Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-126

126. országos ülés i9ii márczius 23-án, csuiortökon. 185 E szerint a közszükség-letek készpénzben nagyobbak, a föld termőképessége kisebb, a legelő rosszabb, az erdő ki van pusztítva, a megélhetés alapjai tehát elvesztek. Innen van, hogy Árva vármegyének a legutóbbi népszámlálás szerint, 7 °/o-kal apadt a lakossága és hogy a többi vármegyékből is, a hol nem apadt, a lakosság kivándorol. Hegyvidékeinkről nem lehet azt mondani, hogy állami szubvenczióval ott képesek leszünk az állattenyésztés hiányait helyrehozni, hogy képesek leszünk az Alföldön ós a városokban nagyobbodó husszükségletet ellátni. Az erdélyi résznek és a Tátra-vidéknek hegyoldalaiból többet kipréselni csak abban az esetben lehet bizonyos ideig, ha még a meglevő fákat is elpusztítjuk és oda ,is legelőket és állattenyésztést fogunk vinni. Ámde mi lesz ennek a politikának vége? Áz, hogy 50 esztendő után még annyi viz sem lesz f oly óinkban, mint a mennyi van ma, hogy 50 esztendő múlva el fog pusztulni a hegyekről a meglevő fa és a meglevő humus-réteg is és hogy eliszapolódnak az Alföldnek folyói. A drágaság kérdésének legelső megoldása tehát szerintem az, hogy az Alföldnek egész termelőképességét kell helyrehozni, ez pedig három dologgal történhetik meg. Az egyik a szigorú erdősités a feltétlen erdőtalajokon, a mi ma nagyon kevéssé megy foganatba, hiába van rá törvény. A második a vizművek és a völgyzáró-gátak megalkotása a felsővidéken, a mihez a mérnöki számítás szerint 2250 millió köbméter víznek elraktározása szükséges. A mikor azután ez a vízmennyiség rendelkezésünkre áll és ennek leeresztése is a kezünkben van technikai utón, az Alföld csatornázását kell megteremteni. Hogy az Alföld csatornázása milyen területen és hogyan lehetséges, azt az 1908 : XLIX. t.-cz. alapján a hajózható csatornák dolgában megszerkesztett térkép tünteti fel, a mely tisztára mutatja azt, hogy a tenger színe felett 120 méter magasságon aluli területek az egész Tisza-mente, Szatmártól, Ungvártól és Munkácstól elkezdve, — Nyíregyháza és Debreczen vidékén lévő egy kisebb részlet kivételével — azután a Duna—Tisza-köz, Halas, Szabadka, Kecskemét vidékének kivételével és az egész kis magyar Alföld, a Dráva- és a Szávavölgye igen nagy mértékben, a Maros-Tisza szögén lévő egész sik terület, ugy hogy megállapíthatjuk, hogy az öntözésre alkalmas terület körülbelül két harmadrészében összeesik a magyarság által lakott és uralt azzal a területtel, a hol 75 százaléka lakik ma a népességnek. Ez a kérdésnek az egyik, a mezőgazdasági oldala. De a vízügyi politikánknak nemcsak ez a része érdekes, hanem az iparfejlesztési része is, a mely vele tökéletesen összefügg, mert hiszen, ha mi évszázadokra szóló hatalmas, tökéletes öntözési műveket akarunk az Alföldön KÉPVH. NAPLÓ. 1910 1915. VI. KÖTET. beállítani, akkor okvetlenül raktároznunk kell vizeinket a felsőfolyók mentén; ha pedig elraktározzuk és ott nagyon sok millióval hatalmas műveket teremtünk, akkor természetes, hogy az az olcsó vizierő kihasználható ipari célokra is. Az iparfejlesztésnek a legfontosabb eszköze az olcsó munkaerő és az olcsó nyerstermény. Az olcsó munkaerőt más úton-módon produkálni nincs módunkban és a nyerstermények olcsóságát sincs módunkban másként elérni, mint hogy ha mi a felső vidéken folyóink és főleg a Tisza felsőbb mellékfolyói mentén, völgyzárógátak utján, mesterséges tavakat létesítünk és ezáltal a szükséges vízmennyiséget elraktározzuk a tavaszi vizekből. Nyáron pedig e mesterségesen felraktározott vizeket az Alföld .öntözési czéljainak a rendelkezésére bocsátjuk. Összesen 6—8 héten át van szükségünk olyan vízre, a melyet rendes viszonyok között a folyók nem tudnak előállítani, tehát mi kétezer millió köbméter vizet akarunk elraktározni, a mihez 150 nagyobb völgyzáró gátra van szükség és ennek összes költsége csak 450 millió koronában számíttatik, a mi azt jelenti, hogy ha az egész munkát elvégeztük, ez a vízmennyiség elegendő nekünk arra, hogy a nyári hónapokban az öntözés számára elegendő vizünk legyen. Már most az ipari fejlesztés szempontjából konstatálni vagyok kénytelen, hogy a vizierő a legjobb szubvenczió. Ez a legbiztosabban és legkönnyebben ellenőrizhető, mert ha egyes ipartelepek számára vizierőt ad az állam, bizonyos megfelelő árban és az az illető gyár nem tartja meg a feltételeket, akkor egyszerűen megszűnik, főleg ha nem tart magyar munkásokat, ha nem termel ugy, a hogyan kell. A pénzben adott szubvencziót el lehet költeni, de a vizierőt sem elkölteni, sem ellopni, sem az államot azzal megcsalni nem lehet. (Helyeslés a baloldalon.) A legjobb és legkönnyebben ellenőrizhető szubvenczió tehát a vizierő szolgáltatása. Másrészt bizonyos az is, hogy a kőszén idővel elfogy. Kőszenünk van, annyi a mennyi. Bányászszuk is addig, a meddig lehet. Egyszer azonban okvetlenül elfogy és Magyarországon talán még hamarább fogy el, mint más államokban, de a vizierő nem fogy el. Hogyha pedig egyszer a vizművek politikájával sikerül az ipartelepeknek olcsó ellátást biztosítani, akkor az olcsó munkaerő szintén rendelkezésünkre áll. A szocziális kérdésnek is ez egyik megoldási módja és az öntözés révén előálló olcsó élet versenyképessé teszi nemcsak városi iparunkat, mert nemcsak a hegyvidék ipara részesedik a szubvenczióban a vizművek és az olcsó erő által, hanem egyúttal a városokban levő ipar is. Mert ez viszont az olcsó nyersterményekben kapja meg a maga szubvenczióját. A mi széribehozatalunk évente 26 millió koronát tesz és a statisztika azt mutatja, hogy évről-évre mindig nagyobb mennyiségű külföldi 24