Képviselőházi napló, 1910. VII. kötet • 1911. április 25–május 22.

Ülésnapok - 1910-147

H7. országos ülés 19ÍÍ május h-én, csütörtökön. 17? mindinkább közeledtek az egyenlősítés felé, ugy hogy a legutolsó birtokok adományleveleiben a leányok egyenlő örökösödése is ki volt kötve, vagyis mint Wenzel mondja, »az utolsó adománybirtokok már a fiuknak és leányoknak egyenlően adományoztattak«. A szerzeményi javakban, ugy életre, mint halál esetére egyenlő rendelkezési jog állott fenn. A paraszt] avakban Werbőczy szerint fiuk és leányok egyenlően részesedtek, az ősi javakban pedig a jobbágyok azt a gyakorlatot vették fel, a nemesi jog mintájára, hogy a fiút előnyben részesítették. De érdekes a jobbágyok öröklésénél is, hogy az ezt szabályozó 1836 : IX. t.-czikk és az 1840 : VIII. törvényczikk már a fiuk és leányok egyenlő öröklési jogosultságát hangsúlyozták, és érdekes momentum az, hogy az 1836-iki idevágó törvényjavaslat tárgyalásakor, a Diarium II. és III. kötetének tanúsága szerint a vita folyamán azt mondták, hogy azért nem szabad a földbirtok korlátlan és szabad forgalmát megengedni, mert ez nem szétporlódásra, hanem az egészségtelen nagybirtok növelésére szolgál. Tehát épen ellenkező argumentumot hoztak fel az egyenlő örökösödés ellen, mint most felhoznak, mert ma azt mondják, hogy azért nem kell az egyenlő örökösödés, mert a szétporlódást elősegiti, akkor pedig azt mondták, hogy azért nem kívánatos az egyenlő örökösödés, mert ez a nagybirtok képződésére vezet. Mintha csak Napóleont hallanánk, de nem azt a Napóleont, kit Baross János t. képviselőtársam oly szívesen idéz és azt a Napóleont, a ki az ő 1806-iki levelében testvérének azt a tanácsot adja, hogy hatalmi szempontból hasson oda, hogy szétporlódjanak a birtokok, — hanem azt a Napóleont, a kit Jacquard idéz, a ki azt mondja Bonaparte et le Code Civile ez. munkájában, hogy a csekély birtokok felaprózása szét fogja porlasztani azt, és igy végeredményben tömörülésre és nagybirtok képzésére fog vezetni. Látjuk, hogy a régi magyar jog fejlődése világosan mutatja, hogy a magyar jogfejlődés a fiúgyermekeknek egyenlőtlen elbánását egyáltalában nem ismerte, és vége felé a fejlődésben odaigyekezett, hogy a leányok is a fiukkal egyenlően örökösödjenek. Ha már most a második döntő kritériumot nézzük, a magyar nép örökösödési szokásait, akkor erre vonatkozólag Darányi földmivelésügyi minister urnak értékes adatgyűjteményére hivatkozhatom, melyet az akkori igazságügyminister úrral egyetértőleg készíttetett el a járásbíróságok és közjegyzők utján. Akkor a következő kérdést intézték az ország minden részében lévő közjegyzőkhöz és járásbíróságokhoz : 1. A kisgazdáknál mi a túlnyomó szokás a gyermeknek mint törvényes örökösnek osztálya tekintetében ? Melyik módja a szokásnak dívik ? Felosztják-e természetben az ingatlant, vagy egyikük veszi-e át és a többieket más utón elégítik ki ? Miként történik az örököstársak kielégítése ? Előfordul-e gyakran, hogy a földmives gazda a fiúgyermekeket KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. VII. KÖTET. vagy azok egyikét végrendelet vagy szerződés utján különös előnyben részesiti ? A hat és félszáz, annyira a mennyire hivatalosnak mondható és Matyasovszky által szépen feldolgozott felelet fele szerint a férfiörörösök egyenlően osztoznak természetben, mint mindig, a leányok pedig a beltelek értékéből pénzt és ingóságot kapnak. Ez az általános uralkodó szabály a magyarlakta vidékeken, a jászoknál, kunoknál, palóczoknál, matyóknál, székelyeknél. De előfordul ez tótoknál, szerbeknél, oláhoknál is. Ez a leánymegrövidítési szokás azonban, hozzáteszik a jelentések, pusztulófélben van, és az irány az egyenlő örökösödés felé mutat. A törzsöröklés a magyarság körében csak szórványosan fordul elő. A dunántúli, leginkább a baranyai hegyháti németeknél, a tolnamegyei gyönki németeknél. Egyik átveszi az egészet, kielégíti a többit. Vasmegyében, nálunk egy és ugyanazon községben kétféle örökösödési rend is dívik : a magyarok közt egyenlően osztozkodnak a fiuk, a németeknél pedig a törzsöröklés van szokásban, mint például Felső-Lőrön. A törzsöröklés el van terjedve a Tisza balpartján, Szatmármegye svábjai között is. Érdekes formáját látjuk ennek a máramarosi kincstári bányáknál, a hol Aknaszlatinán és Felsővissón a kormánynak, a kincstárnak támogatásával kényszer-törzsöröklés forog fenn, a mennyiben a családfő elhalálozásával a legidősebb fia veszi át az ingatlant és a társládákból a kormány előlegez bizonyos összegeket, a többi örökös kielégítésére a beltelek értékéig. A Tisza-Maros-szögén előfordul ez Temesmegyében és Krassószörénymegyében, a hol a német Anerbemitte divik. Mindezekből kiviláglik, t. ház, hogy a törzsöröklést Magyarországon általános eltérj edettségűnek egyáltalán nem lehet mondani. Szórványosan, szigetenkint fordul elő, főkép a nem magyar ajkúak között és konstatálom, — Mattyasovszky is konstatálta — hogy vészit talajából. A gyerekek egyenlő osztályt kívántak régen is, a gyerekekből lettek a szülők, a kik az őket ért igazságtalanság érzését nem akarják a saját gyerekeikre átplántálni és igy kiveszőben van az öröklésnek ez a módja, a mely keserűséget hagy hátra a gyermek szivében. A legjobb bizonyítéka különben annak, hogy a törzsöröklés Magyarországon nem tudott elterjedni, az, hogy, a mint egyhangúan mindenki konstatálja, a kisbirtok szétporlása mindinkább terjed, mind sűrűbb a földbirtokok szétdarabolása. De hát a törzsöröklési szokást milyen kisbirtokokra is alkalmazhatnánk ? A magyar kis- és parasztbirtokok legnagyobb része, sajnos, nem bir azzal a nagysággal, a mely alkalmas lenne arra, hogy oly gazdasági egységet, oly földbirtokot képezzen, a mely el birja tartani azt az illető gazdát családjával együtt. Ennélfogva, ha egyáltalán erre gondolhatnánk, ha ez nem ellenkeznék gazdaközönségünknek érzelmi, lelki világával, akkor előbb meg kellene teremteni azokat a kis gazdaságúkat, 23