Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-119

119. országos ülés 1911 járt, volt két gyermeke, a kik már szintén az 50 felé jártak és ezek tőle elszegődtek más vármegyébe. Maradt neki azután még egy gyermeke, a ki később született és bevált katonának. Ez a fiatalember ott szolgált az uradalomban, apja, anyja őnála húzódott meg, mikor a fiatalembert besorozták katonának, az öreg folyamodott, hogy ki kell menniök a lakásból, nincsen senkijük és semmijük ; keresték azt a két másik fiút, hogy hol szolgál, meg -is találták azokat valahol, de azoknak is volt már 6—7 gyermekük és egyáltalában képtelenek voltak magukhoz venni az öregeket. Elvitték tehát a fiatalt katonának és koldusbotra jutott az egész család, mert a törvény hibájából a legfiatalabbat, a családfentartót, kellett besorozni. Nem az egyéneket hibáztatom itt sem, hanem a törvény hiányos voltát. Van ilyen eset számtalan. Volt egy özvegy asszony, annak volt két fia, a ki már tiz évvel ezelőtt kiment Amerikába. Nem tudta, hogy hol vannak. Volt egy nyomorék leánya a ki nem tud menni, van azután egy özvegy leánya, a ki minthogy nem tudott megélni, három gyermekével szintén az anyjához költözött. Azután van egy fia, a ki most jött sorozás alá, bevált katonának és daczára, hogy ő volt a család fentartója, minthogy anyjának két gyermeke van Amerikába, fölmentést a szolgálat alól nem kapott. Mindezek olyan dolgok, hogy a hadvezetőség, ha már ilyen fölmentést adhat, ne legyen akadályozva akkor, a mikor a méltányosság azt ugy kivánja, hanem ilyen esetekben is megadhassa a fölmentést. Arra vagyok bátor tehát felhivni a t. honvédelmi minister ur figyelmét, hogy a törvényt lehetőleg ugy értelmezze, hogy az ilyenek is, ha már megvannak a kedvezmények, ezt a kedvezményt élvezhessék. Nem akarom a t. képviselőház türelmét tovább igénybe venni, de szükségesnek tartottam ezeket elmondani. (Helyeslések a baloldalon.) Szükségesnek tartottam a honvédelmi minister ur figyelmét felhivni a szolgálati idő aránytalanságára, a hadmentességi dij igazságtalan voltára. Talán nem hangzik el hiába a szó, s az uj törvénynél gondolnak erre is. A mi magát a javaslatot illeti, én annyit mondhatok, hogy magyar szellemben nevelkedtem, Magyarország, a magyar nemzet függetlenségére és önállóságára való jogtól át vagyok hatva; (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) semmiféle intézkedést, semmiféle törvényt meg nem szavazok, a mely ennek az önállóságnak akadálya. Ezt a törvényjavaslatot megszavaznám, ha azt látnám, hogy a kormány, ha ma nem is lehet Magyarország önállóságát megvalósítani a hadsereg terén, de igyekszik azt legalább megalapozni, igyekszik abban az irányban dolgozni, hogy az minél előbb megvalósítható legyen; (Ugy van I Ugy van! a szélsőbaloldalon.) ha én azt látnám, hogy a többség és a t. kormány arra törekesznek, hogy ha ma nem is tudják keresztülvinni, de legalább követelik : akkor megszavaznám a törárczius 10-én, pénteken. 43 vényjavaslatot. De a mikor én azt látom, hogy vannak a kormánypárt tagjai közt olyanok, hogy nekik nem is kell az önálló hadsereg és az önállóság, hanem szerintük jobb a közös hadsereg, akkor annak a többségnek és annak a kormánynak oly javaslatot, a mely azt a czélt van hivatva szolgálni, hogy nekünk az önállóság nem kell és azt elérni nem is akarjuk, meg nem szavazom. (Éljenzés a szélsőbaloldalon.) Vermes Zoltán jegyző: Gróf Somssich Tihamér ! Gr. Somssich Tihamér: T. képviselőház! Van szerencsém röviden megokolni, miért nem szavazza meg pártom e törvényjavaslatot. Méltóztatik jól tudni, hogy azon katonai követelések, a mefyeket pártunk támasztott, nemrégiben még talán az egész országnak, de mindenesetre az ország nagy többségének voltak követelései. Hanem sajnos, a mint tudjuk, Magyarországon az a szalmaláng, a mely gyakran fellobban, hamarosan ismét elalszik ; igy elvesztette az ország erejét a további küzdelemre és csodálatosképen az a nagy többség, a mely katonai követeléseink mellett kitartott, a mely a katonai követeléseket irta zászlajára, az uj választások alkalmával kisebbségbe jutott. Ne gondolja senki, mintha ez azt akarná dokumentálni, hogy a nemzet feladta volna e követeléseit; nem, hanem egyszerűen elaludt a szalmaláng, elernyedt a nemzet harczképessége. Nagy aggodalommal tölt el bennünket a véderőtörvény revíziója, mint a hogy most a katonai létszámemelést tulaj donkép elnevezték. Jól tudjuk, milyen óriási költségeket fog ez ismét az országra háritani; jól tudjuk, hogy tüzérségünk mennyire el van maradva az összes országok mögött, nagy számokkal, a melyeket annak idején a véderőtörvény reformjánál bátor leszek felemlíteni. Úgyannyira, hogy ha egyszer harczba kerülnénk, ugy a hogy jelenleg állunk, nem lenne más hátra, mint csapattesteinknek hősies önfeláldozása, mert nem birnánk ki a harczot az ellenség erősebb tüzérségével szemben. Természetesen óriási költségeket fog igényelni az okvetlenül szükséges berendezés ágyú és tüzérségi dolgokban. Szükséges továbbá a tábori tüzérség erősitése, mert ott is hátra vagyunk maradva, a mi természetesen ismét létszámemeléssel fog járni. Most, hogy a népnek tetszetősebb legyen ez az óriási katonai teher, a mely ebből az országra fog háramolni, a kétéves katonai szolgálati időt akarják behozni, a mi ismét óriásilag fogja növelni a katonai létszámot és óriási költségeket fog maga után vonni. Jól tudjuk azután, hogy régi hiba, hogy altisztjeink kevesen vannak, jó altisztek nélkül pedig jó hadsereg nem képzelhető. Epén megemlítette valaki, hogy Németországé a világ első hadserege. Es ebben mindenki egyet is ért, csakhogy Németország nagy előnye főképen kiváló, képzett altisztjeiben van, (Igaz! Ugy van! balfelől.) de ezek csakis azért maradnak ott, mert e

l% jó javadalmazásban részesülnek, minálunk pedig ez lehetetlenség. Csak magánál a száraz6*