Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-136

136. országos ülés 1911 április 5-én, szerdán. 461 szabályok nem szabályozzák az ilyen fontos közjogi kérdést, mi sem természetesebb, mint hogy a legjobb indulatú közeg is a saját feje szerint magyarázza az ő jogkörét. És például megtörtént, — a mint a legutóbb olvastam — hogy egyik közigazgatási közeg megbüntette egy gyűlés valamennyi jelenlévőjét, a kik azt határozták el, hogy áttérnek a baptista hitre, mert gyűlés engedélyezve nem volt. (Mozgás.) A t. képviselő ur, a ki a gyülekezési és egyesülési jog ellen ezt a felszólalást tette, talán örülni fog ennek a szolgabírói intézkedésnek . . . Huszár Károly (sárvári): Eszem ágában sem volt a gyülekezési jog ellen beszélni.' Várady Zsigmond: ... én azonban ... Huszár Károly (sárvári): Épugy kívánom, mint bárki más ! Várady Zsigmond : . . . a magam részéről azt tartom, hogy bár ez az egy eseti intézkedés épen amaz egyház érdekeit volna alkalmas védelmezni, a melynek felvirágozását, természetesen más felekezetek mindennemű sérelme nélkül, szivből óhajtanám és melyhez tartozom is, az ily büntetéseket helytelenitem, mert ilyen intézkedésekkel semmiféle közületnek, semmiféle életképességét megerősíteni nem fogjuk. Az interparlamentáris kongresszus magyarországi bizottságának legutóbbi ülésén gróf Apponyi Albert t. képviselőtársunk ajkairól nagy élvezettel hallgattam, midőn elmondta, hogy mily módon jár el az amerikai rendőrség az ottani gyűlésekkel, a melyek sokkal többféle népességből kerülnek ki és sokkal többféle irányúak, mint Magyarország közvéleménye. Nincs forróbb óhajtásom, mint az, vajha mindenki rájönne, hogy az a helyes és egészséges eljárás, a mely szerint Amerikában bánnak el a gyüléstartó emberekkel, t. i. a hatóság nem engedi meg, hogy a bárki által is tartott gyűlést az ellenkező világnézet megzavarja, azonkívül azonban a közvéleménynek és a gyűlések teljes szabadságának útját a hatóság minden tekintetben érintetlenül hagyja. (Zaj balfelól. Elnök csenget.) A mi magyar jogállapotunknak indokolásául azt hozzák fel, hogy másként nem lehet az izgatásokat megakadályozni. Nekem az izgatásokat védelmezni legtávolabbról sincsen szándékom, azonban az izgatásoknak megvan a maguk büntetőjogi tétele és azok preventív rendészeti utón ily módon el nem háríthatók. Különben is vagy van valamely izgatásnak belső igazsága és anyaga, és akkor azt a belső igazságot kell orvosolni, s a belső anyagot az izgatótól elveimi, és igy vagy nincs ily igazság az izgató kezében és akkor az izgatás úgyis az esetek túlnyomó többségében eredménytelen lesz. Minthogy ma a jogkérdést, s a rendészet hatáskörét százféleképen fogják fel, már csak azért is törvényre volna szükség, a mely ebben a tekintetben valami módon a rendet helyreállítsa és a szabadságjogot biztosítsa. És én arra kérem Huszár Károly t. képviselőtársamat, —annál inkább, mert az előbbi közbeszólásában azt mondta, hogy ő a gyülekezési jogot nem bántja, csak a neki kedves egyletek jogát ne bántsa, — helyezkedjék erre az álláspontra általában is, noha abban a pillanatban, midőn ezt eredménynyel teendi, rögtön vége lesz annak a lehetőségnek, hogy az egyik világnézet képviselője a másik világnézet egyesületét ily módon támadhassa és az ellen ily módon föllépésre unszolhassa a politikai hatóságot, (ügy van ! jobbfelől.) Hogyan áll a helyzet ma ? Azok, a kik a törvény meghozását a közvéleményben ellenzik, legtöbb esetben ezt azért teszik, mert a mai helyzetben nálunk tulaj donképen az ő javukra súlyos egyenlőtlenség forog fenn. Egyenlőtlenség forog fenn a felfelé törekvő világeszmék hátrányára, a törvény pedig, bárminő lesz is, egyenlő korlátozást fog megállajsitani és egyenlő szabadságokat fog adni. Az a kívánság, hogy a gyülekezés és egyesülés joga ne oly módon intéztessék el, a mint azt a t. képviselő ur kívánja, hogy a bárkinek is nem tetsző egyesület ellen a végrehajtó hatalom teljes súlya hivassék ki, hanem törvényre bizassék ama feltételek megállapítása, a melyek mellett egy egyesület a hatóságok előtt megtámadható : mindenütt a művelt világon érvényre is emelkedett. Nálunk is érvényre kell jutnia. Az idegenszerűség, a mely ezt a kívánságot fogadja, sokaknál onnan is ered, hogy e kérdéssel közelről nem foglalkoznak. Felhozzák ellene, hogy a törvény korlátozná a szabadságot és nem veszik észre, hogy a mai helyzet a szabadságjognak nem korlátozását, hanem lassanként teljes eluszását fogja jelenteni. Nem veszik észre, hogy abban a jogállapotban, t. i. a szabályozatlanság állapotában, a melyben Magyarország ma van, Eurójjában túladj önképen csak két ország él és nem hiszem, hogy volna valaki, a ki e két ország rangjára kívánná Magyarországot bármi tekintetben helyezni. Az egyik Szerbia, a másik Oroszország. És csak két ország van, a melyik kívülünk még az egyesületi és gyülekezési jogot törvényileg nem szabályozta. Éz a két ország Skandinávia két állama. A történelemben találkozunk egész sor nemzettel, a melyek ezt a kérdést legrégebb időben is törvénynyel szabályozták. Kiváltképen, valahányszor egy államban a szabadságérzet felülkerekedett, mindenhol törvénynyel biztosították ezeket a jogokat és sohasem hatalmazták fel azt, a ki valamely egyesületnek ellensége, hogy törvényes szabályozás hiányában a végrehajtó hatalomnál tudjon az ellen operálni. Érdekes megfigyelni, hogy Eómában egész a császárságig teljes, törvényes szabadságuk van az egyesületeknek. Francziaországban XIV. Lajos, a napkirály, kobozta el e jogot és számos hullámzás után 1901-ben az egyesületi és 1908 június 30-án a gyülekezési jog teljes szabadságát iktatja a franczia törvényhozás a maga törvénykönyvébe. Egyedül a kongregácziók vannak Francziaországban némileg korlátozva.