Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-132

132. országos ülés 1911 márczius 31-én, pénteken. 343 milyenféle anyagi sérelem a maga egész exisztencziájában, a ki tehát a dolog természeténél fogva a döntő szóval biró elnöklő főispánnak. minden néven nevezendő akaratát vakon és karikacsapás módjára fogja követni és tényleg követi is. Egy hang (a jobboldalon) : Nem mindig ! Hammersberg László: Nézetem szerint tehát ezen az állapoton segiteni kell az által, — eltekintve attól, hogy az anyagi fegyelmi törvényt a modern jogfelfogásnak megfelelőleg, mielőbb és nagyon sürgősen reformálni kell, — még pedig, nézetem szerint, a törvényhatóság első tisztviselőjének a kezébe adva egy szélesebbkörű rendbirságolási jogot, —ugy hogy a fegyelmi hatalmat független bíróságra kell bizni minden fokozaton. Az 1870 : XLII. t.-czikknek az az elve és rendelkezése, a mely a királyi bíróságokra, köztörvényszékekre bizta a fegyelmi Ítélkezést, sokkal tökéletesebb volt, mint a mostani rendszer (Ugy van ! balfelől.) és megvallom, hogy most sem tudom megérteni, hogy miért kellett 1876-ban, tehát alig négy esztendővel az 1870-iki törvény életbeléptetése után, a törvényhozásnak ettől eltérni. (Halljuk ! Halljuk !) De ám legyen igy, akár a rendes bíróságokra, akár külön bíróságokra, a legfőbb fokozatban a közigazgatási bíróságra bizzuk is ezt, de a jogbiztonságnak és a közigazgatás jóságának egyik elengedhetetlen posztulátuma, hogy a fegyelmi hatalom kivétessék a közigazgatási közegek kezéből, értve magát a legfőbb közigazgatási közeget is, a ministeriumot, és azt teljesen független bíróságra kell bizni. (Igaz ! Ugy van ! a baloldalon.) Felszólalásom elején konstatáltam már, hogy én a természetszerűleg szükséges és autonómikus költségek növekedésén felül csak egyetlen egy tételt látok a belügyministerium költségvetésében, a mely a megkezdett utón, egy lépéssel való további előmenetelt jelez. (Halljuk! Halljuk!) Es ez az, hogy a törvényhatósági és rendezett tanácsú városoknak nyújtott államsegélyt egy millió koronával felemeli. A magam részéről ezt teljesen helyesnek tartom. Feltétlenül méltányolni kell mindenkinek, városainknak, mint a nemzeti kultúra fókusainak, rendkívüli jelentőségét. Épen azért egyáltalában nem sajnálom tőlük e fokozottabb segítséget, bár lehetne őket még nagyobb segítségben részesíteni. Bár lehetne őket olyan segítségben részesíteni, a mely igen nagy hiánynak a megszüntetését is szolgálhatná, t. i. azt a hiányt értem, hogy rendezett tanácsú városainknak még nyugdijalapjai sincsenek. Igazán bámulatos, hogy miképen lehetséges, hogy minden státusnál megvan annak lehetősége, hogy kiérdemesült, munkaképtelenné vált tisztviselője a maga ellátását megkapja, csak épen a rendezett tanácsú városok tisztikara nélkülözi ezt a jótéteményt. A legkevésbbé sem sajnálom tehát a városoknak ezt a támogatását, sőt én azt égészen helyes dolognak tartom. Okvetetlenül és pedig mielőbb ki kell azonban ezt egészíteni azzal, hogy mi a községeknek a bajain is segítsünk. (Helyeslés balfelől.) mert a városok segítsége egy egészen egyoldalú — hogy ugy fejezzem ki magamat — szimptomatikus kezelés, de nem a bajnak gyökerében való orvoslása. Községeink még sokkal rosszabb helyzetben vannak, mint városaink. A mi községeink is közvetítik az állami közigazgatást, a legalsóbb fokon ők is közreműködnek a gyámhatósági eljárások teendőiben, a sorozásnál ; az adószedés terhe úgyszólván egészen rajtuk van, de azért a mi közegeinkkel nem gondol senki. Pedig méltóztassanak csak községeink és városaink helyzetét összehasonlítani. Ha egy város panaszkodik, — és méltán — hogy az ő pótadója 40—50—80%, vagy kivételképen még több is, mit szóljunk a községekről, a melyeknél a 100%-os községi pótadó egészen közönséges dolog. (Ugy van! balfelől.) Csak egyet említek fel. Mikor az 1908 : V. t.-czikk eltörölte a II. osztályú kereseti adót azoknál, a kiknél a II. osztályú kereseti adó alapja 10 koronánál kisebb volt, abban a törvényhatóságban, melynek egyik választókerületét képviselni szerencsém van, számos község pótadója, elvesztvén az adóalapnak egy tekintélyes részét, a 200%-on felül növekedett. Már most méltóztassanak hozzávenni, hogy az 1909 : IX. t.-czikk, mely az általános kereseti adóról szól, a II. oszt. kereseti adót teljesen eltörli. Ekképen még nagyobb alapfog a községi pótadózás számára elveszni és akkor nagyon ritka lesz az a község az országban, a melynek pótadója alul marad a 100%-on. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Ez a községi teher elsősorban a kisembert, a kisgazdát fogja sújtani, a kinek érdekeit mi mindannyian az ajkunkon hordjuk és a kinek sorsán mindannyian javítani akarunk; sújtani fogja a középbirtokos osztályt, a mely különben is számtalan bajjal küzd, de a mely a legnagyobb mértékben a nemzet fentartó gerincze. Ha figyelembe veszszük, hogy az egyházi és iskolai adók szintén a közép- és kisbirtokos osztályt, ezt a nemzetfentartó elemet, sújtják a legerősebben, akkor elmondhatjuk, hogy az egyéni jövedelemnek aránylag sokkal nagyobb százaléka vész el a kis- és nagyközségekben, mint a városokban, (Ugy van ! balfelöl.) Maradjunk azonban a mai gyakorlatnál és egy közepes számnál. Vegyünk egy 50%-os községi pótadóju várost, a mely — méltán — panaszkodik e terhe miatt. A városi lakosság e terhek fejében meglehetős ellenértéket kap az őt megillető előnyökben, a városi kommunitásban, a városi lakásban, közegészségügyi intézményekben, üdülőhelyekben, kövezetben, világitásban, kulturális és szórakoztató intézményekben, iskolákban és abban, hogy minden hatóságot helyben talál. A városban van ipar és kereskedelem és igy a városi lakos szükségleteit helyben könnyen kielégítheti. De ha egy falut veszünk 50%-os pótadóval — pedig ez kisebb az átlagnál — kérdem, mije van e teher fejében a falusi lakosnak mindabból, a mit a városi lakos élvez % Azt lehet mondani,