Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-132

132. országos ülés 1911 m> hogy az ifjak az orvosi pályára is kiképeztessenek, nemcsak az egyetemi hallgatók szegénysége nyerne enyhülést, hanem sokat nyerne a közegészségügy is. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Hammersberg László t. képviselőtársam az állami közigazgatás tervezete ellen kifejtette a párt álláspontját. Ehhez én teljes mértékben csatlakozom, mert sajátságos alkotmányjogi helyzetünknél fogva határozott hive vagyok az önkormányzatnak. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) De a közegészségügy terén helyeslem az államosítást, mert ezt csak igy tudjuk megmenteni. (Zaj jobbfelől.) Csak ezen az egy téren helyeslem az áUamositást, mert ez egészen más természetű mint a többi és ez nem jogi funkczió. (Zaj jobbfelöl. Elnök csenget.) Méltán feltűnik azoknak, a kik a költségvetésesl komolyabban foglalkoztak, hogy a betegápolási költségeknél nagy emelkedés van. A trahomásoknál, elmebajosoknál, bélbajosoknál 1,032.656 K, a többieknél 1,500.000 K. Azon kivül, ha az erre vonatkozó statisztikai adatokat vizsgáljuk a czélból, hogy megállapítsuk miért emelkednek ennyire a költségek, feltűnik a közállapotainkról szóló ministeri jelentésben egy tétel, a mely szerint 1908-ról 1910-re 620.494-gyel szaporodott a betegápolási napok száma. Ez csak két koronával számítva, 1,200.000 K-t tesz ki. Nem csoda tehát, ha az ápolási költségek is szaporodnak. A jelentésben benne van, hogy miért emelkedtek e költségek. Azért, mert uj kórházak állíttattak fel, régiek kibővittettek és nagy drágaság uralkodott. Ez az indokolás azonban kissé téves, mert ebből az következnék, hogy miért építünk uj kórházat, ha ezzel a betegek számát szaporítjuk. De nem a kórház csinálja a beteget, hanem ha beteg van, megtelik a kórház ; ha nem volna beteg, üresen állna az. A hiba ott van, hogy nagyon szaporodtak a betegek és ez mutatja,hogy közegészségügyi viszonyaink nem jók. Én tehát sokkal jobban szeretném azt az összeget, a melyet betegápolásra fordítunk, arra fordítani, hogy kevesebb betegünk legyen, mert ekkor nemzetgazdaságilag sokkal többet nyerünk, a mennyiben a beteg ember a közre nézve elveszett, mig, ha szegény, tartja az állam, ha jómódú, tartja a család. A betegápolási pótadóról szóló 1898: XXL t.-cz. azt a gondolatot fejezi ki, hogy a szegény betegekért ezentúl az állam fizet. Ez a törvény a kórházak építését valamennyire fellendítette, de nem annyira, hogy kielégítő volna, annál kevésbbé, mert az utóbbi időben az állam teljesen beszüntette azt a támogatást, a melyet ez a törvény a kórházakat illetőleg reá ró. A törvény értelmében az állam megállapítja azokkal a községekkel, illetőleg törvényhatóságokkal, a melyek kórházat építenek, hogy mekkora napi ápolási dijakat fog az áUam megtéríteni, s azonfelül megtérít bizonyos amortizaczionális perczentet, a melylyel a költségekhez hozzájárul. Ujabban azonban a árczius 31-én, pénteken. 355 belügyi kormány nem engedélyez efféle támogatásokat, ugy hogy uj kórházak nem épülnek. Ennek aztán az a következménye, hogy az egész ország Budapesttől kezdve a legmizerábilisabb állapotban van. Budapesten aüg lehet egy kórházba bejuttatni a beteget, viszik egyik kórházból a másikba. A fővárostól csodálom, hogy nem épit kórházat, mert ez a fővárosra nézve csak haszonnal járna: a szegény betegekért fizetne az állam, még pedig jól, mert Budapestre nézve elég kedvezően van megállapítva a napi ápolási dij, a vagyonosabb betegek pedig fizetnének maguk, jönnének betegek a vidékről, a kik itt pénzt költenének és növelnék az idegenforgalmat. Helytelen politika tehát a főváros részéről az, a melyet ezen a téren követ. Az államnak az volna a kötelessége, hogy segélyezze a vidéki városokat kórházépítéseknél, mert a vidéki városok a rájuk nehezedő nagy terhek következtében a maguk erejéből alig képesek kórházat építeni. Azután hogy akarja a pénzügyminister a dolgot szanálni ? Azt mondja, hogy az 1898: XXI. t.-cz. revízióját tűzi ki. Ez a revízió tulajdonképen nem lesz egyéb, mint adóemelés. Eddig is fizettünk 5 százalék betegápolási pótadót, ezt akarják most felemelni. Minden adóemelés ellen már a magyar ember természeténél fogva is tiltakozott. Nagyon elég az a százalék, a melyet ma fizetünk. Méltóztassék csak figyelembe venni, hány czimen fizet a polgár betegápolási hozzájárulást ? Az iparos fizet az alkalmazottja után a betegpénztárba, a mellett, hogy az 5 százalékot fizeti; ha a cselédje megbetegszik, 30 napig ápolja, a gazda viszont fizet a cselédpénztárba, fizeti a betegápolási pótadót és fizeti az orvost, ha maga megbetegszik. Annyiféle czimen fizet tehát a polgár erre a czélra, hogy ez már igazán elégséges. Más téren kell ennélfogva keresni a rekompenzácziót, s a mint majd később rá fogok térni, van is egy másik kiadás, a mely igen helytelenül van az országos betegápolási alap terhére róva. A költségvetés tárgyalása alkalmával azt mondta a belügyminister ur, hogy miután nagyon sokba kerül a kórházak segélyezése, mert nagyok az ápolási dijak, a segélyezések, a kamatok, az amortizaczionális százalékok stbiek, hajlandó fix összeget juttatni a kórházaknak, a mi tulajdonképen nem felel meg a törvénynek, mert tudtommal az 1898-iki törvény nincsen eltörölve. Nagyon kérem az igen t. belügyminister urat, hogy a törvény alapján maradjon és ugy adja meg a kórházaknak a segélyt, mert ellenkező eljárás ismét nem vezetne helyes eredményre. (Zaj. Elnök csenget.) Évek óta figyelemmel kisérem a kórházépítési ügyeket és tudom, hogy több nagy városnak benn van ez iránt a kérvénye a ministeriumban, a mely kérvényeket a belügyministeriumnak át kellene tennie a pénzügyministeriumhoz. Ez azonban olyan szigorúan meg van tiltva, hogy ha még életben lenne a fej vesztéssel való büntetés, 45*