Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-132

354 132. országos ülés Í9Í1 hiányáig bizonyos érzések fejlődtek ki, mert äzt mondják, hozhatnak törvényeket, azokat nem hajtják végre, be vagyunk csapva, rajtunk nem segit senki. Ily körülmények között kötelességünk foglalkozni e kérdéssel, mert az igen t. belügyminister úrtól az orvosok most már határozott Ígéretet is nyertek. Csak röviden emlitek fel egy igen érdekes történeti visszapillantást, a melyet Buday Mór ^Egészségügyi közigazgatás Írásművek czimű munkájának előszavában hoz fel. 1876 április 10-én Lenhossék egyetemi tanár, a boncztani tanszéken, örömtől sugárzó arczczal a következőképen fordult hallgatóihoz : »Uraim, de boldogok önök! Épen akkor hagyják el az egyetem padjait, a mikor az uj közegészségügyi törvény életbe lép, mert tegnapelőtt szentesittetett ö felsége által; lesz hivatal, lesz fizetés, lesz jövedelem*. A következő évben azután csináltak 20—30 községből köröket, a melyben az orvosoknak 300 forint fizetést, 20 krajczár vényírási dijat és 40 krajczár látogatási dijat adtak. A kik akkor községi körorvosok lettek vagy utódaik, azok ma is nagyrészt ebben a helyzetben kinlódnak. Elsősorban tehát szükségesnek tartom, hogy az 1908 : XXXVIII. t.-czikknek a nyugdíjintézet felállítására vonatkozó rendelkezései végrehajtassanak. (Helyeslések a baloldalon.) A magyar nemzet nagy kötelességet ró le, ha ezen intézményt létrehozza, a közegészségügynek sokat zaklatott és szenvedett napszámosaival szemben. (Igaz! Ugy van ! a baloldalon.) Legyen szabad röviden még egynéhány történeti dolgot felemlítenem. A belügyminister ur 1910-ben nyilatkozott e kérdésben, a mikor egy deputáezió. sürgette a törvény végrehajtását, a mely azt mondja, hogy egy év alatt, tehát ] 909-ben kellett volna már ezt az intézményt megvalósítani. A belügyminister ur azt mondotta : »Az orvosi kar feltétlen és önzetlen becsületességgel rászolgált arra, hogy az állam a legmesszebbmenő támogatásban részesítse. (Folytonos zaj. Elnök csenget.) A magam részéről ígérem, hogy az írásbelii eg elénk terjesztett ügyeket a lehető legrövidebb idő alatt tanulmányozom és sürgősen elintézem.« Kéri az orvosi kart, hogy, a mennyiben kívánságaik közül egyesek nem lennének most elintézhetők. ezt csak tárgyi vagy formai körülményeknek tudják be, de semmi esetre sem mellőzésnek. Az orvosok vártak türelemmel, 1910 Julius 27-én azután Pajzs Gyula t. képviselőtársam ez ügyben interpellálta a belügyminister urat, a ki kijelentette, hogy az állam nincsen azon helyzetben, hogy pénzbelileg támogassa ezen intézményt, de már négyféle számítást is csináltatott. Ezek szerint azonban oly terhek merültek fel a községi orvosokra nézve, hogy azokat el nem fogadhatták. És teljesen igazuk volt. Ha arra nekik maguknak lenne pénzük, hogy tudnának maguknak egy megfelelő alapot teremtem, akkor a paragrafusokat ők is meg tudták volna csinálni. Ehhez pénz kell, és ők olyan nyomorult helyzetmárözius 31-én, pénteken. ben vannak, hogy erre nem képesek. így fejlődtek tovább ezek a dolgok, mig végre ez év január 31-én az Országos Orvosszövetség kongresszusán megjelent Bölcs Gyula, ministeri tanácsos ur és ott a ministerelnök, mint belügyminister nevében kijelentéseket tett. Nem akarom terhelni a t. házat azzal, hogy ezeket szószerint felolvassam, csak azt hangsúlyozom, hogy itt már kijelentették, hogy ezen nyugdíjintézetet a belügyi kormányzat anyagilag is támogatni fogja. Másnap az igen t. belügyminister ur fogadta is a küldöttséget és ismét a maga részéről kijelentette, a mint azt a belügyminister ur nevében már a tanácsos ur is jelezte, hogy igen szívesen járul hozzá ahhoz, hogy ez a nyugdíjintézet mielőbb életbeiéj)jen, azt mondván, hogy természetes, hogy ez az állam hozzájárulása nélkül tulaj donképen meg sem történhetik. A hozzájárulás mértéke tekintetében folynak még a tárgyalások a jDénzügyminister úrral, de reméli, hogy ezek nemsokára befejeződnek, ugy hogy az intézet létesítése rövid idő alatt megtörténhetik stb., stb. Ez volt akkor a belügyminister ur álláspontja. Xem tudom, t. ház, hogy mi igaz belőle, hiszen a lapok sokat írnak, többnyire igazat is, de sokszor ők is csak hallanak valamit és azt közlik. Többször olvastam, hogy a t. belügyminister ur terminusokhoz nem szereti magát kötni. Én nagyon kérem az igen tisztelt belügyminister urat, hogy e kérdésben tartsa magát terminushoz. Erre nézve tehát vagyok bátor egy határozati javaslatot benyújtani, a mely szerint »a t. ház utasítja a kormányt, hogy az 1912. évi költségvetés alkalmával terjeszsze be a községi és körorvosok nyugdíj tervezetét, egyidejűleg pedig ugyanebbe a költségvetésbe a megfelelő összeget vegye fel.<< (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) En hiszem, hogy ha a nyugdíjigények megállapittatnak, ha végrehajtják azt a törvényt ugy, a mint annak idején tervezték és azonkívül minden alkalmat megragadunk arra, hogy az orvosokat a törvény határain belül támogassuk, akkor sikerülni fog Magyarországon az orvosi köröket betölteni. Halljuk a panaszt, hogy minden pálya túl van tömve, az intelligens ifjakat nem tudjuk elhelyezni, íme, ezen a téren könnyen el lehetne helyezni 5—6 száz fiatalembert és ezzel a jövőnek is nagy szolgálatot tehetnénk. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ezt a kérdést oly fontosnak tartom, hogy e czélból nemcsak a szükséges támogatást szavaznám meg, hanem helyesnek tartanám, ha állami ösztöndijak alapíttatnának abból a czélból, hogy szegény fiatalemberek kiképeztessenek azzal a kikötéssel, hogy bizonyos szegényebb körökben meghatározott időn át majd szolgálatot kell teljesiteniök. A katonaság is neveltet igy fiatalembereket és kiköti, hogy aztán bizonyos ideig szolgálniuk kell. Épen napjainkban lebbentették fel a fátyolt, hogy mennyi szegénység van az egyetemi hallgatók között. Ha az állam hozzájárulna ahhoz,