Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-132

356 132. országos ülés 1911 márczius 31-én, pénteken. bizonyára azt alkalmaznák arra, a ki egy ilyen kérvényt át merne tenni a pénzügyministeriumhoz. Jakabffy Imre államtitkár: Nem áll! Horváth Mihály: Azt a bizonyos segélyt, a mit az előbb emiitettem volt, egy év alatt csak egy város kapta meg, de ez is olyan város, a mely közelebbi viszonyban van a kormánynyal. (Derültség a szélsőbaloldalon.) Ne menjünk tehát erre a térre, alkalmazzuk egyformán a törvényt és iparkod] unk azon, hogy a kórházak ne legyenek olyan drágák, hanem olcsó és jó ellátás mellett javítsuk az egészségügyi viszonyokat. A kórházak kérdésénél csak nagyon röviden akarom megemlíteni (Zaj a jobboldalon. Halljuk ! Halljuk! balfelől.) az elmebetegeket. Mindenki tudja, hogy Magyarországon meglehetősen nagy ezek száma, a minek oka, hogy az alkoholizmus nagyon pusztít és hogy a prostituczió ellen sem védekezünk ugy, a mint kellene. Ha a prostituáltak helyzetén tudnánk javítani, nem fenyegetne annyira az ebből származó veszedelem/s jobb közegészségügyi intézmények mellett nem lenne annyi elmebeteg sem. Az 1909. évi kimutatás szerint 16.000 elmebeteget ápoltak állami és magánkórházakban és vagy 25—30 ezerén vannak olyanok, a kik ma is az utczán vannak. Ennek a számnak fele talán jó családi ápolásban részesül, nagy részük azonban védelemre szorul.Ezek közveszélyesek és itt is, ott is olvassuk a lapokból, hogy gyilkosság és tűzveszély történt, melynek okozója egy-egy elmebeteg volt. Ilyenkor aztán — mikor már késő — rendesen kórházba kerülnek az illetők. Szükségesnek tartom, hogy ez a kérdés minél előbb megoldassék. Már 1904-ben, a beruházásokról szóló XIV. t.-czikkben 2 millió korona vétetett fel arra, hogy egy koloniális elmebeteg-gyógyintézet létesíttessék. Elkészült a tervezet, az állam egy törvényhatósággal már nagy áldozattal szerződéses viszonyba is lépett, hogy ezt az intézményt létesítse, mikor közbejött nehézségek, különösen pedig a miatt, hogy nem két, hanem 5 millióba került volna ez az intézmény, útját állották a megvalósításnak. Pedig ez a kórház olyan lett volna, a mely az egész művelt világ előtt emelte volna Magyarorország tekintélyét. Nagyon sajnálom tehát, ugy a betegek, mint hazánk tekintélye érdekéből is, hogy ennek létesítése elmaradt. Az eredetileg felvett 2 millió azonban ma is felhasználatlanul hever, én tehát csak sürgethetem, hogy legalább ez az összeg mielőbb a maga rendeltetésére fordíttassák, s ha nem is egy ilyen koloniális alapon álló, de legalább egy zárt rendszerű tébolyda építtessék, a mi annál inkább megtörténhetik, mert az illető törvényhozás, a mely az eredetileg tervezett kórházért nagy áldozatokat volt hajlandó hozni, más rendszerű kórház felejtéséhez is segédkezet nyújtana. (Zaj. Halijuk! Halljuk ! balfelöl) Ezek után áttérek a közegészségügynek egyik legsötétebb terére, a gyermekegészségügyre. 1899-ben 792.354 gyermek született. Ebből hét éves koráig el fog halni 32%. Tudjuk az előző adatokból, ez az arány. Ha pedig a születések tiz évi átlagát veszszük, akkor 6,600.000 gyermekből, kerekszám csak 30% hal el, 2,200.000. Ha mi csak valamennyire is meg tudnók javítani közegészségügyi viszonyainkat s ha — mint más művelt nemzetek, — ezen 32% helyett, mondjuk, csak 25%-ra csökkenthetnők a halálozási arányt, már ezzel az utolsó 10 esztendő alatt 550.000 gyermeket tudtunk volna megmenteni és ekkor daczára a kivándorlásnak, elértük volna a 12%-os szaporodást. A mi pedig a jövőt illeti, abban az esetben, ha az emiitett módon a 12%-ot könnyen elérhetjük, ha 10 év alatt 6—7 százezer ember vándorol is ki, ez által Magyarország nagyobb veszteséget nem fog szenvedni. Ha közállapotainkat is képesek vagyunk javítani, bizonyára kevesebb lesz a kivándorlók száma és ha több gyermeket meg tudunk menteni, akkor nem lesz szükség óvintézkedésekre, Poolokra, hogy a lakosságot itt visszatartsuk. Ismétlem röviden, hogy minthogy ezen a módon a természetes 12%-os szaporodást fenn tudnók tartani, nem félek attól, hogy a lakosság egy része kivándorol, . nem is szólva arról, hogy egy része vissza is vándorol. Nem ismerem ugyan nagyon alaposan ezen viszonyokat és olyan vidékről származom, a hol a legnagyobb ritkaságszámba megy, hogy kivándoroljon valaki, azonban annyit állithatok, hogy nagyon sok olyan van a kivándorlók közt, a kit kalandvágy vagy a vagyonszerzés vágya késztet a kivándorlásra, vagy olyan, a ki itthon más okokból nem érzi jól magát, szóval, a kiknek egy kis leczke meg nem árt. Azt mondja a példabeszéd, hogy a ki nem tud imádkozni, az menjen a tengerre, ott majd megtanul. Epén ugy elmondhatjuk, hogy a ki nem tud dolgozni, s nem akarja a tisztességes munkát megbecsülni, ám hadd menjen Amerikába, ott megtanulhatja és ha mindezt megtanulta és ott egy kis vagyonra is szert tett, hadd jöjjön haza; szivesen látjuk, de tanulja meg attól az amerikai néptől az igazi szabadság és függetlenség szeretetét és akkor nem félek a kivándorlástól. (Elénk helyeslés a baloldalon.) A gyermekegészségügy legszomorúbb része a törvénytelen gyermekek számára és helyzetére vonatkozik. (Halljuk ! Halljuk I) A legutolsó hivatalos kimutatás szerint 1909-ben . . . (Mozgás és zaj. Halljuk I Halljuk ! Elnök csenget.) Elnök : Csendet kérek ! Horváth Mihály: . . . 70.576 volt a törvénytelen születésű gyermekek száma, vagyis 1480-nál több, mint az előző 1908-ik évben. Ezen a téren, sajnos, vezetünk az összes művelt európai nemzet között. És a mi még sajnosabb, a statisztika e tekintetben folytonos emelkedést mutat. A múltkor olvastam erre vonatkozólag egy igen tudós tanár véleményét, de mielőtt elmondanám, megjegyzem, hogy a tudomány képviselői minden