Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-131

131. országos ülés 1911 márczius 30-án, csütörtökön. 317 utat sem fogadták el, hanem hogy erre rálépjenek, ennek is előzetes feltételéül azt tűzték ki, hogy elismertessék az ő álláspontjuk, a mely szerint a pragmatika sérti a horvát jogokat. (Mozgás.) Ha t. képviselőtársam akkor a kormányzatnak tagja lett volna, különösen, ha azon a helyen ült volna, a melyen én. a ki habár a horvátországi tanügy vezetése nem tartozott is hatáskörömbe, mégis kötelességemnek tartottam a tanügy terén ott történtekről tudomást szerezni, ha látta volna azt a harczot, azt a mindenféle módon való megnehezítést, a melyet az ottani magyarság számára felállított magyar iskolák működésével szemben az akkori szerb-horvát koaliezió tanúsított, akkor t. barátom épen ugy tudná, mint én, hogy bizony teljesen meg voltak már érlelve a viszonyok arra, hogy az a konfliktus, a mely lappangott, kitörjön, a mire a pragmatika csak ürügy volt, de nem lehetett ok. (Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbal oldalon.) Akármint legyen is azonban, azt a feltevést, mintha a pragmatikának létesitése valami machiavellisztikus terv lett volna arra, hogy a horvátokat elidegenítse a függetlenségi eszmétől: ezt kizárja már azoknak egyénisége is, a kik abban elsősorban részt vettek és a körülmények egész lánczolata. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ezeket kívántam teljes elismerése mellett t. képviselőtársam mélységes tanulmányának, ebben a kérdésben rektifikálni. annak a kormányzatnak érdekében, a melynek tagja voltam és a melynek ugy ezen, mint többi ténykedéseért teljes szolidaritást vállalok. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Most pedig visszatérek a tárgyhoz : a fiumei kérdéshez. (Halljuk ! Halljuk !) Ezen a téren azután teljesen egyetértek előttem szólott t. képviselőtársammal egy árnyalattal, a melyre beszédem folyamán vissza fogok térni. Nekem is az a szomorú benyomásom, hogy a t. kormány Fiúméban horvát politikát folytat, (ügy van! a szélsőbaloldalon.) A pénzügyi bizottságban már felhoztam az erre vonatkozó indicziumokat és akkor a t. ministerelnök úrtól más felvilágosítást nem tudtam nyerni, mint azt, hogy, a mint ő magát kifejezte, a kormánynak Fiúméban semmi különös politikája, semmi különös politikai czélzata nincsen. Hát még ebben az enyhe beállításban is elég hiba, ha ez igy van. Tény, hogy Fiúméban a legnagyobb erővel foly a horvátositási proczesszus, a melynek végleges eredményét és majdnem befejezését az osztrák tengermelléki és különösen Dalmáczia városainak egész sorozatában már látjuk. Mikor fiatalember voltam, az alkotmány helyreállítását közvetlenül követő években, igen jól emlékszem, egy dalmát küldöttség jött ide, hogy egy Dalmácziában létesítendő nagy nemzeti múzeum számára Magyarország erkölcsi és társadalmi utón, anyagi támogatását is megnyerje. Azok az urak a dalmát városi érdekeltség képviseletében jöttek ide Magyarország politikájának akkori vezető férfiúival tanácskozni; miután azonban ők csak olaszul tudtak és a magyar vezető férfiak közt, a kik akkor Budapesten voltak, történetesen nem volt olaszul tudó ember, valamelyiküknek eszébe jutottam én s miután történetesen az olasz nyelvet birom, mint egészen fiatal ember, tolmácskép szerepeltem abban a tanácskozásban, a mely a dalmát városok küldöttsége és a magyar politika akkori vezetői közt folyt. Ezt a reminiszczencziát annak megállapítására hozom fel, hogy akkor és ennek most 45 esztendeje, még teljesen olasz volt a városi élet Dalmácziában, ma pedig annak alig van többé nyoma. Ugyanez a folyamat ostromolja Fiumét. Nem lehet tehát ezzel szemben azt mondani, hogy a ki birja, marja, hogy a ki elég erős, hadd érvényesüljön, a ki gyengébb, hadd pusztuljon, ez az ő dolguk, nem a mi dolgunk. Nem, t. képviselőház! Magyarországnak elsőrendű érdeke az, hogy Fiume, miután chiméra az, hogy nyelve szerint magyar várossá legyen, az olasz jelleget megtartsa. (Élénk helyeslés a báloldalon.) Nekem volt e tekintetben politikám. Nekem egész határozottan ez a politikám volt és mint vaUás- és közoktatásügyi miniszter ezt a politikát részben kezdeményeztem és részben keresztül is vittem némely eszközzel. A kezdeményezés azonban megakadt, mert állásomtól megváltam, de az volt határozott politikám, hogy az odavándorolt, odatelepedett magyarság érdekeinek fentartásával és gondozásával, a mi ellen a Fiúméban akkor hatalmon lévő autonóm párt semmi kifogást nem tett, hanem ebben támogatni is kívánt, a városnak olasz jellege és egyszersmind Magyarországhoz való ragaszkodása fentartassék. (Helyeslés a baloldalon.) Ebből a czélból terveztem én és tervezte az akkori egész kormány is egyebek közt azt is, hogy Fiume egyházilag külön választassák. (Halljuk ! Halljuk !) Azok az adatok, a melyeket Polónyi Dezső t. képviselőtársam felhozott, mind teljesen igazak. Ezek nemcsak nemzeti szempontból nyújtanak egy szomorú képet, hanem egyszersmind Fiume város területén a vallási és erkölcsi züllésnek olyan jelenségeit produkálják, a melyek mellett ebből a szempontból nem lehet közömbösen elmenni. Fiúménak állandó küzdelme van az iskolát vezető városi hatóság és a hittanárok között, a mely néha odavezet, hogy a hittanárokat eltávolítják az iskolából. Hiszen tudjuk mindnyájan az olasz lelket; mélyen vallásos, hogy ugy mondjam, született katholikus és a mikor elidegenittetik ezen vallásától, átcsap az ellenkező túlzásba és a veleszületett vallásos hév a vallásellenességnek fanatizmusában nyilvánul meg. Közel állunk Fiúméban ilyen jelenségek fölülkerekedéséhez azon antipátia miatt, a melyet az egyházi tényezők legnagyobb részének horvátositó munkája ott támaszt. Ez alól nincs más menekvés, mint Fiúménak egyházi különválasztása, a melyre nézve az előmunkálatok már csaknem be voltak fejezve. Természetesen, egy távozni készülő kormány, a milyen mi voltunk, nem képes és nem bír többé azzal az erővel, hogy egy olyan