Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-119

44 119. országos ülés 1911 földi hadseregnél óriási költségek vannak kilátásba helyezve és egyszerre csak mostan egy nagy flottaerőt akarunk felállitani, a minek igazán nincs értelme. Mindenesetre a hármas szövetségnek, az ezen szövetségbe tartozó másik két államnak érdeke az, hogy Ausztriát és Magyarországot beugrassák, hogy legalább is olyan erős hadiflottája legyen, mint a milyen Olaszországnak ván. De érthetetlen, hogy miért akarják erőltetni ezt a dolgot, miért akarnak ilyen erős hadiflottát, holott tudjuk, hogy Ausztria és Magyarország nem tengeri hatalom, nem olyan, mint a többi szövetséges ország, mely a tenger által van övezve. Nekünk csak egy kis öblünk van, és arra kell igyekeznünk, hogy azt meg tudjuk tartani. Ha erre a czélra megvannak parti erőditményeink és van néhány jó hajónk, a mi a védelemre szükséges, ennél tovább mennünk nem kell. Ezen egész biztosan előrelátható teher ellenében pedig nem hallottunk ígéretet, hogy Magyarország kapjon valamit, a mi némileg kárpótolhatná. Magyarországnak legnagyobb mértékben szüksége van arra, hogy minden tárcza keretében lehetőleg a magyarságot erősítse. Látjuk ezt a belügyi, a földmivelésügyi, a kultusz-, és a kereskedelmi tárczánál egyaránt. A mi kevés pénzünk megmarad, a mit az óriási katonai terhek meg nem emésztenek, annak felhasználásával mindig arra törekszünk, hogy a felesleges pénzt a magyar nyelvnek, a magyar szellemnek erősítésére fordítsuk és e téren erősítsük meg egész Magyarországot. Katonai téren ezt ugy is lehetetlen elérnünk. Gróf Batthyány Tivadar tegnapi beszédében azt az érdekes dolgot emiitette meg, hogy a mikor tót munkásaival szóba állott, az egyik tudott magyarul, a másik tudott németül beszélni, s az előbbi nagy örömmel mondotta el, hogy szolgált ä honvédségnél, az utóbbi pedig, a ki németül tudott, hogy a közösöknél szolgált Bécsben. En is elmondhatok egy ilyen esetet. Boszniában jártam vadászaton, vittem magammal egy pár törököt, ezek közül egyik is, másik is mondott nekem egypár német szót, elmondották, hogy Bécsben szolgáltak, és látszott rajtuk, mennyire örülnek, hogy ennyi német szót tudnak. Ha mi a nemzetiségieket ugy osztanánk be, hogy a nemzetiségi ezredek magyar vidékre helyeztetnének, akkor ott azok megtanulnának magyarul. Nem kellene a csapattesteket ugy összpontosítani, pl. hogy csak Fogaras megyét vegyem, a hol csapa román lakik, hogy az a legénység otthon legyen, hanem ha jóakarattal lennénk a magyar szellem terjesztése iránt, minden nehézség nélkül meg lehetne csinálni, hogy a nemzetiségiek magyar csapattestekbe osztatnának be ; így aztán magyarosodnának, magyar szellemet sajátitnának el. A 16-ik huszárezrednél, a hol én szolgáltam, voltak románok is, a kik, mikor odajöttek, nem tudtak máskép beszélni, mint románul, egy hónap múlva mindegyik magyarul beszélt és sértésnek vette, ha valaki azt mondta neki; te oláh. Meg márczius 10-én, pénteken. vagyok győződve, hogy ezek meg is tartották magyarságukat. Ha igy járnánk el, elérnénk azt, hogy ugy az oktatási nyelvben, mint a magyar ezrednyelvben tudnánk terjeszteni és erősíteni a magyarságot. A vezényleti nyelv, a kommandónyelv sem ütközhetik nehézségbe, hiszen jelenleg is be van osztva a honvédség a közös hadsereghez, a főparancsnok németül adja ki kommandóját és a magyar csapatparancsnokok átveszik, átveszi a honvédség is, szóval semmi fennakadás nincs. Epén ugy, ha a magyar ezredekben behozzuk a magyar vezényleti nyelvet, mikor a legfelső kommandánstól kijön a német vezényszó, a szerint, a mint az jelezve lesz, azt a magyar ezredek átvehetik magyarul, itt tehát szintén nem lehet félteni a hadsereg egységét; csakis rosszakarat lehet, ha valaki ezt állítja. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Mielőtt befejezném beszédemet, egy osztrák tábornok által elbeszélt esetet mondok el, a ki többek közt elmesélte nekem, hogy mikor 1867-ben egy magyar huszárezred összeütközött egy porosz ulánusezreddel és az attaknál összejöttek, megállottak mindketten és elfelejtettek vagdalózni, hiába kiabálták, hogy : Hunáh ! Hurráh ! Ekkor az egyik őrmesternek eszébe jutott azt kiáltani : »Üsd a németet!« és abban a pillanatban elkezdtek a magyar huszárok dolgozni. (Derültség.) Nem kell tehát attól félnünk, hogyha a mi magyarjaink magyarul vezényeltetnek. Még egyszer ismétlem tehát, hogy azon aggályok miatt, a melyek pártunkat eltöltik ugy az általános katonai kérdések, mint a véderőtörvény kapcsán, úgyszintén ismeretes elveinél fogva az ujonczokat meg nem szavazom. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőblalodalon.) Vermes Zoltán jegyző: Bakonyi Samu! Bakonyi Samu : Természetesnek fogja mindenki találni a t, képviselőházban, hogy miután nekem volt szerencsém pártom álláspontját az ujon üzletszámnak megállapításáról szóló törvényjavaslat bírálatában kifejteni, itt most ismétlésekkel a t. ház türelmét próbára tenni nem akarom. Ha mégis felszólalok, teszem ezt azért, hogy pártom elvi álláspontját a jelen törvényjavaslattal szemben is jelezzem, mint a mely tulaj donképen alkotmányjogi szempontból nagyobb jelentőségű, mint a másik, azért, mert hiszen még az 1867. évi XII. t.-czikk 12. §-a is ideutalja ezen javaslattal szemben a nemzet alkotmányos feltételeinek meghatározását. S ha már felszólaltam, épen ezen indok megemlítésénél legyen szabad egészen röviden rámutatnom azokra a támadásokra, a melyek pártunkat épen e szempontból érték és pedig meggyőződésem szerint a legigaztalanabbul és a legméltatlanabbul, azért, mert a . politikai összefüggést a véderőreform és a választói reform közt felismerve, ragaszkodik ebben a kérdésben azon álláspontjához, hogy addig, míg az 1906. évi megállapodások