Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-126

Í8ő 1%6. országos ülési9li márczius 23-dn, csütörtökön. szenei kell behozni. És ugyanakkor,. a mikor mi úgyszólván mesterséges naranestermeléssél foglalkozunk már régóta, — mert nálunk az iparfejlesztést igazán nem leket egyébnek mondani, mint mesterséges narancstermelésnek, a mely a statisztikában ott szerepel, a hol kimutatják, hogy a külföldről egyik vagy másik iparczikkből mennyivel kevesebbet kellett ebben az esztendőben behozni, noha ugyanakkor ez a statisztika nem mutatja ki, hogy e szubvencziós rendszer mellett volt-e a nemzetnek azon ipari produkczióból haszna vagy sem? A mi szubvencziós rendszerünk eddig abból állott, hogy az adótóteleket felemeltük és ebből a többletből szubvenczionáltunk idegen gyárosokat, a kik itt megtelepedtek és pusztították a magyar kisipart. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) E rendszer helyett sokkal helyesebb és okosabb dolog rátérni arra a politikára, a mely a maga teljességében egymást kiegésziti és ez a vízügyi politika, a mely ,az iparfejlesztés szempontjából is a legjobb eszme. (Halljuk! Halljuk!) Én ugy gondolom, hogy ez a nemzetiségi kérdésnek is egyik megoldási módja. Ez a nemzetiségi kérdés olyan kérdés, a melylyel Magyarországon mindenki foglalkozik, de senki sem ért hozzá. (Ugy van! a baloldalon.) Mindenki foglalkozik vele és ha egy tótot vagy oláhot meglát, akkor sok városi embernek ökölbe szorul a keze, hogy uram Isten, miért nem pusztítod el ezt az idegen fajzatot. A másik ember, a közvéleményben, a sajtóban és a parlamentben azzal foglalkozik, hogy ő találja ki, hogyan kell a tótot és az oláhot mind megmagyarositani. Előhozzák báró Bánffy Dezső módszerét, a népoktatás államosítását, előhoznak sok. mindenféle jDanaczeát, jiedig ezeknek az uraknak a 99°/o-a még eleven tótot és oláhot sem látott. . A nemzetiségi kérdés alapszempontjaiból egy pár gondolatot elmondok. Ezek közé tartozik az, hogy ezt erőszakos utón nem lehet csinálni, másodszor az, hogy nem is szükséges ós nem is szabad, harmadszor az, hogy tisztán népoktatással és tisztán kulturális eszközökkel csak,ott lehet magyarositási eredményt elérni, a hol a természeti viszonyok is segítségünkre jönnek, vagyis a városokban, a magyar nyelvterületeken levő szigeteken és azon összekötő vonalakon, a hol az újonnan fejlődő magyarság a régi magyarságban már támasztékot talál. Tömegben levő nemzetiségeket, ezt már egyszer ki kell ebben a házban mondani, népoktatással nem lehet magyarrá tenni. Ezt semmiféle ország, semmiféle néppel, még a legbutábbal sem tudta megcsinálni, és ha mégis megcsinálta, mint a hogy az megtörtént Prancziaorszagban és Angliában bizonyos nyelvterületeken, hogy azok a maguk nyelvét Úgyszólván elfelejtették, századok múlva újra elővették a régi nyelvet, mint Walesben és Francziaország kisebb.nemzetiségeinél. Tehát sem nem szükséges, sem nem okos dolog azzal a kér: déssel foglalkozni, hogy Magyarország az idegen fajú nemzetiségeket a föld színéről mind el tudja nyelni és meg is tudja emészteni, hogy millió és millió idegenből egyszerre magyar legyen. Nem akarok én ezzel a kérdéssel sokáig foglalkozni, mert nem ez a témám, de itt van a statisztikának negyven esztendeje, a mely tökéletesen bizonyítja azt, hogy az idegen nemzetiségekből csak akkor lesz magyar, ha városokban lakott, a hol a magyar kultúra fölénye őt áthasonította és a kenyérkereset miatt át kellett hasonulnia; magyarrá lettek a kis népszigetek, az egész magyar Alföld, ellenben területileg a magyarság uralma vesztett minden iskoláztatás daczára azért, mert a tót és az oláh szegény vidéken, a hegyvidéken él, s neki a megélhetés szempontjából kellett lejjebb és lejjebb jönnie, míg viszont a magyarság a közgazdaság hatalmasabb fejlődése folytán benyomult az ország közepe felé, és a szegényebb hegyvidéket lassanként otthagyta. Ma az a nemzetiségi helyzet, hogy 75°/o-a az ország lakosságának él a magyar uralmi területen, a mely alatt érteni kell az egész sikföldet Kassától Zalaegerszegig és Pozsonytól Torontálig, valamint a Székelyföldet is. Az, a mi ezen 75°/o-ba belesik, az magyarrá lesz, vagy lehet. Azt remélhetjük, hogy ez a 75% meg fog magyarosodni, de ha ugyanezt a politikát folytatjuk, hogy csak az Alföldön és a városokban fogunk gyarapodni, akkor a statisztika megmutatja, a népszámlálási eredmények pedig bizonyítják, hogy ugyanaz idő alatt, a míg Temes vármegye : apadt, Temesvár városa gyarapodott óriási mértékben, városaink fejlődtek ugy, hogy a magyarság területileg folytonosan tért fog veszíteni és a hegyvidék előbb-utóbb zsákmányává lesz az : idegen nemzetiségeknek. Nemzetiségi politikánknak tehát alaptétele az, hogy nemcsak kultúra egyedül, hanem a közgazdasági élet természetes szükséglete hozza magával egy fajnak az erősbödését. Két karral lehet ebben a kérdésben nagy eredményeket ; elérni, és ez a két kar mind a vízügyi politikára vezet vissza, egyrészről, hogy az Alföld csatornázása és öntözése révén hatalmas közgazdasági fellendülést, több kenyeret és munkáshiányt idézünk elő, és igy a kenyérkereset szempontjából a Felvidék népességéből egy vagy másfél milliót levonjunk kenyérkereset czéljából az Alföldre mezőgazdasági munkásnak, a mire valók, ugyanakkor pedig a hegyvidéken a vízmüvek által, a melyeket felállítunk, gondoskodunk arról, hogy az ipari művekhez felszállítjuk a magyarságot, fel Máramaros vármegyébe a folyók tetejéig kultúrát és kulturelemeket viszünk. Ugyanakkor, a mikor e politika által a Felvidék utján nagy mezőgazdasági fellendülést, és a niunkáshiány révén több kenyerét jutta: tünk az Alföldnek, a nemzetiségi területről le-