Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-132

Í3?. országos ütés Í9Í1 márczius 31-én, pénteken. 359 sok olyan rejtett jelensége van a tuberkulózisnak, melyet nem is tudunk és hány ember hal meg Magyarországon tuberkulózisban olyan helyen, hol rendszeres halottkém nem vizsgál és nem állapítja meg a halál okát, s igy bátran mondhatjuk, hogy a tuberkulózisban elhaltak száma Magyarországon sokkal több, mint 75.000. Azután egyike ez azon betegségeknek, melyek az állam kasszáját legjobban terhelik, úgyszintén a családokét is, mert hosszadalmas betegség. Ez ellen tehát védekezni kell, csakhogy én rendkívül kevésnek találom azt az összeget, mely erre fel van véve. (Igaz! TJgy van! balfelöl.) Egy akczió indult meg, hogy az állam szövetkezve a társadalommal, indítsa a legerősebb ellenállást és küzdelmet a tuberkulózis ellen. Ez nagyon helyes, csakhogy ez megint azon kérdések közé tartozik, melyeknél nem várhatja a társadalom, hogy mindent az állam tegyen. Az államnak ebből a nagyobb részt kell kivenni, és helyes, hogy az ankéten arra hivatkoztak, hogy az állam sem várhat mindent a társadalomtól. Az ankét alkalmával egy kiváló szaktudósunk, kinek ezen a téren hervadhatatlan érdemei vannak, azt mondta, hogy a közönség áldozatkészsége kr zd kimerülni. Van ebben valami, de nem azért, mintha az ügy iránt nem lelkesednék, hanem annyira igénybe van véve az életnek és mindenféle szükségletnek megdrágulása által minden oldalról, hogy nem bírja. Méltóztassék csak a pénzügyminister úrtól megkérdezni, hogy hány jótékony sorsolást engedélyez évenként, és a belügyminister hány koldulást enged a templomoktól kezdve. Ez mind nagyon szép dolog, de az az egy magyar középosztály már nem bírja és kimerül. Tartozom itt azzal a kijelentéssel, hogy nem az érdeklődés hiányzik, hanem nem birja a közönség. Mégis vállvetett működéssel, melyben a kormány részéről is támogatásra találunk, küzdeni kell ezen betegség ellen. (Helyeslés.) Röviden csak annyit jelentek ki még ez alkalommal, hogy a belügyministerium közegészségügyi osztálya komolyan foglalkozik a közegészségügyi kérdésekkel. Van tudomásom egy belügyministeri rendeletről, melyben iparkodik egy t irányt kitűzni, hogy hogyan kivan dolgozni. Érdemül hozom fel ezt a kezdeményezést, valamint azt is, hogy bátorítva a régi hagyományok által, ugy akarja ezt a revideálási kezdeményezést megtenni, hogy a legkisebb emberek is hozzászólhassanak. Kiadja a különböző orvos-szövetségeknek és a kis gyakorlatban működő embereket be akarja vonni, hogy véleményük egyesüljön a budapesti gyakorlott tapasztalt emberek és az elmélet embereinek véleményével, és végre is üdvös törvényeket hozhassunk. (Helyeslés!) Ezt helyeselni lehet, de ha a pénzügyminister ur pénzt nem ad ezen ujabb törvények végrehajtásához, akkor nem érünk el semmit, mert jó közegészségügyet pénz nélkül ép ugy nem lehet csinálni, mint a háborút. (Igaz! TJgy van!) Bocsánatot kérek, hogy a t. ház türelmét ily túlságosan igénybe veszem, de egyről-másról még szólni kívánok. Szterényi József t. képviselőtársam a városok segélyezésének kérdésénél felemiitette és felolvasta a komáromi tisztviselők köriratát és tiltakozott annak hangja ellen. Ehhez én is hozzájárulok, mert én sem tartom helyesnek és különben sem áll az ügy érdekében. Maga az eszme, hogy a városok segélyeztessenek, nagyon helyes és minden tekintetben indokolt. A midőn a közegészségügyi érdekek mellett lándzsát török, annyival inkább könnyű helyzetben vagyok, mert a törvényjavaslat eredetileg ugy volt tervezve, hogy az elsősorban a tisztviselők segélyezésére vonatkozik, hogy igy a tisztviselők megfelelő fizetéshez jussanak, másodszor pedig arra, hogy a városok és a törvényhatóságok pótadója lehetőleg leszállittassék, a fenmaradó összeg ivedig közegészségügyi czélokra fordíttassák. Ezt annyival inkább tartom szükségesnek megsürgetni, hogy ne csak törvénynyé váljék, de minden körülmények között biztosítva is legyen a törvényhatóságoknak és a rendezett tanácsú városoknak, hogy a segélyezésükre fordított összeg fokozatosan és mielőbb emeltessék. Az előző kormány intézkedése szerint ennek az összegnek már ez évben négy milliót kellett volna kitennie és igy a városok egy millióval — hogy ugy mondjam — meg vannak rövidítve. Hozzájárulok ahhoz, hogy ezt az egy millió koronát ne vonjuk el a városoktól, és 1911-re négy millió korona legyen számukra a költségvetésbe beillesztve. (Helyeslés balfelöl.) Említettem, hogy közegészségünk fejlesztésére nincs meg a kellő érzék, különösen a kisebb tisztviselőknél. Ezért sürgetem, hogy az egészségtan tanítása szélesebb,alapokra fektettessék. Annak idején Trefort Ágoston volt az, a ki ugyan szerény formában, de behozta az elemi, a közép- és a felső iskolákba a közegészségtant. A ház igen t. elnöke kultuszminister korában a közoktatásügy reformjánál már nagyobb teret akart adni a közegészségtan tanításának, de közbejött akadályok miatt ez neki nem sikerült. Nagyon sajnálom, hogy épen most, midőn a jogi szakoktatás reformjáról volt szó, nem hallottam arról, hogy e téren valamiféle haladásra gondolnának. Nagyon fontos volna, ha azok a fiatalemberek, a kik a közigazgatási pályára lépnek, a közigazgatási tanfolyam és a közigazgatási vizsga keretében foglalkoznának a közegészségügyi kérdésekkel, hisz nekik, mint bíráknak is lépten-nyomon foglalkozniuk kell majd az életben közegészségügyi kérdésekkel. A tanítók és a papok képzésénél is nagyon fontos szerepe jut annak, hogy a közegészségügy kérdéseiben meglegyen a kellő alapismeretük és hogy e pályára készülők átérezzék ez ügynek fontosságát, hisz elsősorban ők a nép tanítói és. nevelői, s igy azon a téren, a melyen annyira hátra vagyunk, igen sokat tehetnek és az or-