Képviselőházi napló, 1910. VII. kötet • 1911. április 25–május 22.

Ülésnapok - 1910-146

i'i6. országos ülés 1911 május J-án, szerdán. 149 elvonja a kisgazdát attól, hogy elmélkedjék, hogyan is kellene jobban gazdálkodni. Ha azonban látja, hogy a másik felebarátja, a másik kisgazda más vidéken czélszerűbben gazdálkodik, az feltétlenül maradandó nyomokat hagy nála és igyekezni fog utánacsinálni. Erre nézve személyes tapasztalataim vannak, mert három kisgazdatársamat túl a Dunára vittem. Ezek, hogy ugy mondjam, fogadalmat tettek, hogy egy év múlva nekik is oly jószáguk lesz, mint a minőt ott láttak. Csak egyszer kell kimozdítani a kisgazdát a mindennapi nemtörődömségből, és akkor a jövőben már saját inicziativajából fog tanulni menni. Hallottam, hogy Mezőhegyesre vittek régebben kisgazdákat tanulmányútra. Ennek abszolúte semmi értelme sincs. A nagy kereteket a kisgazda megértem sem képes, de jól tudja azt is, hogy az ő financziális eszközei nem terjednek odáig, hogy ő az itt látott dolgokat meg tudja valósitani. Kisgazdát kisgazdához kell vinni, sőt azt is helyesnek tartanám, ha fejlettebb vidékről a kisgazdát odavinnék, a hol rosszul gazdálkodnak, hogy lássa, mit nem csinálnak helyesen, mert ebből is tanulhat. T. képviselőház ! Régi panasz, és itt is sokszor felhozták, hogy a kataszteri kiigazítás nem történik meg. Meg kell oldani ezt a kérdést, de előre figyelmeztetem a t. minister urat, hogy a legutóbbi kataszteri kiigazításnál nagyon szomorú állapotok voltak, a mint azt egy kataszteri főfelügyelő egy felolvasásában maga is elismerte. Az a rendszer divik ugyanis, hogy az illető tisztviselőket akkor szedik össze, a mikor a kiigazítást végezni akarják. És bevesznek boldog-boldogtalant, nagyszámú tisztviselőt, a kiket épen kapnak, és ezek részint hozzá nem értésből, részint, mert tudják, hogy csak egy-két évig maradnak az állam szolgálatában, e tudatból kifolyólag nem felelnek meg a hivatásuknak. Azért inkább azokat a kataszteri hivatalnokokat kell helyettesíteni, a kik most a kataszternél vannak, ott alkalmazzák az uj embereket, a régi emberek pedig végezzék a kiigazítást. Nagyon fontos kérdésre vagyok bátor felhívni a t. földmivelésügyi minister ur figyelmét, és ez az ármentesitő társulatok ügye. Az ármentesitő társulatok az országban autonómiát élveznek, vagyis ők saját maguk szabják meg a működésük körét. E téren különben nagy a hátramaradottság. Ugyanis az ármentesitő társulatok egyikének óriási földterület, másikának pedig csak keskeny földsáv jut. Az utóbbiaknál aztán horribilis nagyok a költségek és van rá eset, hogy az adónak kétszeresét teszik ki az ármentesitési dijak, a mi jogtalan. Én nem kívánom, hogy az egész dolgot az állam vegye kezébe, de arra kérem a minister urat, hasson oda, hogy legalább az ármentesitő társulatok kezelése legyen áüamositva. A polgárember is igen találóan mondja azt, hogy nincs arra semmi szükség, hogy az egyik gáton az egyik társulati mérnök, a másikon pedig a másik társulati mérnök sétáljon. Ha az állam venné kezébe a kezelést, ezzel lényegesen olcsóbbá tenné és fokozott mértékben megjavítaná az ármentesitő társulatok működését. Erre még fedezetre sem volna szükség, csak az önkormányzat teljes meghagyása mellett azokra az összegekre, melyeket az állam az ármentesitő társulatoktól kap. Már lényeges haladást jelentene a kezelés államosítása is. Nagyon sok tekintetben nem értek egyet Telegdi József t. képviselőtársam felszólalásával a legelő kérdésről mondott részével. Azt tartom ugyanis, hogy ép ugy, mint az erdősítésnél, azt kell erdőnek telepíteni, a mi kifejezetten erdőtalaj, a legelőnél is csak azt kell legelőterületnek lefektetni, a melyik kifejezetten az. Nézetem szerint a belterjes gazdaság nem kivánja meg a nagy legelőterületeket és csupán akkora legelőterületre szorítkozik, a melyen a jószág épen érintkezhet a szabad levegővel és szabadon mozoghat. (Ellennumäásoh a jobboldalon.) Hisz az Alföldön, akármilyen buja legyen a legelő, június hónapban már teljesen lesül. Sokkal több takarmányt lehet szerezni a jószág számára akkor, ha a nagy legelőterületeknek egy részét feltörnék és megművelnék. A legelőterületet a forda-rendszerbe kellene beosztani. Ezzel kettős czélt érnénk el. Először is a legelőt nem kellene javítani, mert ez a megfelelő művelés mellett megtörténne, másrészt ha baltaczim és bizonyos fűmag-keveréket vetünk el, sokkal jobb és kiadósabb legelőt kapunk, különösen az Alföldön, a hol a legelő a meleg időjárás beálltával elsül. Ismétlem, én a kultúrának vagyok a hive, szerintem az Alföldön legelőnek elég annyi terület, a melyen a jószág a levegővel érintkezhetik, szabadon mozoghat. Természetesen egészen más a helyzet a hegyvidéken, akár a felvidéken, akár pedig Erdélyben. Ott legelőnek teremtette az Isten azokat a földeket és azoknak is kell őket meghagyni. Az állattenyésztés kérdésénél egy nagyon fontos kérdést kell megemlítenem. Tudjuk, hogy kormánymik a lótenyésztésnél elsősorban arra törekszik, hogy a hadsereg lószükségleteit elégíthesse ki. Nagy hiba nálunk e tekintetben az, hogy a lóhoz tulaj donképen nagyon kevés ember ért. Az ujjain megszámlálhatja az ember azokat a kisgazdákat, a kik a lóhoz értenek. Megjegyzem, nem a hidegvérű lovat értem, ennek a tenyésztéséhez ért, hanem igenis a katonaczélokra alkalmas lovat. Ismétlem, itt az a hiba, hogy nem ért hozzá a gazdáknak túlnyomó nagy százaléka. Szükségesnek tartanám tehát azt, ha a földmivelésügyi minister ur keresztül tudná vinni ennek a kérdésnek rendezését a hadsereggel karöltve. A huszártisztek pl., a kik úgyis előszeretettel foglalkoznak a lóval, egy-egy raj ont kapnának, azt bejárnák ép ugy, mint a tavaszi állatszemléket és megnéznének minden egyes tenyésztésre szánt lovat. Hiszen annyi huszártisztünk van, a kikről meg vagyunk győződve, hogy nagy ambiczióval végeznék ezt a hivatásukat. Megnéznének minden egyes lovat és megmondanák a gazdának, hogy a te