Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-136

460 136* országos ülés íyií április 5-én, szerdán. ellentétben van e párt megalapitójáriak, Deák Fereneznek elméletével, (Ugy van ! jobbfelől. Ellenmondások balfelől.) Holló Lajos: Ahhoz semmi köze Deáknak ! Várady Zsigmond: 1845-ben történt, hogy az akkori helytartótanács leirt Zala vármegye törvényhatóságához és szintén a titkos társulatok vád hangjának megütésével, — mert azok, a kik valamely egyesületi jogot el akarnak kobozni, mindig ezeket a hangokat szokták megütni — (ügy van! jobbfelől.) a magyar védegyleteket akarta kiirtatni és követelte a vármegyétől, hogy azokat fojtsa el és az alapszabályokat jóváhagyás végett hozzá terjessze be. Mit mond erre Deák Ferencz ? (olvassa) : »Hogy oly társulatok lehetnek, melyeknek szabályait fel kell terjeszteni a hatóságoknak, az igaz, mert az 1840-ik t.-czikk azt mondja a közkereseti társaságokról, hogy azoknak szabályait a váltótörvényszéken be kell mutatni, sőt a részvénytársaságokról azt mondja, hogy azok szabályait a helytartó tanácsnak fel kell küldeni. Vannak tehát oly társulatok, melyeknek szabályait fel kell küldeni és felteszi a helytartótanácsról, hogy a törvény mellett akar maradni, mikor ily társulatokról tudni akar, mert másféle társulatokról nem mondja a törvény, hogy szabályaikat fel kell terjeszteni, hanem csak a közkereseti és részvénytársaságokról.* Továbbá azt mondja, — nem akarom a t. ház figyelmét az egész beszéddel untatni (Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) — hogy »van azonban a leiratban egy kifejezés, melyet nem szeret és nem tart törvényesnek, a hol t. i. ez mondatik : »A társulatok, mielőtt megvizsgáltattak és felsőbb megerősítést nyertek volna«. Már most Deák azt szeretné tudni, mely társulatok azok, a melyek szabályainak megerősítést keU nyerni, mert a részvénytársaságokról azt mondja a törvény, hogy fel kell szabályaiknak terjesztetni, de nem mondja, hogy azokat meg is kell erősíteni, mert igy a privát részvénytársulatok csak enged elmektől függnének Véleménye szerint tehát a feliratbaji meg kell érinteni, hogy nem tud a megye oly társulatokról, a melyek szabályainak legfelsőbb megerősítésre volna szükségük, olyan pedig, melynek felterjesztése szükséges volna, tudtával nincs.« Ha e a beszéden el méltóztatik gondolkozni, minden Ítélőképességgel biró ember előtt tisztán fog áUni, hogy Deák Ferencz a feltétlei gyülekezési és egyesülési jog szabadságának nagy elvén állott. (TJgy van ! jobbfelől.) Nem magában állott ez elvvel; csaknem száz esztendővel ő előtte mondta ki Blackstone Angolországban azt a nagy elvet, hogy minden angol polgárnak veleszületett joga van, tetszése és meggyőződése szerint, társulatokat alkotni és azokban működni. Mi azonban a jog szabadságának emez általános és feltétlen nagy elvéről észrevétlenül csúsztunk le. (Halljuk ! Halljuk !) Az első és legszerényebb lépés az volt, mikor az első rendelet az egyesület alapszabályainak felterjesztendő voltát és azt irta elő, hogy a ministeriumnak tudomásul kell venni az egyesületnek határozatait, tudomásul kell venni alapszabályait és addig az egylet nem működhetik. Oly rendelkezés ez, a mely ugyan a feltétlen szabadság jogát már korlátozza, de ellene ép észszel, helyes jogérzékkel alig lehet valamit szólani. Tényleg oly tétel ez, a mely csaknem valamennyi olyan törvényben benne van, a melyet a nyugati államok ebben a tekintetben, a gyülekezési és egyesülési jog részletes körülírása tárgyában, hoztak. (Ugy van !) Később azután jöttek a további, s a lecsúszásoknak mindig lényegesebb lépéseit jelentő hanyatlások. Lent a közvéleményben és fent is, elkezdtek arról beszélni, hogy tulaj donképen a kormányhatóságnak jóváhagyásáról van szó és nem tudomásvételéről. Azután jöttek először a nemzetiségi, azután a szocziáldemokrata egyesületek feloszlatásai, és most van a magyar közvélemény abban a sajnos harmadik stádiumban, a mikor — szerény nézetem szerint — a visszaeső világnézetet képviselő rétegek, s a közvéleménynek ama részei, a melyek ezt képviselik és a reakcziónak adnak hangot, most már a polgárok által alakított egyesületek feloszlatását is követelik azért, mert ezen egyesületek az ő világnézetükbe ütköző tevékenységet fejtenek ki. így következett be Magyarországon az u. n. hosszú vizsgálat rendszere is, mely abban áll, hogy egy felfüggesztett egyesületnek az ügyeit és kérdését a kormányhatóság nem nyomban, hanem aprólékos vizsgálat után dönti el, ugy hogy évekre menő vizsgálat folyik annak ügyeiben, mig vagy az egyesület sorvad el vagy a kormány bukik meg és átadja örökségként azt a következő kormánynak, többnyire azzal, hogy az azután az egész vizsgálatot mint tárgytalant, szüntesse meg. Körülbelül ez volt a lefolyás a gyülekezési jog kérdésében is. 1867-ben Deák Fereneznek, a mint szintén méltóztatnak olvashatni a krónikákban, igen éles összeütközése volt az akkori kormány tiszteletreméltó és szabadelvű tagjaival azért, mert azok egy kérdésben igen izgatott időkben a gyülekezési jogot egy kissé korlátozni akarták. Ma már a rendészet a legváltozatosabb és néha egészen humoros okokból is meggátolja a gyűléseket. A külföldi jogfejlődésből egész világosan látható, hogy mi módon jött bele a közvéleménybe az a felfogás, a mely a rendőrtisztet ma már a népgyűlések emelvényére ülteti és külsőleg is kifejezésre juttatja azt, hogy a mi népgyüléseink tulaj donképen rendőri felügyelet alatt álló összejövetelek. Most már ott vagyunk, — a hogy nem régen olvashattuk, — hogy a rendőrtiszt felszólította az elnököt, vonja meg X. úrtól a szót, mert különben ő a gyűlést fel fogj a, oszlatni. Most már ott vagyunk, hogy a közigazgatási hatóságok Ítélkezéseiben egy sajnálatraméltó összevisszaságot lehet megállapítani, a mi igen természetes is. Egy oly országban, a melyben általános