Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-134

á06 I3í. országos ülés 1911 április 3-án, hétfőn. vagy községi jegyző a községi ügyek hivatott vezetője. Hogy ez igy van és helyesen van igy, arra nézve legyen szabad néhány statisztikai adatot felsorolnom, melyek alkalmasak lesznek a körés községi jegyzőink, valamint községi bíráink értelmi szinvonalat megvilágítani. A községi és körjegyzők országos egyesületének jóvoltából, sajnos, csak ötven vármegyére nézve sikerült az adatokat egybegyűjteni, de, azt hiszem, ezek is alkalmasak lesznek az ország egész területén uralkodó állapotokra fényt deríteni. A kérdéses ötven vármegyében 3872 jegyző van, ezekből 2739 az 1883 : I. t.-cz.-ben körülirt szigorlatot tette le, mig 1133 az 1901 : XX. t.-cz. alapján szervezett közigazgatási tanfolyamot végezte. Az összes 3872 jegyző közül 1282 tett érettségit, 185 pedig főiskolai tanulmányokat végzett. Ezzel szemben ugyanazon ötven vármegyében az összes községi birák száma 9456, ezekből 1689 analfabéta, 7603 csak írni és olvasni tud, mig csak 164 járt középiskolába. Az előadottakból, azt hiszem, világosan következik és a mélyen t. ház minden egyes tagja meggyőződhetett róla, hogy minden egészséges községi reform első, elemi föltétele, hogy körjegyzőink és községi jegyzőink most már törvény szerint is az általuk eddig elfoglalt és őket jogosan megillető helyre, a községek élére állíttassanak. (Helyeslés jobb jelöl.) Jelentős lépés lenne ez a kör- és községi jegyzők tarthatatlan anyagi helyzetének méltányos orvoslására, egymagában azonban távolról sem lenne elég arra, hogy a mai lehetetlen állapotnak véget vessen. Azon számos, többé-kevésbbé indokolt közjogi természetű sérelem közül, melyeket jegyzői körökben gyakran hangoztatnak, legyen szabad talán még egyre rámutatnom. A községi törvénynek az a része, mely a jegyzők elleni fegyelmi eljárást szabályozza, régen megérett már a gyökeres reformra. Tarthatatlan állapot, hogy ma, mikor a jogbiztonság áldásos elve már minden téren érvényesült, épen a jegyzők elleni fegyelmi eljárás során a vádló, vizsgálóbíró, sőt némely esetben a védő és ítélkező bíró tisztje is egy kézben egyesül. Egy hang (balfelől): Hát a többinél nem ugy van ? Pál Alfréd: Kizárólag közigazgatási hatóságaink és belügyi kormányzatunk kifogástalan működésének tudható be, hogy ezen régen elavult szabályokat a korszellem még el nem söpörte. Korunknak jellemző tünete, hogy a tisztviselők legkülönbözőbb kategóriái minduntalan ujabb és ujabb, többé-kevésbbé indokolt kérelemmel lépnek fel anyagi helyzetük orvoslása iránt. Jól ismerem egyrészről ezt az irányzatot, másrészről tudom, hogy az állam nehéz pénzügyi helyzete alegmesszebbmenő takarékosságot teszi valamennyi illetékes tényezőre nézve kötelezővé. Ha mindamellett a jegyzők anyagi helyzetének javulására irányuló némely kívánalmat előterjeszteni bátorkodom, szolgáljon a következő két körülmény mentségemül. Egy részről szilárd meggyőződésem, hogy ha a jegyzők anyagi helyzetén javítunk, ezáltal egész községi igazgatásunk javulásának megbecsülhetetlen garancziáját teremtjük meg, másrészről biztos hitem, hogy a belügyi kormányzat is csak addig és annyiban zárkózik el az ily irányú méltányos igények elől, a meddig és a mennyiben azok az államháztartás egyensúlyának veszélyeztetése nélkül nem teljesülhetnek. A ki valaha csak a legfelületesebben is, a legtávolabbról is foglalkozott a községi közigazgatással, az tisztában van azzal, hogy jegyzőink vállaira oly terhes és sokoldalú feladatok hárulnak, hogy némely helyütt emberfeletti buzgalom mellett sem képesek feladataiknak megfelelni. (Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon.) Ép ezért felettébb örvendetes ténynek kell minősítenem, hogy a jelenlegi kormány a mai nehéz pénzügyi viszonyok között is javaslatba hozta, hogy a segédjegyzői állások szervezése czimén az 1909. évi költségvetésben előirányzott összeg 100.000 koronával felemeltessék, (ügy van ! Ugy van ! a jobboldalon és a középen.) Biztosan remélem, hogy a pénzügyi helyzet további javulása esetén a községeknek ily czélból való messzebbmenő segélyezése is be fog következni. Hiszen a belügyi költségvetés indokolása szerint 700 olyan 2000-et meghaladó lélekszámmal biró körjegyzőség van az ország területén, melyekben segédjegyzői állás szervezve nincsen és a hol a községek anyagi erejük elégtelensége folytán ilyet saját erejükből szervezni nem is képesek. Annál nagyobb fontosságot kell ennek a kérdésnek tulaj donitanom, mert feltéve, de meg nem engedve, hogy a 2000-nél kisebb lélekszámmal biró községben a jegyzők megfeszített buzgalommal esetleg képesek lennének is hivatali feladatukat egymagukban ellátni, ez esetben is végczélnak csak azt tekinthetném, hogy idővel mindenütt, még az ilyen kisebb községekben is, segédjegyzői állások szerveztessenek. (Helyeslés a jobboldalon.) A segédjegyzői állások fontossága ugyanis nem merül ki abban, hogy a jegyzőknek már-már elviselhetetlen munkaterhein könnyíteni hivatottak, de nem kevésbbé fontos feladatuk az, hogy a jegyzőket betegség, szabadság vagy egyébirányu akadályoztatásuk esetén helyettesítsék és ez által a községi közszolgálat folytonosságát biztosítsák. (Ugy van! jobbfelől.) E nagyfontosságú kérdéssel kapcsolatosan ismét számokhoz vagyok kénytelen folyamodni és felemlítem, hogy jelenleg, ugyanazon statisztikai adatok szerint, a melyekre az imént voltam bátor hivatkozni, 50 vármegye területén 2492 vezető jegyző közül csak 1742-nek van segédjegyzője, míg 722 minden segéderő nélkül kénytelen felelősségteljes munkáját ellátni és még pillanatnyi akadályoztatás esetén sem számithat megbízható helyettesre. E nagyfontosságú kérdés kapcsán bátor leszek egy igénytelen eszmét felvetni, a mely megvalósulása esetén nemcsak arra lenne alkalmas, hogy a