Képviselőházi napló, 1910. VII. kötet • 1911. április 25–május 22.
Ülésnapok - 1910-146
Í4ő. 'országos ülés 1U: munkálatoknak előrehaladása folytán a szükséglet természetszerűleg apadt. Erre én átnéztem az 1908. és az 1909. évi zárszámadásokat és ezekből arról győződtem meg, hogy az 1908-ban e czélra felvett 10.000 koronából mindössze 4208 kor. él fillér lett felhasználva, 1909ben pedig 9901 korona 28 fillér, a minta-zöldségtelepek öntözési berendezéseire pedig a minden évben előirányzott 20.000 koronából 1908-ban egy fillér sem lett kiadva, 1909-ben pedig mindössze 500 korona. Az 1910. évi zárszámadást természetesen nem nézhettem meg, miután még meg sem jelent és igy nem tudom, hogy az indokolás abban mire vonatkozik. Mindenesetre szükségesnek tartanám azonban, hogy a földmivelésügyi kormányok nagyobb gondot forditsanak különösen eme bolgárszerű kertészetek nagyobbmérvű felkarolására, a magyar néppel való megkedveltetésére és támogatására. Ezt minden körülmények között igen nagyfontosságunak tartom nemcsak a mezőgazdasági termelés többoldalúságának biztositása szempontjából, nemcsak az elsősorban is erre a czélra alkalmas talajok jobb kihasználása szempontjából, nemcsak a városoknak zöldséggel való ellátása szempontjából, hanem különösen abból a szempontból, hogy ezek által népünknek oly munkaalkalmat adhatunk — és ezzel részben hozzájárulhatunk az Amerikába való kivándorlás csökkentéséhez is (Helyeslés jobb/elől.) — a mely munkaalkalom mellett eddigi munkakörében dolgozhat tovább is az a munkásember, a ki most Amerikába vándorol ki, ott gyárakban és bányákban dolgozik, ezáltal egészségét tönkreteszi és testi épségét veszélyezteti. Ezt a nagymérvű kivándorlást igen tetemesen lehetne csökkenteni, ha ezt a művelési ágat népünk nagyobb mérvben felkarolná és ha erre a földmivelésügyi minister ur módot nyújtana, elsősorban azáltal, hogy minél több kisgazdával és gazdasági munkással megkedveltetné és megismertetné ezt a művelési ágat. Ennek legalkalmasabb módja az volna, ha egyik kertmunkásképző iskolát direkt erre a czélra alakitaná át és rendezné be, hogy ott alkalmuk legyen szakszerű kiképzést nyerni oly kertészmunkásoknak is, a kik otthon azután szintén terjeszthetnék itt szerzett ismereteiket. Mindenesetre szükségesnek tartottam ennek a költségvetési tételnek elhanyagolását itt szóvátenni és kérem a földmivelésügyi minister urat, hogy ennek orvoslása czéljából tegyen meg a maga részéről minden lehetőt. Egyébként pedig, mivel már úgyis soká vettem igénybe a t. ház figyelmét (Halljuk I Halljuk! jobbjelől.) és mivel ezzel nem akarok visszaélni, tekintettel arra, hogy bizalommal vagyok a földmivelésügyi kormány iránt és meg vagyok győződve, hogy a költségvetésben rendelkezésére bocsátott összegeket tényleg helyesen fogja felhasználni, a költségvetést elfogadom. (Élénk helyeslés és éljenzés jobbjelöl. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök ; Az ülést öt perezre felfüggesztem. május 3-án, szerdán. 157 (Szünet után.) (Az elnöki széket Berzeviczy Albert foglalja el.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. Ki következik ? í* , Lovászy Márton jegyző: Csemez István! Csemez István : T. képviselőház ! Elsősorban is a parlamenti illemnek hódolva, de Magyar Károly iránti barátságomból kifolyólag is, az ő beszédére akarok pár szóval re.lektálni. Habár nem vagyunk egy párton, beszédének legnagyobb részét helyesnek, és a kisgazdaközönség helyzetének javitására irányuló javaslatait nagyon üdvöseknek tartom. De egyet kifogásolok ; ő ugyanis a homoki borra azt a megjegyzést tette, hogy az csak pár évig használható, azután úgyszólván semmit sem ér. Ez a véleménye bizonyára onnan származik, hogy neki Badacsonyban van szőlője és azután ahhoz méri a homoki borokat; hanem jöjjön el csak a szomszéd vármegyébe, — véletlenül én is homokos vármegyéből való vagyok — jöjjön el Győr vármegyébe, — tudom, hogy Budapesten is kiváló homoki borokat lehet inni, ezért Pajzs Gyula képviselőtársunk pinczéje kezeskedik — de én a saját vármegyém reputácziója érdekében hangoztatom, hogy 15—20, sőt 30 éves homoki bort is kaphat, a mely igen kiváló. Ezután rátérek felszólalásom tulajdonképeni tárgyára, és mindjárt a legelő-kérdéssel kezdem, daczára annak, hogy a legelő-kérdéssel t. képviselőtársaim közül már többen foglalkoztak. Mivel azonban ez olyan közérdekű dolog és annyira közvetlenül érinti a magyar népet, elsősorban én is erről a tárgyról óhajtok néhány szót szólni. (Halljuk ! Halljuk I balfelől.) A mint méltóztatnák tudni, igen sok község szenved abban a bajban, hogy nincs legelője, pedig az illető község határában, vagy közelében talán egy nagybirtokosnak feles számú legelője is van. Ha az üyen nagybirtokosnak — nem beszélek itt kötött, vagy szabad birtokról, hanem általánosságban — a kor színvonalához méltó érzése van, segit a nép baján és vagy bérlet utján, vagy örökáron való eladással juttatja legelőhöz a népet. Igen sok, sőt a legtöbb esetben azonban a nagybirtok tulajdonosa ridegen elzárkózik a községbeliek kívánsága elől. Ez esetekben az én nézetem szerint okszerűen keresztül vitt kisajátításnak volna helye. Tudom, hogy saját tulajdonával mindenki maga rendelkezik, s az abba való bármiféle beavatkozás a magánjogba ütközik. De ha közérdekről van szó, nem egy esetet látunk, a mikor a kisajátításnak helyet adnak. Ilyen pl. vizszabályozásoknál a töltésfenék, esetleg az ártér-terület kisajátítása, a vasutvonalak és bányák kisajátítása stb., városokban pedig előfordul a kisajátítás, ha egy utczavonal létrehozásáról van szó, avagy középületek létesítését határozzák el. Ha ilyen esetekben helye van a kisajátításnak, menynyivel inkább indokolt az, ha egy község létéről,
