Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-134

234. országos ülés 1911 április 3-án, hétfőn. 405 vele a jó Istenen kiviil. Ha a nép mindezt látná, a hangulata sem volna olyan borongós, füllesztő. akárcsak szobájának a levegője. Az urgyűlölet annyira ki van fejlődve a népben, hogy szinte várja. az alkalmat, mikor törjön ki. Nem akkor kell nézni a népet, a mikor ünneplőruhában jelenik meg, vagy a mikor valami kérelme van, hanem nézni kell őt a saját otthonában, abban a hangulatban, a mely minden más, csak nem szeretet. Ha ezt a népet mi a közegészségügyre nézve kitanítjuk, vagyis jóakaratot tanusitunk irányában, ha megmutatjuk az utakat, a melyeken haladva ugy a maga, mint gyermekei egészségét fejlesztheti, akkor a népből a gyűlölet elszáll és a nép, az emberek nemzetfentartó és urukat szerető néppé alakul át. Én egyebet nem mondok, t. képviselőtársaim, mint a mit saját életemben tapasztaltam. A midőn jót tettem, egyik vagy másik esetben segítettem, nem mondom anyagilag, de egészségügyben, a legnagyobb ellenség is meghajolt előttem. Miért. ? Mert ezt a kincset az ember meg tudja becsübii és a ki neki visszaadja, arra mindenkor hálával gondol. Nem olyan rossz lelkű az a nép. Ha van rossz lelkület, ez csak arra enged következtetni, hogy igazi jót még nem is tapasztalt. A mit tapasztalt, az inkább kizsákmányolás, kihasználás volt, de tiszta szeretet soha. Innét van, hogy oly nyomasztó a hangulat, akár szobájának levegője. Ezeket taglalva, miután, mint előbb mondtam, a kormány intézkedésében semmi egyebet nem látok, mint azt, hogy mankót ad a közegészségügynek, hogy egy kissé megállhasson, s ez a mankó hol erősebb, hol gyengébb, de én nem látom sem az intézményeket, sem a nemzet fenntartására vagy közegészségügyének rendezésére vonatkozó czélszerű intézeteket, a költségvetést nem fogódom el. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök: Az ülést tiz perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. A tanácskozást folytatjuk. Vermes Zoltán jegyző: Pál Alfréd! (Zaj.) Sümegi Vilmos: Nem vágyónk határozatképesek. Pál Alfréd : T. ház ! Mint éveken át volt megy ú tisztviselő, bátorságot veszek magamnak, hogy a közigazgatás terén szerzett gyakorlati tapasztalatok alapján a felvetett nagyfontosságú kérdései: némelyikéhez hozzászóljak. (Halljuk I Halljuk ! jobbfelól.) Tisztán politikai és nem szakszerű közigazgatási reformról van szó, a legtöbb ember mindjárt kizárólag a vármegyei igazgatásra gondol. Ezzel az általánosan elterjedt felfogással szemben legyen szabad, a nélkül, hogy a vármegyei reformnak kétségtelenül sürgős és fontos kérdését lekicsinyelném, rámutatnom arra, hogy a községi közigazgatás reformja is mennyire kívánatos és halaszthatatlan, (Halljuk ! Halljuk!) A községi közigazgatás körébe nemcsak a tulaj donképeni községi ügyek, de az állami igazgatásnak is a legkülönfélébb ügyei tartoznak. A községek szellemi vezetőinek, a jegyzőknek kezeibe futnak össze nemcsak a szó tágabb értelmében vett közigazgatásnak és pénzügyigazgatásnak jóformán összes szálai, de az igazságszolgáltatással kapcsolatosan is jelentékeny fontos feladatok hárulnak vállaikra. (Igaz ! ügy van !) Községi törvényünknek, mint általában számos más fontos törvényünknek, nem annyira alapelveiben, mint részleteiben találhatjuk meg az okokat, hogy a változott társadalmi, gazdasági, politikai és közigazgatási viszonyok közt, a hozzájuk fűzött legszerényebb várakozásoknak sem felelnek meg. Bátor leszek a t. ház engedélyével a helyett, hogy a községi közigazgatás általános elveivel foglalkozzam, némely oly részletkérdésekre rámutatni, a melyek sürgős orvoslást igénveinek. (Halljuk ! Halljuk.') Mindjárt a községi törvény legelején, az első szakaszában, szembeötlő anomáliával találkozunk, mert egyébnek mai kisközségi szervezetünket a legjobb akarat mellett sem lehet minősíteni. Hisz a törvény definicziójából, hogy kisközségek azok a községek, a melyek a törvény által rájuk ruházott teendőket korlátolt anyagi viszonyaik miatt saját erejükből ellátni nem kéj>esek és más községekkel kénytelenek szövetkezni, kiderül, hogy az ilyen község túlnyomó részében hiányzik a törvény által rájuk ruházott autonóm hatáskör ellátására szükséges anyagi, szellemi és erkölcsi erő. Ha tehát ily kisközségek egységes körközségekbe foglaltatnak össze, ez alkalmas lenne a kisközségi autonómia eddigi üres kereteibe tartalmat, életet önteni. Ez az intézkedés csak látszólag lenne ujitás, tényleg nem volna egyéb, mint a gyakorlati élet során kifejlődött állapotnak a törvényhozás által való utólagos szentesítése. Hiszen kisközségeink ügyeit ma is már a körjegyzői irodában és nem a szalmafödeles községházán intézik. Szükséges lenne ezen szervezeti változtatás azért is, mert a mai állapot mellett, midőn több, egymással néha ellentétes érdekű község képviseletét végeredményben a jegyzőre bizzuk, gyakran megoldhatatlan probléma elé állítjuk őt. Halaszthatatlan lenne e kérdés megoldása azért is, mert mindaddig, mig mai kisközségi szervezetünket fentartjuk és kis- meg nagyközségeink, továbbá rendezett tanácsú városaink jogviszonyait egy egységes törvényben intézzük el, addig élet- és fejlődésképes nagyközségeinket, sőt városainkat elmaradottabb kisközségeink kedvéért valóságos Prokrustes-ágyba szorítjuk. A mennyire ellentétben áll a mai kisközségi szervezet a valódi élet fejleményeivel és az igazi autonómia követelményeivel, ép oly kevéssé egyezik meg egymással a törvényes és tényleges állapot a község vezetőségét illetőleg. Mert mig a községi törvény 63. §-a a községi bíróban jelöli ki a község vezetőjét, addig tényleg, szórványos kivételektől eltekintve, mindenütt a körjegyző