Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-136

468 136. országos ülés Ibii április 5-én, szerdán. apátplébánosa, midőn Drenova plébánosa don Fabiano Sirola volt, ősi, derék olaszajku családok sarjai, a kik Fiúméban igenis kielégítették a hor­vátok egyházi igényeit is minden tekintetben, de nem éltek vissza helyzetükkel és nem használták íel azt a magasztos és szent hivatást és nimbuszt, a melyet az egyház nekik adott, arra, hogy magyar­os olaszellenes horvát propagandát csináljanak, akkor még tűrhető volt ez a helyzet. Ma azonban, a midőn az egész vonalon tudjuk és látjuk, hogy az alközségekben és a városban a horvát propaganda egyrészt a világi papok, másrészt, a mint Polónyi Dezső t. képviselőtársam helyesen hozta fel, a kapuczinus barátok kezében fut össze, akkor ezt a magyar kormány tovább nem tűrheti. Én igen kérem az igen t. ministerelnök urat, a ki annyira szereti az előző kormány hibáit itt szellőztetni, hogy most azt a jó dolgot, a melyet az előző kormány teljesen előkészített, vigye át az életbe és valósítsa meg. Az igen t. urak nagy bizalommal viseltetnek a külügyminister ur iránt. Bizalmat is szavaztak neki a delegáczióban, itt is hallottunk elózsokat felőle, méltóztassanak mobilizálni azt a külügy­ministert, hogy intézze el ezt az ügyet mihamarabb Rómával. Két-három hét alatt így rendbe jöhet ez* az ügy. Egyet azonban természetesen kérnem kell, hogy ne méltóztassék megijedni attól, hogyha az önök által annyira protezsált Bauer zágrábi koadjutornak vagy más horvát világi vagy egy­házi hatalmasságnak ez a tény, a fiumei püspökség felállítása, nem lenne a kedvére. T. képviselőház ! Az egyházi kérdéssel kap­csolatosan kénytelen vagyok még egy abszurd helyzetre ráutalni, és ez az, hogy Fiúméban, tehát olyan városban, a melynek a lakossága három­negyed részben olasz és magyar, és nem szláv, hogy abban a városban a glogolit nyelvet, az ószláv liturgiát alkalmazzák az egyházi téren. Méltóztatnak tudni, hogy Róma milyen nehézsé­geket csinál mindenütt, a hol a latin nyelv helyett egy modern vagy más nyelvet akarunk alkal­mazni. Jól tudjuk, milyen bajunk van azzal, hogy a görög-katholikus magyar egyház a litur­giában a magyar nyelv használatát alkalmazza. Mindenütt Rómának a vétójával és ellenkezésével találkozunk. És akkor, a mikor Róma a glogolit nyelv alkalmazását csak a legnagyobb nehézségek mellett adja meg, akkor Fiúméban el kell tűr­nünk ennek az alkalmazását, a mikor a város lakosságának háromnegyed része ezt nem akarja. Méltóztatnak azok, a kik régebb idő óta ismerik a fiumei dolgokat, jól emlékezni arra a labdajátékra, a mely igazán mindenképen hazafias gondolkozású és nem horvát érzelmű papok idejé­ben történt Fiúméban, (Folytonos zaj. Elnök csenget.) a mikor Bedini apátplébános a glogolit nyelven szerkesztett misekönyveket ' visszakül­dötte azzal, hogy az neki nem kell, annak ő nem hive. Ma már másként áll a helyzet a glogolit nyelv tekintetében; az egész horvát papság agitácziót folytat mellette, a melynek eredménye különösen az alközségekben ma már nagyon is érezhető, Polónyi Dezső : Természetes folyamat! Gr. Batthyány Tivadar : Rátérek a t. minister­elnök urnak egy másik, szintén érthetetlen botlá­sára, a melyet az alközségek horvátsága tekinteté­ben elkövetett. A ministerelnök ur t. i. két tézist állított fel; az egyik, hogy Fiume alközségének népe horvát, tehát mi lehetne más, mint horvát. A másik tézis pedig az volt, hogy természetes folyamat az, hogy a Fiumét körülvevő vidéken a népesség szaporodván, Fiume természetesen lassan­ként szintén elhorvátosodik. A t. ministerelnök ur e tekintetben óriásit tévedett. Téved annyiban, mert én tudom, a ki több mint harmincz éve ismerem Fiumét és alköz­ségeit és ismerek ott sok embert személyesen, hogy igenis, régentén Fiume alközségeiben a nép horvát nyelvű volt, de a legnagyobb sértés volt akár a drenovai, akár a grohovoira azt mondani, hogy ő horvát, mert nemcsak ezt nem vallotta és nemcsak ott nem vallották ezt, hanem odaát Horvát­országban, a horvát alközségekben véres össze­tűzések is voltak, a fiumei alközségi horvátok és a horvátországi horvátok között azon kérdés felett, hogy ők nem horvátok ; ők magyaroknak vaUották magukat nyíltan és mindenben, városi és országos politikában mindenkor mint horvátul beszélő hű magyar emberek viselték magukat. Most, az ujabb idők horvátositó tendencziája folytán ezek­nek az alközségeknek egy része elhorvátosodott, nem nyelvében, mert az amúgy is horvát volt, hanem érzelmeiben. Ezek most már a Recsinán túlra tendálnak és mindenáron a nagy-horvát eszmének szolgálatába állottak. Ezt a propagan­dát magyar politikusnak tűrnie nem, helyeselnie még kevésbbé volna szabad. Azt mondja továbbá a ministerelnök ur, hogy csodálatos balvélemény az, hogy mihelyt a legjobb unionista horvát ember Fiúméba jön, rögtön magyarellenes lesz és annak tekintetik. Ezt a ministerelnök ur nem tartja helyesnek. Ö azt mondja, hogy barátainkat ott kell vennünk, a hol találjuk és igy a horvátokkal is kell barát­koznunk. Hiszen épen mi, szerény magam is és társaim, elég szemrehányást kaptunk, mert a hol lehet, horvátbarát politikát akartunk csinálni. Kijelentem azt is, hogy elkövetkezhetik az idő, — megjelölöm mindjárt mikor, — a mikor Fiúméban is horvátbarátabb politikát lehet bizonyos mérték­ben követni. Ma ez lehetetlenség. Mert azzal legyünk tisztában, addig, míg az u. n. fiumei provizórium fennáll, minden horvát ember, le­gyen egyébként bárminő magyarbarát, bárminő unionista, a fiumei kérdésben mindig a magyar állásponttal szemben áll. Ez annyira áll, hogy még gróf Khuen-Héderváry ministerelnök ur 20 éves horvát báni működése alatt sem tudta magát ez alól kivonni. Megmagyarázom, hogyan és miért. Van ne­künk, — ez is csak a mi szerencsétlen viszonyain­kat jellemzi, — egy választási törvényünk, a

Next

/
Thumbnails
Contents