Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-131

131. országos ülés 1911 márczius 30-án, csütörtökön. 313 jogosulatlan igényt támasztani nem fog azzal a I nemzettel szemben, a melylyel olyan tisztességesen becsületesen és főleg előnyösen egyezett ki. (Igaz ! Ugy van ! a szélsőbahldalon.) Az egyezség megkötése után azonban sajnosán tapasztaltuk, hogy Horvátország a helyett, hogy megfelelt volna ennek a nemcsak nemes és nagy hivatásának, hanem egyenesen kötelességének, erkölcsi kötelezettségének, álláspontot változtatott és a 66. §. rendelkezését megint csak egy lépcsőfoknak fogta fel, a melyre fellépve azután az ő további jogait esetleg érvényesitketőknek véli. Ugy fogják fel Horvátországban a 66. §. rendelkezését, hogy mivel nekik rész van biztositva Fiume közjogi helyzetének végleges rendezésében és pedig egyenrangú rész a másik két kompacziszczensszel, ennek folytán ők mindenkor meg fogják tudni akadályozni egy olyan végleges rendezésnek létrehozását, a mely az ő felfogásuknak teljesen és tökéletesen meg nem felel. Én nem kivánok ennek az eljárásnak méltatásába részletesen belebocsátkozni, hanem elegendőnek tartom, ha tényként ideálhtom és hozzáteszem mindössze azt az egyet, hogy az annak idején folytatott tárgyalásoknál Fiume városának kiküldöttei természetszerűleg mindig a magyar állásponttal egyező álláspontot vallottak. A fiumeieknek hagyományos, több izben kitüntetett hűsége, a kölcsönös érdekszövetség, az érdekszolidaritásnak érzése együtt tartotta őket ösztönszerűleg nézetben is velünk. Nem lehet továbbá csodálni azt, hogy az a Fiume, a mely egy rövid időre az 1848-iki események hatása alatt az abszolutizmus idején Horvátországba volt bekebelezve, nem tudhatta elfelejteni azokat a példátlan erőszakoskodásokat, a melyek vele szemben a teljes és tökéletes beolvasztás czéljáira alkalmaztattak, — nem tudhatták a fiumeiek elfelejteni, hogy ezen idő alatt Horvátország semmit nem tett az ő érdekeikért, ellenkezőleg olyan módon viselkedett, a melynek következménye volt, hogy elszigeteltettek a tengeri külkereskedelemtől, (Zaj. Elnök csenget.) sőt Horvátország egyenesen kizsákmányolta magának ezt a várost, nem tekintette egyébnek, mint egy adóobjektumnak, egy jövedelmi forrásnak, a melyet tetszésük és kényük-kedvük szerint kihasználhatnak. Ezen a körülmények is közreműködtek természetesen abban, hogy bizony a fiumeiek megemlékeztek erről a keserves helyzetről. De oka volt ennek egyúttal az is, — és nézetem szerint talán ez a még fontosabb és súlyosabb ok — hogy Fiúméban évszázados autonómiája alatt egy meglehetősen ' gerinczes, erős polgárság fejlődött ki, a mely a saját maga jól felfogott érdekében is sokkal előnyösebbnek fogja mindenkor látni azt, hogy ha ő megmaradva régi közjogi állásában. Magyarországhoz, a szorosan vett Magyarországhoz csatolt külön testet képez erős autonómiájával, mert hiszen ez felel meg nekik minden tekintetben, gazdasági, társadalmi és kulturális érdekeik szempontjából. KÉPYH, NAPLÓ. 1910—1915. VI. KÖTET. T. ház ! Ez abban az időben, a mikor a regnikoláris deputácziók működésüket folytatták, teljesen rendben volt, teljesen megfelelt a helyes viszonyoknak. Azóta azonban a viszonyokat sajnosán és a mi hátrányunkra megváltoztatva látjuk. Csak legyen szabad rámutatnom, hogy mig a 70-es években Fiumében úgyszólván alig lehetett horvát szót hallani, addig ma a korzón, nyilvános helyen, sétányokon, üzletekben az ember bárhová megy, mindenütt horvátul szólitják meg, hangos horvát beszédet hall, az olaszok már úgyszólván a szájukat sem merik kinyitni. Ha nézzük a népesedési viszonyokat, a 70-es években elenyésző csekély volt az arányszáma a horvátoknak. Ma azt látjuk, hogy Fiume lakossága közül 25.000 olasz, 17.000 horvát és 8.000 magyar van. E számok azonban még nem beszélnek elég világosan. •Jól tudjuk, hogy egy általános nemzetiségi mozgalmi törvény az, hogy e nemzetiségi mozgalmak, a melyek nyelvi különbségre vannak alapitva, nem vulkanikus természetűek, hanem neptunikusok — u. n. neptunikus folyamat megy végbe a nyelvhatáron. Az erősebb nyelvű és erősebb érzésű nép nem lávaként önti el a másik nyelvterületet, hanem a nyelvhatáron lassan, de biztosan, ugy, mint a folyó, szemcsénkint mossa ki a maga számára a talajt és j^rszemenkint épiti az uj növedékeket. A horvátok, ugy látszik, ennek tudatában voltak és vannak, mert egy rendszeres folyamatot látunk azon idő óta, a mely Fiume teljes és tökéletes elhorvátositását czélozza azon nyilvánvalóan meghatározott czél érdekében, hogy majdan a legközelebbi tárgyalásoknál már Fiumét a három főkompacziszczeusz közt mindenesetre a legfőképen érdekeltet a maguk álláspontja mellé tudják soroztatni. Ha méltóztatik megengedni, egészen röviden néhány adat felsorolásával kivánom még a t. ház türelmét igénybevenni, (Halljuk! a szélsőbaloldalon.) a mely adatok igen kiáltóan beszélnek, igen kiáltóan igazolják, hogy ez az erős, neptunisztikus folyamat ma már ott tart, hogy már csak egy utolsó gyenge lökésre van szükség és Fiumét elvesztettük. Mert kétségtelen, hogy elvesztettük, a mint a horvát elem ott túlsúlyra kerül. Ha vizsgáljuk a társadalmi élet bármely vonatkozását, gazdasági, kulturális, jiolitikai, i zorosabb értelemben vett társadalmi vonatkozásait, minden téren a horvátoknak óriási előnyomulását és térfoglalását találjuk. Itt van pl. kulturális téren a papság kérdése. Szándékosan kezdem e dologgal, mert a fiumei püspökség kérdése, a melyet gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam annak idején már szóba is hozott volt és még részletesebben gróf Batthyány Tivadar emiitette meg, oly fontos körülményt képez, a mely egymagában elegendő lenne arra, hogy a kormánynak ez ügvben tanúsított állásfoglalása miatt vele szemben bizalommal ne viseltethessünk. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) 40