Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.
Ülésnapok - 1910-127
21* 127. országos ülés 1911 sőt tegnap, a mikor ezt itt Haller István t. képviselőtársam felemlítette, az előadói székből történt olyan nyilatkozat, hogy azok is meg vannak adóztatva. Igen ám, csakhogy hogyan? Ezer korona után 30 krajezárt, vagyis 60 fillért fizetnek. Ez nem megadóztatás. Ott a tőzsdén, a hol a határidőüzletkötések történnek, milliókat nyernek, és azt hiszem, hogy épen ugy, a mint a korcsmáros megadóztatja azt a felet, a ki a kártyán nyer, az állam is megadóztathatná azokat, a kiknek a tőzsdén milliók vándorolnak a zsebükbe, ezen nyereségük után. Ezer korona után azonban nem 60 fillér, hanem 60 korona adót kellene kivetni, mert ebből az ezer korona nyereségből kikerülne 60 korona, és még mindig maradna az illetőnek 940 korona nyeresége. Ha tehát mindenféle lényt ebben a hazában meg tudnak adóztatni és mindenfélére kiterjed az állam figyelme, akkor azt hiszem, hogy erre a két utóbbira is ki kell, hogy terjedjen, hogy ott, a hol munka nélkül jönnek nagy jövedelmek a zsebbe, mint a tőzsdén és a parezellázásoknál, az állam ebből is vegye ki a maga részét. T. ház! Ha végigtekintünk a költségvetésen, találunk itt a kereskedelemügyi tárczánál egy sürgős óhajt, a mely közelismerésben részesült, a fizetésfelemelésnól, ez pedig azoknak a nyomorult utkaparóknak az érdeke, a kik állami életünkben hivatva vannak arra, hogy a kereskedelmi forgalom lebonyolítását lehetővé tegyék, mert mi a kereskedelmi forgalmat csak ugy tudjuk lebonyolítani, hogy ha meglehetős jó utaink vannak, a melyeken a szállításokat elvégezhetjük. S ezeknek az embereknek ma is csak 32 korona a havifizetésük, a mi egy esztendőben mindösszevéve kitesz 360—392 koronát. Most méltóztassék elgondolni, hogy az a szegény ember, a kinek öt-hat családtagja van, hogyan bír 392 koronából megélni akkor, a mikor azok a hivatalnokok, a kiknek 1000 forint fizetésük van, folyton jönnek azzal a panaszszal, a hogy a mai viszonyok között megélni nem képesek, s azért szükséges a fizetés javítása és felemelése. Ha tehát ezt a panaszt figyelembe veszszük ( és iparkodunk a hivatalnokok bajain segíteni, akkor azt hiszem, hogy ezeknek az utkaparóknak bajain is segítenünk kell, a kik szintén alkalmazottai az államnak és a vármegyének, még pedig segítenünk kell akként, hogy a kormány gondoskodjék arról, hogy egyformának tekintse ugy a vármegyei, mint &'i állami utkaparókat, s ha nem is valami magas fizetésben, de legalább havi 50 korona fizetésben részesítse őket. T. ház! A közoktatásügyi ministerium költségvetésénél szintén találunk hiányokat. Nevezetesen, bár az iskolák államosítása lebeg szemünk előtt, és az igen t. kormány is, a mikor ez az országgyűlés megnyílott, magáévá tette azt, hogy a közoktatásügyet minden téren iparkodnunk kell fejleszteni és terjeszteni, mégis márczius 2k~én, pénteken. azzal a jelenséggel találkozunk, hogy ennek a tárczának a javára a költségvetésbe alig van valami többlet felvéve. (Zaj. Elnök csenget.) Már pedig államot, hogy felvilágosodott, és hatalmas legyen, elképzelni nem lehet akkor, hogyha abban a tudomány nem fejlesztetik, hanem elhanyagoltatik. Magyarországon pedig szomorú tapasztalatok vannak, nevezetesen, hogy egy-egy járásban, a hova 30—32 község tartozik, 10—12 községben iskola nélkül vannak a gyermekek, a kik künnjárnak az utczán és a tudomány tanulásának hiányában hunezutságokban vesznek részt, vagyis a szó szoros értelmében csibészek válnak belőlük, tanulatlanok maradnak. Ily viszonyok vannak lenn Somogy megyében. A barcsi járásban hányszor sürgettük az iskola államosítását, 3 év óta folytonosan húzódik, Pogányszentpéter községben 72 gyermek van iskola nélkül, Belczna községben csak 2 : 60 gyermek van iskola nélkül, ugyancsak ott van a saját községem, a hol a katholikus gyermekek száma 52 és iskola, tanító nélkül vannak, mert nem bírják fedezni a tanitófizetést, mert az a 10—15 lakos, a kinek van pár hold földje, a többi egyáltalán vagyontalan, ezek nem birják a tanítói állást fentartani, hogy a tudományt fejleszthessék. Sajnos, hogy e téren a kormány csigalassúsággal dolgozik és a mire épen szükség van, azt hanyagolja el, nem törődik vele, pedig itt sürgős megoldásra és segítségre volna szükség. Nekem e téren az az alázatos indítványom, hogy, ha a kormány száz milliókat tud költeni hadügyi czélokra, akkor igenis a magyar állam tudománya, kereskedelme, földmivelése, szóval többi czéljaira ugyanannyit költsön és ez meghozná a kamatját, mert a nemzet erősebb lenne tudásban és a külföldi kulturállamok előtt több tekintélyt szerezne, mint a mai körülmények közt, a mikor mindent csak a hadügyekre áldozunk és viszünk fel Bécsbe, a saját belügyeinket pedig elhanyagoljuk és nem törődünk velük. Ha mindezek után a kormány és a t. pénzügyminister ur megmarad annál az állitásnál, hogy ma Magyarországon a kisebb néposztály boldog, akkor ne csodálkozzék, hogy nekem az a nézetem, hogy itt a régi Kolonics-féle szellem ébredt fel, a mely akkor, a mikor segítségre volna szükség, azt mondja, hogy vigan vagyunk, jó sorunk van, hogy Magyarországot előbb koldussá, szegénynyó kell tenni ós azután Ausztriába kell bekebelezni és ugy látszik, Magyarországon egy czélt tartanak szem előtt, hogy Bécs minél hatalmasabb legyen és Magyarország, mint tartomány, legyen bekebelezve; ez a Kolonics szelleme, a mely régi századokban el volt Ítélve, ezt akarják a nép szivében újra felébreszteni és oda leszünk szolgáltatva Ausztriának zsákmányul, épen ezért nemcsak elvi szempontból nem fogadom el a javaslatot, de abból a szempontból se, hogy a mire szükség van, az nincs a javaslatban, nincs előterjesztve, kívánom tehát, hogy a
