Képviselőházi napló, 1910. VII. kötet • 1911. április 25–május 22.

Ülésnapok - 1910-146

ÍÍ6. országos ülés Í911 május 3-án, szerdán. 147 vei, a melyeket a magyar gazdatársadalom szervezése utján elérhetünk, mindenesetre egy megfelelő rész a munkásoknak és a szegény osztálynak fog juthatni. Ma a magyar gazdasági munkások helyzete óriási igazságtalanságot tár szemeink elé. Mert bár igaz, hogy emelkedtek a munkabérek, igazságtalan dolog az, hogy az ipari munkás keresménye körülbelül még egyszer akkora, mint a mezőgazdasági munkásé és még nagyobb hibának tartom azt, hogy mi, mezőgazdák nem vagyunk képesek annak a munkásnak egész éven át munkát adni. Én a baj főkutforrását abban találom, hogy habár nyáron 3—6 hétig egyfolytában tudjuk foglalkoztatni azt a munkást, de azután csak bizonyos megszakitásokkal lehetséges az, télen át pedig egyáltalában nem vagyunk képesek őt foglalkoztatni. Meg vagyok győződve arról, hogy még a jelenlegi munkabérek mellett sem vándorolna ki, hanem az országban maradna az a mezőgazdasági munkás, ha a munkabért egész évre tudnók neki biztosítani. Azért vándorol ki, mert hiányzik itt a munkaalkalom és igy kénvtelen másutt munkát keresni. Pap Géza előadó: És hiányzik a munkaszeretet. i ''. Kovács Gyula: Erre egész határozottsággal azt mondhatnám, hogy a munkaszeretet nemcsak itt, hanem az egész világon hiányzik. Passzióból, kedvtelésből sehol senkisem dolgozik. Mindenki azért dolgozik, mert jobb.megélhetést akar magának biztositani; mert önmagát és családját fenn akarja tartani. Pap Géza előadó: Az a fő, hogy akarjon dolgozni! (Mozgás a baloldalon.) Kovács Gyula: Olyan ideális munkaszeretet sehol sincs és egész határozottan állitom, hogy a magyar munkás igenis megfelel a hozzá fűzött várakozásoknak akkor, ha érdeme szerint bánunk vele és ha tényleg megadjuk neki a munkaalkalmat. A mit különben eléggé bizonyít az, hogy Amerikában igen jó munkaerőnek ismerik és előszeretettel alkalmazzák a magyar munkást. Az, a mit a t. előadó ur mond, hogy nincsen meg a munkaszeretet, tényleg hiba, de ez a kisebbik baj. A fő bajt magunkban keressük, azért, mert nem vagyunk képesek a munkásnak munkaalkalmat adni. A munkaadókban találom a baj okát, nem a mostoha viszonyokban, mert ez ellen védekezhetnénk. Az agrárvámok ez ellen bizonyos mértékig megvédelmeznének, ha azokat nemcsak akkor tudnók kihasználni, a mikor nem terem nálunk, hanem akkor is, a mikoT termésünk van, mert akkor nem volnánk ilyen szégyenletes állapotban, hogy nem tudjuk a munkásokat megfizetni. Hogy most nem fizetjük meg a munkabért, azért nem okolom a munkaadót, hanem azért okolom őt, mért teljesen szervezetlenül és tétlenül nézi, hogy vele szemben mindenki szervezkedik, mindenki biztosítja üzleti előnyeit, csak a magyar gazdaközönség nem, és megengedi, hogy olyan helyzetbe kerüljön, hogy ne legyen képes kellőkép megfizetni tulajdon munkásait. Régi dolog az, hogy nálunk csak akkor van ára valaminek, ha nem terem. Azért van, hogy Magyarország nem tud gazdaságilag, sem iparilag fejlődni, mert ahhoz, hogy intenzive gazdálkodjunk, a mint nagyon helyesen jegyezték meg az összes felszólalt képviselőtársaink, pénz, pénz és ismét pénz kell, ez pedig nem .áll rendelkezésünkre csakis és kizárólag szervezetlenségünk folytán. Ma az állapot az, hogy annak az iparosnak, kereskedőnek ugyanazon biztosíték mellett legalább négyszer akkora tőke áll rendelkezésére kölcsönkép, mint a gazdának. Miért nincsen a gazdának hitele ? Azért, mert teljesen szervezetlenek vagyunk és nem törődünk bajainkkal. Ha a magyar gazdatársadalom feladata magaslatán állana és megértené, hogy a szervezkedésben van az erő, meg vagyok győződve, hogy állapotaink a legrövidebb idő alatt lényegesen megjavulnának. Itt ebben a képviselőházban annyi, nemcsak politikailag vezető szerepet vivő gazda van, hanem olyanok is vannak köztünk, a kik születésüknél, társadalmi helyzetüknél fogva és gazdasági tudásuknál fogva is a gazdálkodás terén elsőrangú vezető szerepet visznek és nem kellene semmi más első lépésnek, mint hogy az ilyen nevesebb gazda a képviselőház gazda tagjait értekezletre hivná össze, a hol őszintén és nyíltan megbeszélhetnénk a magunk baját és megvitathatnánk, hogy mit kellene tennünk ezeknek leküzdésére, természetesen a nélkül, hogy ez által a többi tényezőknek bármiféle kárt vagy hátrányt okoznánk. Mándy Samu t. képviselőtársam felvetette azt az eszmét, hogy a kormány gazdasági egyetemet létesítsen mielőbb Magyarországon. A gazdasági oktatás szempontjából nem erre helyezném a fősúlyt, mert én szükségesnek tartom, hogy azok, a kik nálunk gazdasági pályára készülnek, kimenjenek a külföldre és különösen Németországba, de nem ugy, a mint az eddig történt, hogy kimennek és beiratkoznak az egyetemre, ott aztán részben hallgatják, részben nem hallgatják az előadásokat és hazajönnek több-kevesebb tudással, de mindenesetre nagyon kevés gyakorlattal. Én ugy gondolnám a dolgot megoldhatónak, hogy mindenki, a ki gazdasági pályára készül, idehaza már a középiskolában sajátítson el gazdasági ismereteket. E czélból minden polgári iskolát összeköttetésbe hoznék egy bizonyos gazdasági iskolával, mely összeköttetésben volna kísérleti telepekkel is, Mezőberényben láttam ilyen polgári iskolát gazdasági iskolával kapcsolatosan és mondhatom, hogy áldásosnak tartom Mezőberény egész vidékére és kérem is, hogy ezen iskolát fejleszteni legyen kegyes a minister ur, amennyiben az egész vidék gazdasági rendszerét van hivatva egy ilyen polgári iskola mellé felállított gazdasági iskola átalakítani. A növendékek a polgári iskolában is nagyon sok olyan dolgot tanulnak, a mire az életben tulaj donképen szükségük nincs, a mi teoretikus tudomány 19*