrák törvény, a mely a kereskedelmi alkalmazottak és magántisztviselők nyugdijáról szól, ennek belátásán alapszik. Én azt hiszem, t. képviselőház, hogyha bár igazságtalanságnak látszanék is első pillanatra, ha mi az aggkor és a rokkantság esetére való biztosítás kérdésénél szintén ott kezdenők meg munkánkat, a hol megkezdette Ausztria, t. i. a magántisztviselők és kereskedelmi alkalmazottak nyugdíjigényének biztosításánál, ez az igazságtalanság tényleg mégis csak látszólagos. Látszólagos, mert mindig ott kell kezdeni egy munkát, a hol annak megkezdése a legkönnyebb. (Ugy van!) A magántisztviselők és alkalmazottak körében pedig már kész intézményeket találunk, mert hiszen a részvénytársaságok, a bankok, a biztosító-intézetek ezen a téren már gondoskodtak bizonyos nyugdíjintézményekről, bár szintén sürgős teendő volna ezeket a nyugdíjintézeteket a kereskedelmi alkalmazottak szempontjából revízió alá vennünk és pedig azért, mert ezen nyugdíjintézetek szabályzatai között vannak olyanok, a melyek nagyon súlyos kritika alá vonhatók, ha az alkalmazottak érdekét veszszük szemügyre. Pl, ezen nyugdíjintézetek szabályzatai legtöbbjében benne van az a pont, hogy ha az alkalmazott elhagyja azt a részvénytársaságot, biztosítótársaságot, vagy bankot, a melynél szolgál, befizetett nyugdíjjárulékait elveszti, a mi egyszerűen vagyonelkobzás. Ezt a rendelkezést fentartani, azt hiszem, teljesen lehetetlen és tökéletesen inhumánus, mert hiszen könnyen belátható, hogy lehetetlen az, hogyha valaki nem találhatja meg a maga karrierjét egy részvénytársaságnál és akkor kénytelen távozni az ő exisztencziájának érdekében egy más társasághoz, hogy ezek a nyugdijintézetek ebben az esetben azzal sutjsák azt a magánalkalmazottat, hogy ő teljes befizetéseit veszíti el, még az általa befizetett összegeket se kapja vissza kamat nélkül, a mi tulaj donképen az ő tulajdonát képezi. Minthogy tehát ezen a téren az is a teendők közé tartozik, hogy a már meglévő nyugdíjintézményeket revízió alá vegyük, és van már kész anyagunk a fennálló nyugdíjintézményekben, a kereskedelmi alkalmazottaknak és magántisztviselőknek a munkaviszonyai . pedig sokkal stabilisabbak, mint az egyéb bérmunkásoknak a viszonyai, én azt hiszem, nem igazságtalanság az, hanem egyszerűen csak azt jelenti, hogy ott kezdjük el a munkát, a hol a legkönnyebben kezdhető meg, ha elsősorban a kereskedelmi alkalmazottak és magántisztviselők nyugdíjintézményének létesítését próbálja meg a törvényhozás. (Helyeslés halfelől.) Ez a három kérdés : a záróra és a munkaidő szabályozásának a kérdése, a kereskedelmi alkalmazottak jogviszonyainak a kérdése, a kereskedelmi alkalmazottak és magántisztviselők nyugdija az, a mit nem egy szerves munkában, hanem a szükség szerint novelláris utón kell megvalósítani. Ez a három kérdés volt az, a melyre fel akartam hivni a t. ház figyelmét, s teszem ezt abban a tudatban és meggyőződésben, hogy midőn ezeket a kéréseket tolmácsolom a t. ház előtt, nemcsak az alkalmazottaknak a vágyát tolmácsolom itt, hanem teljes összhangban vagyok a magyar kereskedők nagy többségével, (Ugy van! balfelől.) a kik oly előrehaladott szocziális felfogásban vannak, hogy mindezen intézményeknek a törvény erejével való megalkotását ép oly forrón óhajtják, miként óhajtják azt a kereskedelmi alkalmazottak. (Elénk helyeslés balfelől.) Sümegi Vilmos: Utánozzuk ebben Ausztriát, az megelőzött ebben minket! Elnök: Szólásra ki következik? Lovászy Márton jegyző: Lengyel Zoltán! Lengyel Zoltán : T. képviselőház ! (Halljuk! Halljuk !) Még mindnyájan hatása alatt vagyunk annak a nagy veszteségnek, a mely az egész ipar, kereskedelem és közlekedés ügyét boldogult Hieronymi Károly minister ur halálával érte. Ez a körülmény, hogy most a kereskedelmi ministeri tárcza nincs betöltve, egyetlen oka annak, hogy én ez alkalommal a kereskedelmi tárcza ügyeivel egész részletesen nem kívánok foglalkozni. Csak egyet említek meg, és ez az, hogy én a magam részéről is a legmelegebben pártolom azt az inten-