Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-131

312 131. országos ülés 1911 márczius 30-án, csütörtökön. igyekezzünk lehetőleg komoly tanulmányok alapján meggyőződésünket kifejteni és indokolni. Talán egyetlenegyet tudnék megállapítani a t. ministerelnök ur beszédének nagyrészt negatív tartalmából, t. i. azt, hogy egyetlen érdemleges kijelentést sem tett azon kérdés tárgyában, hogy a trializmussal tulaj donképen hogyan állunk és hogy ő ebben a kérdésben határozottan milyen álláspontot foglal el. Az ő feltételes módban használt kifejezéseivel nem látom megczáfolva előterjesztéseimet és igy méltóztassék megengedni, hogy fentartva mindazt, a mit elmondottam, mintegy ahhoz csatolva tegyem meg mai, lehetőleg rövidre szabandó előtérj esztéseimet. T. ház ! Horvátországnak Fiume birására és birhatására vonatkozó nagy aggressziv politikája olyan jelenség, a mely elől nem szabad elzárkóznunk. Már nemrégiben, a múlt év folyamán, az indemnitási vita alkalmával több felszólalás rámutatott arra, hogy Fiume területén olyan kérdések várnak rendezésre, a melyek a magyar áüam sarkalatos törvényeit, területi egységét, sőt nemzeti alajjját érintik. Horvátország oly erős igényt táplál és vél megindokolhatónak Fiume területének birására és ezt a vélt jogát oly módon juttatja kifejezésre, a melyet nézetem szerint már tűrnünk nem szabad. Teszi ezt daczára annak, hogy Horvátországnak Fiume területére nézve semmiféle törvényes alappal megindokolható igénye nincs és nem lehet. Ez kézzelfoghatólag igy van, mert Fiume Horvátországba soha bekebelezve nem volt; 1848 előtt a bán Fiume területén semmiféle joghatóságot sohasem gyakorolt. Az 1848-iki események szolgálhattak alkalmul egy rövid időre való jogtalan — mondjuk igy — bitorlásra, azonban jogalapul, legalább is komolyan számbavehető jogalapul azok sohasem szolgálhattak. (Helyeslés a szélsőbaloldalon. Ugy van! jobbfelől.) Fiume évszázados, sokkal régibb autonómiája bizonyítja, hogy mindig a magyar szent koronához csatolt külön testet képezett. Utalok a tegnapi beszédemben elmondottakra és ismétlem, hogy ily viszonyok között történt a regnikoláris deputácziókban 1868-ban, hogy mindjárt az egyezkedési tárgyalások elején a küldöttségek a terület kérdésére vonatkozólag kívántak megállapodásra jutni, hogy t. i. a megkötendő egyezmény milyen területre vonatkozik. A horvátországi kiküldöttek azzal kezdették előterjesztésüket, hogy disztinkcziót állítottak fel a Horvátországhoz tartozható reális és szerintük u. n. virtuális területek között. A virtuális területek közé sorozták Fiumét is

4 Konstatálni kívánom, hogy ezen felállításra a magyar regnikoláris deputáczió azonnal a legélénkebb tiltakozását fejezte ki. Széles történelmi alapon kidolgozott fejtegetéssel mutatta ki, hogy Horvátországnak Fiúméra soha semmiféle alapja vagy jogigénye még virtuális terület czim alatt sem lehetett és nincsen. Ennek következése volt, hogy a horvátországi kiküldöttek is elejtették eme kívánságukat és Fiume kikapcsoltatott még a virtuális területek köréből is. Mikor a területi megegyezés megtörtént, akkor ment át a regnikoláris deputáczió az egyes kérdések pontonkénti tárgyalására és azokban teljes és tökéletes megegyezés létesült. Legvégére maradt Fiume állásának és közjogi helyzetének meghatározása. És ekkor egy csodálatos dolog történt. Nem kívánom teljes részletességgel előadni az akkor történteket, csupán azt a néhány jelenséget, a melyekre fejtegetéseim során szükség van, óhajtom ideállítani. Az történt ugyanis, hogy a horvát országos küldöttség tagjai a maguk részéről legalább beligazgatási és közoktatási kérdésekben hatáskört kívántak volna maguknak biztosítani Fiume területére vonatkozólag. Azonban ezt — természetszerűleg — a magyar bizottság tagjai a leghatározottabban ellenezték. Ennek folytán azután egy megegyezés jött létre a 66. §-ban, a mely megmondja azt, hogy Fiume helyzete és állása marad a régi, a míg végleges helyzetét egy kiküldendő hármas regnikoláris deputáczió nem rendezi, még pedig végérvényesen. Feltűnő az, hogy Magyarország küldöttsége, a magyar regnikoláris deputáczió, miért kivánt Horvátországnak részt biztosítani ezen újonnan szervezendő regnikoláris. deputáczióban és miért tett oda három faktort, holott Horvátországnak tulaj donképen a dologhoz köze sem lett volna. Az akkori indokolások megmondják azt, hogy a magyar nemzet évszázados lovagias érzéséhez és becsületéhez hiven, azzal a nemzettel, a melylyel épen kiegyezett, olyan egyezséget kivánt létesíteni, hogy az teljesen tiszta és őszinte legyen és elvárja, hogy az ő lovagias eljárásának folyómányakép, mert hiszen ebben az egyezményben olyan széleskörű autonóm törvényhozást biztosított Horvátországnak, a minővel az 800 év óta sohasem birt — mondom, ezen lovagias eljárásának mintegy viszonzásakép a kiegyezett testvértársország szintén lovagiasan, maga jöjjön segítségünkre elhárítani azokat az akadályokat, a melyek a Fiume végleges rendezéséről szóló régi törvények végrehajtásának még útjában állhatnak. Ezek voltak azok a nemes indokok, a melyek a magyar országos küldöttség tagjait vezérelték, midőn a 66. §. megalkotásába.és abban a formában való megalkotásába belementek,!? Mert hiszen nemzetek közötti vitás kérdéseket nem lehet sommás tyukperek mintájára elintézni; sokkal magasabb eszmék kell hogy vezéreljék az embereket és a kedélyeket egyes kérdések eldöntésénél s a fősuly mindig a kölcsönös egyetértésre és megértésre helyezendő. Ez volt az oka tehát annak, ez a magasabb szempont, ez a nemes, lovagias érzés, hogy maga Magyarország részt kivánt biztosítani Horvátországnak, alkalmat és módot kivánt neki adni arra, hogy ő is hozzájáruljon Fiume közjogi helyzetének teljes és végleges rendc zéséhez, feltételezve azt, hogy Horvátország évszázados hagyományok és törvények , ellenére