Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-118

118. országos ülés 1911 márczius 9-én, csütörtökön. 19 vezényelt, mert a szélén álló ember nem is hallotta volna, hanem kardj elekkel. A vezényszó tehát teljesen értéktelen dolog és ezért kell a nemzetnek éveken keresztül könnyeket hullatnia, ezért kell éveken keresztül difterencziákat felidézni a nemzet és királya között, pedig — mondom — ennek semmi czélszerűsége nincs katonai szempontból. A kinek csak egy kis fogalma van a katonai beosztás jelentőségéről, tudja, hogy kisebb kontingenst, kisebb haderőt abszolúte nem lehet vezényelni, altisztekre, a Subaltern-Offizierek-re, a hadnagyokra és a főhadnagyokra van bizva. Ha majd komoly helyzet előtt állunk, nem német kommandóval fogják a magyar bakákat, a magyar huszárokat vezetni, (Ugy van! balfelöl.) hanem magyar kommandóval, mert az a baka. az a huszár, mikor veszedelemben van. ugy elfelejti azt a német kommandót, mintha sohasem hallotta volna. • Hiszen csak egy nagygyakorlatot kell végignézni. Pl. épen a harmadik hadtest gyakorlatánál, a melyre volt szerencsém hivatkozni, a magyar katonák összejöttek stájer' katonákkal. Ott a huszároknál mindent lehetett hallani, csak azt nem, hogy vorwärts, vagy marsch, hanem ott jó becsületes magyar káromkodások történtek, aztán nekimentek a dragonyos csapatnak és ugy széjjelvertek bennünket, mintha sohasem lettünk volna ott. (Derültség.) Most már röviden bevégzem felszólalásomat. (Halljuk ! Halljuk ! balfelöl.) Csak még azt akarom megindokolni, hogy a vezényletnek voltaképen miért nem tulaj donitok fontosságot. A vezényletet nem is a nyelv határozza meg, azt a nemzetnek gyökerében kell találni, azt a kölcsönösségben, a nemzetbe vetett bizalomban és a nemzetnek a hadseregbe vetett bizalmában találja meg a hadsereg. Ha ez az őserő hiányzik valamely hadseregből, lehet. azt bármiféle nyelven kommandirozni, az a hadsereg soha, de soha fényes eredményeket produkálni nem fog. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Az osztrák hadseregnél divat volt és divat ma is, hogy pl. szép haditerveket dolgoznak ki. Méltóztassék csak elolvasni gróf Tolsztojnak, a »Háboru és béke« czimű nagy munkáját, a melyben ez a zseniális orosz bölcs azt irja, hogy Napóleon, miképen verte meg állandóan az osztrák generálisokat, a kik mindig oly szerencsés kézzel tudták összeállitani maguk programmját és harczi terveiket, hogy papiroson zseniálisabb dolgokat elképzelni sem lehetett. Az volt azonban mindig a legnagyobb baj, hogy az ellenséges hadseregek nem akartak sohasem e haditerv szerint harczolni. (Derültség a szélsőbaloldalon.) Én ezt csak azért említettem fel per tangentem, mert nem az elvont theoretikumban, a melyben azt keresik, nem a nemzettől való elszigeteltségben, hanem ellenkezőleg, a nemzettel való legszorosabb konnexióban keresendő a hadseregek harczképessége. (Igaz! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Méltóztassék elhinni, hogy mi egy perczig sem gondolkoznánk azon, hogy nagyobb áldozatokkal járuljunk hozzá a haderő fejlesztéséhez és fentartásához, ha látnók, hogy ez a haderő nem mindig ellenünk, hanem néha-néha mellettünk is van. (Igaz ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Méltóztassék elhinni a mélyen t. honvédelmi minister urnak, hogy az a magyar anya, a mikor katonafiát a közös hadseregbe besorozzák, örökre lemondottnak tekinti magát a fiáról. A honvédségnél, hála Isten, már egészen más az álláspont. Bár fájdalom, azt is el lehet mondani, hogy a közös hadsereg szelleme az, a mely a honvédséget is bizonyos tekintetben befolyásolta. Az antagonizmus megvan a két hadsereg között, a hadsereg és a honvédség egymás irányában ugyan fentartja a konnexiót, de azért mégis egészen más az érzület a két hadseregnél. Egyben azonban mégis megegyeznek. Abban, hogy ha a között kell választani, hogy a nemzet jogait tartsák evidencziában, és annak a jogait akarják megvédeni, vagy pedig teljesítsék a koronának feltétlen parancsát, akkor fájdalom, az osztrák hadsereg befolyása és szelleme folytán, honvédségünk is arra az álláspontra helyezkedett, hogy bevonult a képviselőházba és teljesítette a katonai parancsot. (Igaz! Ugy van ! a szélsőbaloldalon. Felkiáltások : Szomorú !) Odaát és odafent, t. képviselőház, ugy látszik, még mindig a régi, lejárt római politikát akarják megvalósítani. A »divide et impera<< politikáját, a mint ez Tallián Béla t. képviselőtársam beszédében is kifejezést nyert, mert nemzetiségi szempontból tartják veszedelmesnek a magyar szellemnek és a magyar nyelvnek a hadseregbe való bevonulását. Nem tudom, t. kéjiviselőház, hogy ez miért volna veszedelmes. Hogyha véletlenül az osztrák hadvezetőség és azok a legfőbb irányadó tényezők arra a gondolatra jutnának, hogy megadják a magyar nemzetnek katonai követeléseit; ha véletlenül azt mondanák, hogy kielégítjük a nemzet jogait, és eloszlatjuk a három századon és még több időn át tartott differencziákat, vájjon akkor a »divide et impera« politikáját kellene-e még ellenünk érvényesíteni, és nem a magyar néj) és a magyar nemzet lenne-e a leghűségesebb fentartója a koronának és a kettős monarchiának ? (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ha pedig czélszerűségi szempontból veszszük, t. képviselőház, a magyar nyelv ügyét, akkor azt a kérdést vetem fel, hogy vájjon nem könnyebb-e annak a 8—9 ezer intelligens tisztnek egy más nyelvet, a magyar nyelvet elsajátítani, mint annak a 20 millión felül lévő lakosságnak, a melyből az ujonczkontingens kikerül és a mely ezt a nyelvet nem három, de harmincz esztendő alatt sem képes elsajátítani? Hol kezdődik katonaságnál legelsősorban az oktatás ? Megtanítják mindenekelőtt azoknak a tiszteletreméltó uraknak neveire az ujonczot, a kik a hadsereg intézőségének vezetői. Eésztvettem én is egy ilyen tanításnál és láttam, hogy az a 3*