Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-131

316 131. országos ülés 1911 márczius 30-án, csütörtökön. történni az, hogy Fiume teljesen elhorvátositva áll előttünk és utólag fogjuk mondani, hogy milyen helyes lett volna ám más politikát folytatni. Én nemcsak nem helyeselhetem, hanem egyenesen kárhoztatom azt a politikát, a mely kinevez oda egy kormányzót, a kinek személye sem alkalmas többféle okból ezen tisztségre. Ez a kormányzó egy nagy hivatal élén — ma talán kilenczen vannak a hivatalban — a világon semmi mást nem dolgozik, mint fordításokat végeztet. Kötelessége lenne a velünk egyetértő, az érdekszolidaritás alapján velünk kapcsolatban lévő polgársággal egyet-, értőleg becsületes nemzeti politikát folytatni. Nem ezt teszi. Egy hang (jobbfelől) : Ezt teszi! Gr. Batthyány Tivadar: Bizonyítsa majd be a képviselő ur ! Polónyi Dezső: Azzal kezdte működését, hogy ujjat húzott a rapprezentanzával. El se ment magát beiktattatni, apró-cseprő kellemetlenségekkel gyengíti annak erejét. Ennek a politikának nem lehet más vége, mint az, hogy előbb-utóbb teljesen éretten fog odapottyanni az a Fiume a horvátok ölébe, a mely Fiúméról Apponyi Albert t. képviselőtársunk a múlt évi indemnitási vitánál oly szép szavakkal emlékezett meg. Ilyen politikát nem támogathatván, ezt a költségvetési tételt nem szavazom meg. (Élénk helyeslés és éljenzés a szélsőbaloldalon. A szónokot üdvözlik.) Beszkid Antal jegyző: Gr. Apponyi Albert! (Halljuk ! Halljuk !) Gr. Apponyi Albert: T. képviselőház! Az előttem szólott igen t. képviselő ur igen nagy tanulmánynyal és bőséges adatanyaggal felszerelve tárgyalta a fiumei kérdést és ennek folytán nagyon megkönnyítette számomra azt a feladatot, hogy ehhez, a magyar politika szempontjából elsőrendű fontosságú tételhez én is néhány felvilágosító szóval hozzájáruljak. De mielőtt ezt tenném, kénytelen vagyok, részben személyes kérdés czimén is, t. képviselőtársam tegnapi beszédének egy részére kiterjeszkedni. Ezt azonban csakis a ház engedélyével tehetem s ezért kérem is a t. ház engedelmét, hogy néhány perczet szentelhessek t. képviselőtársam tegnapi beszéde rám vonatkozó tételének. Én azt a beszédet, a melyben Polónyi Dezső képviselő ur a horvátországi ügyeket nagy alapossággal tárgyalta, nemcsak a legnagyobb érdeklődéssel hallgattam, hanem helyeslésemmel is kisértem. Történetesen azonban épen akkor kellett egy vendégemhez távoznom, mikor beszédében áttért arra, a mire nézve nekem megjegyzésem van. (Halljuk ! Halljuk !) A képviselő ur ugyanis azt mondta, hogy ő az ismert és sokat vitatott vasúti pragmatikából és más egyéb mellékjelenségekből, a többek közt abból a körülményből, hogy gróf Andrássy Gyula, mint belügjműnister. a nemzetiségeket ellenünk izgatta, — a mely állítás ellen én, a Id gróf Andrássy Gyula kormányzati politikájával szolidaritásban állottam, egész határozottsággal tiltakozom j — azt a benyomást merítette, mintha ez a szolgálati pragmatika alkalmas eszköznek kínálkozott volna arra, hogy a horvátokat, a kikkel a kibékülési és megegyezési áramlatokban benne voltunk, a koaliezió és különösen a függetlenségi párt ellen izgassa. Nem akarok én a dolog érdeme feletti kontroverziába bocsátkozni, de mint a ki, igaz, hogy csak mint a ministertanács tagja, de mégis aktive részes voltam %ezen pragmatika megalkotásában, mert az ilyen fontos politikai kérdést nemcsak . a szakminister dönti el egyedül, hanem az a ministertanácsban megvitattatik, a leghatározottabban állithatom, hogy abból a feltevésből, mintha ez a pragmatika eszköz lett volna, mintha az lett volna a szándék, hogy ez eszköz legyen, mert igy hangzottak a t. képviselő ur szavai . . . Polónyi Géza: Az eredmény mindenesetre az volt ! (Zaj.) Gr. Apponyi Albert: Erre is kitérek . . . egy szó sem lehet igaz, mert ezt kizárj körülmény is, hogy ennek a jwagmatikának szerzője, vagyis a ki ezt létesítette, a függetlenségi párt elnöke és vezére volt. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Csak annyit mondok e tekintetben, hogy először is abban a pragmatikában az én máig is változatlan meggyőződésem szerint, a Horvátországgal egyetértőleg hozott u. n. horvát megegyezési törvény, az 1868 : XXX. t,-cz. nincs is érintve, mert csak az foglaltatik benne, a mi megfelel annak a törvény 57. §-ának, a melyre egyedül lehet hivatkozni és a mely azt mondja, hogy Horvát-Szlavonországok határai között a közös kormányzat közegeinek hivatalos nyelvéül is a horvát nyelv állapittatik meg. A vasúti pragmatika tehát két okból nem érintheti ezt a törvényt. Először abból az okból, mert a vasúti alkalmazottak, a kik egy állami üzemnek alkalmazottai, nem tekinthetők a kormányzat közegeinek, másodszor mert a mire nézve kontroverzia nem merülhet fel, abban a pragmatikában egy szó sincs az államvasutaknak Horvátországban való hivatalos nyelvéről, hanem abban csak egy kvalifikáczionális kikötés foglaltatik és ez az, hogy a magyar államvasutak alkalmazottai az államvasutak egységes adminisztrácziójának szempontjából, a horvát nyelven üdvül, a magyar nyelvet is tartoznak tudni, (Helyeslés bal felől.) Ha Horvátországban bizonyos földalatti agitácziók és ténykedések folytán, a melyek kezdetüket már akkor vették, mikor mi azt hittük, hogy a jóbarátság felé való utón vagyunk, nem érlelődtek volna meg ilyen törekvések, akkor maga a pragmatika abszolúte nem lett volna alkalmas arra, hogy konfliktust idézzen elő, (Ugy van!) különösen akkor nem, mikor az akkori kormány hajlandónak mutatkozott arra, hogy mihelyt törvénymagyarázati kontroverzkérdés forog fenn, ez a regnikoláris bizottságok -utján való tárgyalások terén intéztessék el. A horvátok pedig, a kikkel akkor szemben állottunk, erre nézve is bebizonyi• tották a jóhiszeműség teljes hiányát, mert ezt &z