Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-118

118. országos ülés 1911 má (Szünet után. Az dnöhi széket Berzeviczy Albert foglalja el.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Következik ? Hammersberg László jegyző: Ábrahám Dezső ! Ábrahám Dezső: T. képviselőház ! (Halljuk! Halljuk!) Én az előttem szólott két képviselőtársamnak, Huszár Károly t. barátomnak és Kovács Gyula t. képviselőtársamnak felszólalásával csaknem mindenben egyetértek, kivéve abban, hogy nem azt a konzekvencziát vonom le, a melyet Huszár Károly t. barátom, hanem azt, a melyet Kovács Gyula t, képviselőtársam vont le. A parlamenti illemnek eleget téve, csak egy igen rövid megjegyzést teszek Huszár Károly t. barátom felszólalására a legénységi zsoldemelést illetőleg. T. képviselőház ! Én magam is voltam katona és bizonyos büszkeséggel jelenthetem ki, hogy még most is vagyok. Azonban én egész katonai szolgálatom alatt soha sem vettem észre, hogy a legénység olyan rettenetes nagy zsoldhiányban szenvedett volna. Hiszen méltóztassék csak megnézni, hogy a legénységi anyag kikből kerül ki ? Legnagyobbrészt olyan elemekből, a melyek sem ebben a ruházkodásban, sem abban az élelmezésben, sem semmiféle egyéb elbánásban odahaza sohasem részesültek, mint részesülnek a katonaságnál. Akkor, a mikor ma több, mint 1600 millión felül menő budgettel rendelkezünk, a mikor a nép széles rétegeinek óriási megterheléséről panaszkodunk, a mikor ennek a megterheltetésnek maximális határait is túlléptük, az államcsőd és a tönk felé közeledünk, akkor ilyen czélokra sem én, sem pedig pártom kaphatók nem vagyunk. Áttérek már most magára a törvényjavaslatra és röviden foglalkozom annak indokaival, miért vonom én le azokat a konzekvencziákat, a melyeket Kovács Gyula t. barátom, és miért nem azokat, a melyeket Huszár Károly t. képviselőtársam. Mikor a helyzetnek az a nagy felbontása, a melyet odaát is méltóztatnak többször hangoztatni, az 1903—1904. obstrukcziós állapotok után bekövetkezett, mikor egész rendszerváltozás előtt állottunk, a mely a szabadelvüpártnak több, mint 30 éven keresztül tartott kizárólagos párturalmát, a mely tisztán csak pártérdekeket, nem pedig a nemzeti érdekeket tartotta szem előtt, az ujabb rendszer megdöntötte, akkor ez a rendszerváltozás a katonai kérdésektől lett függővé téve. A mikor az összeütközés a korona és nemzet közt megtörtént, az 1905—1906. választások azoknak az igazait biztosították és ismerték el, a kik nem arra a konzervatív, a nemzettől mindent megtagadó álláspontra helyezkedtek, a melyet a szabadelvüpárt hirdetett és hirdet ma is. (Zaj. Elnök csenget.) A túloldal álláspontja a hadsereg kérdésében az, hogy a kiegyezési törvény, különösen annak 11. §-a e jogokat felségjogoknak deklarálta. Legyünk irczius 9-én, csütörtökön. 13 tisztában már ezekkel a felségjogokkal. Én azt hiszem, hogy ez inkább laikus elbirálásnak az eredménye, mert hiszen voltaképen felségjogot én csak egyet ismerek, azt a felségjogot, a melyet ebben az országban, legyen az az uralkodó, legyen az ennek az országnak bármely tagja, a magyar szent korona a magyar szent korona bármely tagjának biztosit. A felségjog nem a korona joga, ez magyar nemzeti jog és a felségjog csak annyiban szállhat és száll át az uralkodóra, a mennyiben a magyar nemzet ezt jónak és helyesnek látja. Itt van a nagy hiba jogpolitikai szempontból, itt van a nagy hiba alkotmányjogi szempontból, hogy ezeket a felségjogokat konfundálják a »felséges« szóval és annak jelentőségével, pedig felségjog alatt egyedül nemzeti felségjogot szabad ismernünk. Hiszen, daczára annak, hogy a legtöbb egyeduralkodó magát Isten kegyelméből való királynak vagy császárnak nevezi, méltóztatnak tudni, hogy az első Habsburg trónrajutása sem Isten kegyelméből, hanem hóditás alapján történt, hanem a nemzet szabad elhatározásának alapján és a nemzet ezen elhatározási jogát fentartotta magának, csak bizonyos lekötöttséget biztosított a Habsburg-ház javára, de a királyválasztás joga fenmaradt, nem ugy, mint Ausztriában, a hol az utolsó Habsburg fog intézkedni maga utódját illetőleg. Ezt tartottam szükségesnek kijelenteni, mikor az 1867 : XII. törvényczikknek a hadseregre vonatkozó intézkedésével kivánok foglalkozni. Abbén az időben, a mikor még nem általános védkötelezettségről, nem általános katonai szolgálatról lehetett szó, akkor, a mikor még zsoldos hadsereget állitottak a fejedelmek nem a nép véréből és pénzéből, mint manapság, akkor lehetett az »én hadseregem«-ről szólni, a mint Kovács Gyula t. képviselőtársam mondta, akkor azonban, a mikor az én hadseregem, a mikor az a közösnek nevezett hadsereg, a mely voltaképen a törvény szerint sem közös, mint később lesz szerencsém kimutatni, a népnek keservesen összegyűjtött adófilléreiből és véréből tartatik fenn, akkor ez nem olyan fejedelmi hitbizomány, a melylyel szabadon lehet rendelkezni, a melynek szervezetét, bár megállapíthatják odafenn bizonyos taktikai szempontból, de a melyből kiirtani minden nemzeti szellemet, minden, a nemzethez való tartozás kötelékét, nem szabad, sem a korona, sem a nemzet érdekében. (Élénk helyeslés hal.felől.) • T. képviselőház ! Akkor, a mikor mi közös hadseregről beszélünk, voltaképen egy téves és kárhozatos nyelvbotlásba esünk. Méltóztassék megnézni azt a kiegyezési törvényt, a melynek alapján önök állanak ; méltóztassanak megnézni az 1867 : XII. t.-czikk 11. §-át; mutassa meg önök közül bárki is, hogy ebben a szakaszban van-e egyetlen szó a közös hadseregről. Méltóztassanak nekem megmutatni azt, hogy viszont ebből a szövegből hiányzik-e a magyar hadsereg ? Talán bgalkalmasabb lesz, ha felolvasom, mert hiszen az ilysn alaptörvényeknek ismertetését különösen tekintettel arra, hogy mindig igyekeznek lefaragn