Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-126

IS) ]26. országos ülés 1911 márczius 23-án, csütörtökön. nem lehet mondani, hogy ma nem sokkal több a művelt ember, mint azelőtt, és mindig több lesz; de ezen külföldi kutatást és annak elért eredményeit a magyar nemzet és annak gondolkozó férfiai emésztetlenül veszik be, ugy a mint kapják; a forrás nem magyar, tehát nem ennek a nemzetnek válik feltétlenül előnyére, mert a mit egy külföldi állam kultúrája és intelligencziája kitermel, azt elsősorban a maga faja és nemzeti állama számára termeli ki, az tehát változtatás, naturalizálás nélkül javunkra nem válik. Hogy csak két dolgot mondjak el; a nemzetgazdasági tudománynak álláspontja szerint a szabad kereskedelem elvét Anglia dobta ki annak idején, és mi ezt mint egy tudományos elvet átvettük, iskoláinkban tanultuk, feltétlenül elhittük. Igen, mert hiszen Angliának akkor kifejlett ipara volt és igy neki arra szüksége volt, hogy az egész világ nemzetei kinyissák kapuikat az ő ipara számára. Pedig a szabad kereskedelmi, meg a védvámos kereskedelmi rendszer épen olyan, — ha szabad egy szerény hasonlattal élnem — mintha össze akarom hasonlítani, vájjon bundában jobb-e járni, vagy nyári ruhában. Hát, t. ház, ez attól függ, hogy hideg van-e, vagy meleg. A szabadkereskedelmi rendszer is jó, és a védvámos rendszer is jó. De azért volt okos Anglia, hogy az ő gazdasági érérdekeit az ő tudósai összekötötték a tudományos felfogással, és tudósai az ő gazdasági érdekeinek csináltak propagandát az egész világon, a balek nemzetek pedig mind bevették azt, s Anglia meggazdagodott, azok a nemzetek jieclig most is ott vannak, a hol voltak. A másik állásjjont, a melyre bővebben ki fogok térni, a mi magyar vízügyi politikánknak a dolga, a hol most nemrégiben és ma is egyedül a Duna—Tisza-csatorna képezi a megváltó eszmét, csak csatorna, és pedig hajózási csatornapolitikával foglalkozunk, mert hiszen Németország, Ausztria, Francziaország, Olaszország mind csatornatervekkel foglalkozik. T. képviselőház, helyes, senki sem mondhatja, hogyha hajózható csatornánk több van, ez által visszafelé megyünk. De a tényleges, a valóságos és közgazdasági igazság még sem ez, hanem az, hogy Francziaország és Németország, miután kiépítette az ő vízmüveit, miután Öntözhetővé tette megfelelő területeit, mivel olyan hatalmas forgalma van, hogy azt a vasutak nem bírják lebonyolítani, a harmadik fejlődési stádiumba jutott, elővette a hajózható csatornákat. Mi pedig, mielőtt az első és második korszakon keresztülmentünk volna, egyszerre ott kezdtük, a hol ők most tartanak. Mi a harmadik emeletet kezdjük építeni, mert azt látjuk, hogy a külföldön is a harmadik emeletet épitik, és nem vesszük észre, hogy nálunk az első két emelet, sőt még a földszint is, nincsen megépítve. Ez a kulturális stagnálás a mi egész nemzeti hátramaradottságunknak, lassú fejlődésünknek, ingadozásunknak egyetlen alapja. Az okos nemzet egyúttal gazdag nemzet is. Az okos nemzet okvetlenül haladó nemzet. Az okos nemzet vezető nemzet is, mert túljár a többiek eszén. Az a nemzet, a mely kulturailag hátra van maradva, szükségképen közgazdaságilag is hátramarad. Fölösleges erről sokat beszélni. Épen Amerika példája mutatja ezt, a hol a közgazdasági fejlődós volt- ugyan az első, de a hol ina sokkal nagyobb tekintettel vannak a kulturális fejlődésre. Én azt hiszem, érdekből teszik ezt, mert belátták, hogy közgazdasági vezetőszerepüket csak ugy tarthatják meg. ha kulturális téren is elsők lesznek. T képviselőház! A mikor beszédemet a közgazdasági és a kulturális kérdések két nagy mezejéről építem föl, akkor meg kell állapitanom, hogy ugy, a mint a múlt év Julius 13-án előterjesztett interpellácziómban mondtam, ma is nemcsak pénzügyi téren folytat improduktív politikát ez a nemzet, hanem ezt teszi kulturális téren is, mert a helyett, hogy a maga ifjúságát annak szükséges perczentjében gyakorlati pályákra nevelné, hogy igy a nemzeti előhaladásnak és a közgazdasági fejlődésnek hatékony tényezőket biztositana, improduktív pályákra neveli, sőt egyáltalában sehogy se neveli. Az egyetemekre és különösen a Budapesten uralkodó állapotokra majd beszédein másik részében fogok kitérni. Most csak azt óhajtom niegállajntani, hogy ezen a téren is egészen más politikát kell csinálnunk, szükségünk van két nagy produktív tétel beállítására. Szükségünk van a kulturális haladás teljes kiépítésére és pedig nem alulról felfelé, a mint eddig csináltuk, a mikor népoktatás utján akartunk vezető nemzet lenni, hanem mindenekelőtt az egyetemi élet megreformálásával, mert nekünk vezető, nagy, hatalmas, tudományos egyetemekre van szükségünk, mivel a kultúra nem alulról felfelé, hanem felülről lefelé halad és igy termékenyíti meg a nemzeteket. Másfelől pedig szükségünk van a közgazdasági fejlődésnek egy egészen uj irányára. T. képviselőház! Nálunk az állami élet fejlődése az után a szomorú helyzet után, a miben voltunk az abszolút korszakban, helyes útra tért. Értem a központosítás rendszerét. Nekünk először közjDonti hatalmat és közjponti kultúrát kellett teremtenünk, hogy innen menjenek szót az ismeretek szerte az országba. Központosítottuk az állami életet; központosítottuk a közgazdasági forgalmat; központosítottuk a sajtót és központosítottunk mindent. Építettünk egy hatalmas várost, és összehordtunk abban mindent. Már most, a központosított egyetemi élet, a központosított közgazdasági forgalom, a központosított állami élet- mellett tartósan és nagygyá