Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-135

135. országos ülés 1911 április 4-én, kedden. 429 Pénzt adjon tehát az állam oda, a hol kevés van ; a tisztviselők fizetésének országos -rendezésénél ne csak egy-két lyukat tömjön be, a mint az előttünk fekvő költségvetés előirányozza, hanem az összes hiányokat orvosolja. Be kell látnunk, hogy a községek, városok, vármegyék a maguk erejéből képtelenek alkalmazottaikat kellő anyagi sorsba juttatni. Bővebb indokolás helyett hivatkozom azokra a felszólalásokra, a melyeket tegnap épen munkapárti oldalról hallottunk és a melyek arról panaszkodtak, hogy sok a hiány, de kevés a mi betölti, a pénz, a segitség. Ily körülmények közt nem hazabeszélek, hanem igazságot állapitok meg akkor, mikor azt mondom, hogy különösen a városi lakosság oly óriási terhet visel már ma is a pótadók és más különféle adók alakjában, hogy ezt fokozni a teljes összeroppanás veszélye nélkül lehetetlen. A magyar városok az utóbbi pár évtized alatt rohamlépésben fejlődtek. Kultúra, szépészet, közalkotások szempontjából a vidéken mindenütt nagy góczpontok keletkeztek, a melyek egyrészt a polgárok nemes áldozatkészségét és műveltségét dicsérik, másrészt büszkeségei az egész magyar hazának, mert ha idegen nemzetbeli ember jön közénk, ezeket a városokat látva megtanulja, hogy Magyarországon nemcsak falvak, puszták, gulyák, ménesek vannak, hanem nálunk is a kultúra hevében forr, pezseg az élet és a (Igaz ! Ugy van I a szélsöbaloldahn.) városi életben a nyugati czivilizáczió ereje lüktet. Hogy a magyar városok a nehéz anyagi körülmények közt idáig fejlődtek saját emberségükből, ezért, szerintem, hála illeti meg őket az egész magyar közéletnek, a magyar államnak, a magyar képviselőháznak részéről. Es ennek a hálának a lerovása sohasem volt indokoltabb, mint épen most, a mikor a drágaság sújtó keresztjét épen a városi lakosság érzi leginkább és a legnyomasztóbb hatással. Szerintem az a czél és az a helyes ut, a melyen haladnunk kell és haladnia kell a belügyi közigazgatásnak is, — nem tekintve arra, hogy én innen, ellenzéki padokról mondom az útmutatót — hogy a városi tisztviselők, a kezelőrendőri, a szolgaszemélyzet, tűzoltók és mások, a kik alacsonyabb sorsban vannak, szóval, a kis exisztencziák kapják meg fizetésüket oly mértékben, a mint az életnek, a mindennapi megélhetésnek kívánalmai, követelményei előírják. (Elénk helyeslés a baloldalon.) I T, ház ! Nekünk törődnünk kell mindenkivel, törődnünk kell még az utkaparókkal is, a kik szintén országosan szervezkedtek, kongresszust tartottak, mert jobb sorsot követelnek maguknak az elviselhetetlen drágasággal szemben. Ezeknek a kívánságát is teljesíteni kell, mert az életfenntartáshoz kérik azt, a mi nekik ezidőszerint hiányzik. Ha már az utkaparókról is említést tettem, egyúttal annak a nézetemnek is kifejezést adok, hogy bizony, a mi országos bel él etünk tanulsága szerint, utkaparó ebben az országban mindenki. akár kisgazda, akár tisztviselő, akár kisiparos, akár munkás, mert a népesség 95%-ának, minden 100 emberből 95-nek lerázhatatlan kötelessége az, hogy a rögöket egyenlítse, eltakarja, keserves csákányvágásokkal, lelket, erőt emésztő verejtékkel, abból az útból, a melyen a Hatalom száguld végig, a telhetetlen katonai követelések pattogó ostorával, mint a múltkor is tapasztaltuk, vérig csapkodván és sebezvén ezt az amúgy is nyomorgó magyar nemzetet. (Élénk helyeslés a baloldalon.) T. ház! Világos tehát, hogy e szomorú helyzetnek orvoslása csakis akkor következhetik be, ha a belügyi költségvetés ráhelyezkedik arra az alapra, a mely tényleg a nép akaratát képviseli. A népakarat pedig azt jelenti ebben az országban, hogy mindenki boldoguljon a saját tehetsége, munkája, kitartása és a hazának tett szolgálata szerint. (Helyeslés a baloldalon.) Én azt hiszem, hogyha mosolyog is a t. ministerelnök ur és ha azt tartja is, hogy ő jó iíu, és jobb lábával kelt fel, mégis lehetetlen, hogy el ne komorodjék, el ne szomorodjék azon, hogy a mikor Bécsbe megy, nemzetének, az országnak minden keresményét a katonai moloch telhetetlen gyomrába bele kell öntenie, a nemzet belső megerősítésére, felvirágoztatására pedig csak a hulladékokat lehet juttatnia. Mivel a belügyi kormányzat csak hulladékokat juttat a nemzet belső életének megerősítésére és felvirágoztatására, ezért nem lehetek bizalommal a t. kormány, a t. ministerelnök ur iránt, ellentétben azon t. képviselőtársaimmal, a kik a munkapárti padokról szintén paskolták, agyongyomrozták a belügyi költségvetést, de azért beszédjük végén érthetetlen módon mégis vak bizalomból kifolyólag, a rendithetetlen hűséget, a végletekig való kitartást nyilvánították a kormány iránt itt a t. ház színe előtt. T. képviselőház ! A következetességnek, vagyis szerintem inkább következetlenségnek azzal a módszerével, a melyet a t. munkapárti képviselőtársaim folytatnak, én nem értek egyet. (Zaj. Elnök csenget.) Epén abból kifolyólag, a mit ők mondottak, tegnap Blanár Béla t. képviselőtársam, iklódi Szabó János t. képviselőtársam, Pető Sándor félig munkapárti, félig nem munkapárti képviselőtársam: (Derültség a szélsőbaloldalon.) én azokból a felszólalásokból kifolyólag nem juthatok más véleményre, mint arra, hogy teljes bizalmatlansággal kell viseltetnünk a kormány iránt, nagyon, de nagyon nagy elővigyázattal kell lenni minden lépés iránt, a melyet a belügyi életnek általa kilátásba helyezett reformálása terén tenni szándékoznak. A bizalmatlanságot, hogy miért tartom fenn, a t. ministerelnök ur szavaiból és ujságczikkekben megrögzített kifejezésekből kifolyólag is indokolni kívánom. (Halljuk ! Halljuk !) A ministerelnök ur előtt a múlt hetekben nagy bizalommal, reménységgel, az ő atyai jó szive iránt való érthetetlen bizalommal megje-