Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.
Ülésnapok - 1910-132
340 132. országos ülés 1911 márczius 31-én, pénteken. hozás eltörölte a Lex Szapáryánát, a Corpus juris e torzszülöttjét; az a kormány és törvényhozás, a mely létesítette a törvényhatósági és állami tisztviselők között a nyugdijviszonosságot és ezzel megalapozta egy egészséges cserének, vérkeringésnek lehetőségét; az a kormány és törvényhozás, a mely kiterjesztette a közigazgatási biróság hatáskörét ; az a kormány és törvényhozás, a mely a hatásköri biróságot létesítette; az a kormány és törvényhozás, a mely a főispánok kivételes hatalmát megszüntette. Mindezekre nézve, hogy ezen az utón akar-e továbbhaladni a kormány, arra nézve sem programmjában, sem nyilatkozataiban, sem a költségvetésben magában nem látok semmit. Pedig a teendő, a mint mondtam, sok volna ; a tér nagyon tág, majdnem azt mondhatnám, végtelen. Kezdem a teendőket illetőleg elsősorban a központnál, magánál a belügyministeriumnál, és ha a belügyministeriumot emlitem, sok részben az egész központi kormányt, az összes ministeriumokat is értem alatta. A ministerium honnan rekrutálja magát ? Közvetlenül az iskolából, (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) A mint a jogakadémiát, vagy egyetemet elvégezte a fiatal ember . . . Förster Aurél: Falut sem látott! Hammersberg László: ... bizonyos protekczió utján bekerül a ministeriumba tiszteletbeli, díjtalan, czimzetes, helyettes fogalmazó gyakornoksegédnek, (Derültség.) vagy a jó Isten tudja, minek czimezik, nevezik. Éveken át dolgozik ingyen, kihasználtatja munkaerejét, mindig várva és tudva, hogy valamikor csakugyan bekerül a tisztviselői státusba. Három-négy, gyakran öt év múlva ez megtörténik, a fiatal ember azután megy, halad a hivatali létrán feljebb-feljebb, utoljára bizonyos számú év múlva irányadó, vezető poziczióba kerül, hivatva van körrendeleteket fogalmazni és kiadni és intézni innen, a czentrumból az egész közigazgatás mechanizmusát, de nagy hibája van, mert lehet bármily eszes, bármily képzett, bármily kiváló ember, talán nem is látott még falut vagy várost és fogalma sincs azokról az életviszonyokról, a melyeknek rendezése az ő feladata volna, (ügy van! a baloldalon.) Innen ered az, a mit szintén tapasztaltam hosszú törvényhatósági szolgálati pályám alatt, hogy a közigazgatás sok baja gyakran az, hogy nem érti meg egymást a czentrum és az alsófoku közigazgatás. Kivihetetlen dolgokat kivan gyakran a központi kormányzat és a mikor azoknak a kivihetetlensége kitűnik, a mikor az alsófoku közigazgatásban a törvényhatóságok igen sok esetben képtelenek, a dolog természeténél fogva, azoknak eleget tenni, akkor előáll a kedvetlenség, előáll az inkonvenienczia és a czentrumból kiadják a jelszót, hogy ime, a vármegyékkel adminisztrálni nem lehet. (Ugy van ! ügy van ! balfélól.) Ezenfelül még egy igen szomorú tapasztalatot is tettünk a nemrég múltban, a mikor néhány évvel ezelőtt az abszolutisztikus kísérlet egészen addig ment, mint abban a törvényhatóságban is, melynek egyik választókerületét nekem van szerencsém képviselni, hogy — jól méltóztassanak megfigyelni, a mit mondok — nemcsak azokat a szorosabb értelemben vett közigazgatási tisztviselőket, a kiknek ingerencziája és funkcziója volt az akkori ütközőpontok körül, t. i. a meg nem szavazott adó és katonaság stb. kérdése körül, hanem valamennyi választott tisztviselőt, le az utolsó árvaszéki aljegyzőig, a kinek pedig ehhez az adminisztráczióhoz semmi köze sem volt, katonával, csendőrrel hajigálták ki hivatalából és a legbrutálisabb, legnyíltabb abszolutizmus lépett életbe, mondom, a mikor ezek a törvényhatósági tisztviselők hiven a maguk tisztviselői kötelességéhez, hiven a maguk hazafiúi, hiven a maguk egyéni becsületbeli kötelességéhez, mely őket a törvényekre tett hivatali eskü megtartására kényszeritette, szó nélkül engedték magukat földönfutókká tétetni és még anyagi exisztencziájukban is látták magukat veszélyeztetni és megsemmisíteni: ugyanakkor a belügyministerium tisztikarából meglehetősen sokszámú egyén váUalt és fogadott el megbízásokat az u. n. királyi biztosok, meg kormánybiztosok táborkarába való részvételre és váUalt kiküldetéseket a vidékre, hogy megfojtsák vele a nemzeti ellentállást és magát a nemzetet is. (Ugy van ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbahldahn.) Én nem áUitom, hogy a czentráhs büróban ebben a szellemben mesterségesen vagy szándékosan nevelnék a fiatalságot vagy a tisztikart. Nem. Én ezzel csak arra akartam rámutatni, hogy az egyoldalú bürokratikus légkörben való nevelkedés az alapvető fogalmak konfúziójára ad okot, ugy hogy nem csodálható az, ha ebben a légkörben évek és évek hosszú sorozata és behatása alatt az embereknek, különösen a gyengébb felfogásuaknak és erkölcsűeknek egy része megszűnik különbséget tenni tudni helyes és nem helyes, jó és rossz, igaz és nem igaz, kötelesség és kötelességszegés között. (Ugy van ! balfelől.) Ennek az állapotnak az orvossága pedig meglehetősen egyszerű; nagyon egyszerű volna intézményileg kimondani és garancziákat teremteni is neki, hogy a czentrumban, a belügyministeriumban talán kivétel nélkül, más ministeriumoknak azonban csak bizonyos osztályaiban ne lehessen alkalmazni senkit, a kijbizonyos meghatározott időt nem töltött külső szolgálatban, a belügyministeriumot illetőleg pedig törvényhatósági szolgálatban. (Helyeslés a baloldalon és a középen.) Hiszen a belügyministeriumban ismerik, mert ismerni kell minden egyes törvényhatósági tisztviselőnek képességeit, rátermettségét, öriási nagy az a tér, melyről a belügyministerium válogathatja a legjobb elemeket és rekrutálhatja magát. Hogy pedig kívánatossá tétessék a bejutás a törvényhatóság jobb elemeire nézve, az nagyon egyszerű volna, t. i. a belügyministeriumban pl. és más ministeriumokban is az alsóbbfoku állásokat, a segédfogalmazói, fogalmazói, sőt esetleg a segéd-