Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-127

127. országos ülés 1911 márczius 2í-én, pénteken. 213 met már az indenmitási vita alkalmával, a múlt évben. A borfogyasztási törvény is olyan igazságtalan, hogy az mindenütt fennállhat, csak épen müveit államban nem. Nevezetesen a törkölyborra épen annyi fogyasztási adó van kiróva, mint a drágább, finomabb bornemekre. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldahn.) Ebben az országban, a mely elsősorban mezőgazdasággal foglalkozik, sok törekvés nyilvánult már meg arra, — elég a küldöttségeket, a népgyüléseket embtenem — hogy a kormány a borfogyasztási adót egyáltalában törölje el. A válasz mindig az volt, hogy erre az adónemre az államnak szüksége van, azt tehát fenn kell tartani. Az én nézetem szexánt azonban az idő és a kor haladásával lépést tartva, kötelesség volna legalább egy olyan törvényjavaslatot terjeszteni ide a ház elé, a melyben a törkölybor, a mely embernek alig élvezhető, s a melynek adójával ma a szegénység van sújtva, teljesen adómentes legyen, a finomabb minőségű borok pedig magasabb fogyasztási adót fizessenek. Erre vonatkozólag szintén van egy határozati javaslatom, a mely következőképen hangzik (olvassa): »Utasitsa a ház a kormányt, hogy a borfogyasztási adó eltörlésére terjeszszen a ház elé sürgős javaslatot. Addig is inig ez megtörténik, a törkölyborra kivetett fogyasztási adót saját hatáskörében törölje.« (Helyeslés a szélsobaloläalon.) Foglalkoztam a földmivelésügyi tárcza költségvetésével is. Az igen t. földmivelésügyi minister ur a múltkor ában, ha jól emlékszem, itt a ház szine előtt kijelentette, hogy az ällattenyésztás felsegélyezését szivén viseli, mert az általános közgazdasági és ezenkívül nemzeti érdek is. Hát ez igaz. Valóságos szégyen ránk nézve, hogy mi itt folyton azon panaszkodunk, hogy Szerbiából kell kielégíteni husigényeinket akkor, a mikor Magyarországnak olyan jó termő földje van és a viszonyok az állattenyésztésre olyan kedvezőek. Szégyen, hogy nem vagyunk képesek annyit produkálni, hogy saját fogyasztásunkat ellássuk. Ebből kifolyólag a földmivelésügyi minister ur kijelentette itt a ház előtt, hogy ő hajlandó ezen a bajon segíteni, hajlandó az állattenyésztést segélyezni. Kijelentette még azt is, hogy abból a czélból, hogy az állattenyésztés a kultúrának megfelelőleg legyen üzembe véve, az apaállatok beszerzésénél a községeknek 40%-nyi kedvezményt ad. Es mit tapasztalunk, ha a tényeket vizsgáljuk? Azok a községek, a melyek a ministeri nyilatkozaton kapva utánajártak az apaállatok beszerzésének és kérték a kormánytól az igért segítséget és akkor kisült, hogy a jobbmodú községeknek egyáltalán semmi, a szegényebbeknek 5 ós a még szegényebbeknek 10—15 °/o kedvezményt adnak, csupán Krassó és Szörény vármegyékben, a mennyiben a múlt esztendőben az a rendkívüli eset történt, adnak 40 % államsegélyt. Ebből csak az a tanulság vonható le, hogy vagy váltsa .is be a kormány azt a mit igér, vagy ha nem képes beváltani, akkor ne is igérje, mert az a nép az ígéret be nem váltását becsapásnak tekinti. (TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Akárhány helyen kétszer is meggondolták volna, hogy vásároljanak-e drága apaállatokat és csak olyan szűken takaróztak volna, a meddig a takarójuk ér, hogy az el ne szakadjon, de bizva abban és remélve, hogy az államtól 40°/o-os segélyt fognak kajmi, mégis beszerezték a drága apaállatot és ennek az volt az eredménye, hogy a magasabb igényeknek megfelelő drágább apaállatot a saját zsebükből kellett megfizetniök. Ennek az elvitázhatatlan és világos becsapásnak, a ház szine előtt tett ministeri nyilatkozatok és ígéretek be nem váltásának az volt a következménye, hogy az a szegény nép adósságokba keveredett. A földbérletek és a parczellázások kérdésére vonatkozólag is sok mindenféle jelszó hangzott el ebben a házban és ezeknek az az eredménye, hogy ma is ott vagyunk, a hol régen voltunk. Ha valahol egy nagyobb földterületet eladnak és az parczellázás alá kerül, akkor azt a jiénzemberek veszik a kezükbe és csak akkor jut a kisbirtokosság hozzá, a mikor már a harmadik, sőt a negyedik- kézen is keresztülment és kivettek belőle minden képzelhető hasznot. Ezen a bajon az államnak kell segítenie, mert különben a kivándorlásnak úgyis 'eléggé szomorú statisztikája folyton emelkedni. fog és végre oda fogunk jutni, hogy hacsak nem jő el ide telepesként valamely más nemzet, ennek az országnak nem lesz olyan lakossága, a mely a világversenyben a helyét megállhatná. A magyar nép egyre gyengül, s végső elkeseredésében kénytelen vándorbotot venni a kezébe és más világrészben keresni megélhetését. Eeltünő jelenség még az is, hogy azok, a kik a földparczellázások körül horribilis összegeket 5—600.OOO koronákat vágnak zsebre, egyáltalán nincsenek alaposan megadóztatva, sőt még az úgynevezett adásvételi átiratási illetéket is ügyesen kikerülik, mert három, sőt négy kézen is átmegy az ingatlan, mielőtt telekkönyvi átírás alá kerül és az eladó uradalom ad szerződést. Nemcsak a népet, hanem a törvényt is kijátszszák, és megrövidítik az államkincstárt, a nélkül, hogy őket az igazság sújtó keze utóiérhetné. Kívánatos volna, hogy a kormány foglalkozzék ezzel a kérdéssel és ott, a hol a nép megkerülésével csupán haszonlesésből történnek a parczellázások, az ezen üzlettel foglalkozók a zsebükbe vándorló horribilis összegekből az államkincstárba is fizessenek megfelelő adót. Ezt annyival inkább megtehetik, mert e hazában senki sem jut könnyebb szerrel óriási jövedelemhez, mint ők. Találkozunk az adókivetések körül még más, napnál világosabb visszaélésekkel és a kormány ezen a téren nem gondol az orvoslásra.